Ez nálam nem törte fel a jeget Egy jégtörő hajó a leghosszabb és legsötétebb téli napforduló éjszakáján nem ad magáról életjelet, miközben komoly vihar közeleg. A parti őrség által szervezett mentőcsapat végül megtalálja a keresett hajót, ahol vészjósló körülmények között találnak rá a legénység furán viselkedő tagjaira, akik mintha titkolnának valamit, Aztán nyugtalanító események követik egymást, és a mentőcsapatnak igyekeznie kell az ügy felgöngyölítésével, mielőtt ők lesznek a következő célpont. A széria alapfelütése jó, de sajnos a kivitelezés már közel sem az, így nem is erőltettem a dolgot, mert bevallom, kissé sajnáltam rá az időt. Úgy is fogalmazhatnék, hogy szép lassan elfogyott az érdeklődésem, és megfagyott kö... több»
Az isteni pilóta Ugyan nem vagyok valami nagy Forma-1-rajongó, ez a sorozat mégiscsak érdekelni kezdett. Talán mert nem az autósport a zsánerem, nem is vetettem rá azonnal magam, de sokan dicsérték, így tettem egy próbát vele, és nem bántam meg. Összességében egy bőven vállalható és nagyon is kedvelhető szériát kaptam. Miközben a versenyjelenetek kellően izgalmasak és igazán látványosak, a karakterábrázolás csak felszínes, és a társadalmi háttér bemutatása is eléggé sekélyesnek mondható. Az operatőri munka jól sikerült, a színek, a miliő, a korhű ábrázolás mind magas minőségű látványt adnak. A sorozat mindezek ellenére, bár sokat akar markolni, de csak keveset ad, mert vannak bizony komoly hézagok és olyan k... több»
Kevesebb drámával több lehetett volna Ebben a szériában maroknyi szupergazdag ember egy minden igényt kielégítő luxusbunkerbe menekül egy mesterségesen előállított és profi módon eljátszott katasztrófa elől, de közben mindent magukkal visznek abból, amitől odakint is romlott volt a világuk. Az alkotók remekül oldják meg a visszapillantásokat a múltba, így a néző fokozatosan ismerheti meg a bunker lakóinak korábbi életét, bűneiket és a döntéseiket, amelyek a jelenlegi helyzetükig vezettek. A sorozat az emberi természet kíméletlen boncolgatása mellett egyfajta társadalmi szatíra is egyben. Hibájaként csak annyit tudok felhozni, hogy a drámával egy kicsit túllőttek a célon, elvéve a hangsúlyt a számomra sokkal érdekfeszítőbb hátsó ... több»
A természetközeli, de zordon krimi A sorozat gyönyörű természeti környezetben játszódik, amely díszletéül a történet szerint a Yosemite Nemzeti Parkot választotta, A széria nem fél használni erős képi eszközöket, de azt sosem öncélúan teszi, és nem is használja el őket feleslegesen. Ami mindenképpen a sorozat előnyére válik, hogy van lehetősége intenzívebben kidomborítani a pszichológiai mélységeit. A széria okosan és körültekintően építi fel magát, és anélkül tudja folyamatosan fenntartani az izgalmat, hogy túlságosan eltelítene vele. Egy idő után úgy érződik, hogy a gyilkossági ügy csak másodlagos, a lényeges az lesz, hogy felfedezzen a néző egy ismeretlen, titokzatossággal és misztikumokkal teli világot. A színészi játék u... több»
Csalódást keltő közepes Ez a széria nem egy folytatása a nagy elődöknek, hanem egy előzménytörténet, melyben a rémisztő jövőben járunk. 2120-ban bolygónkat öt nagyvállalat diktatórikus módon irányítja. Az egyik nagyvállalat űrhajója, a Maginot, lezuhan egy városra, és jókora pusztítást okoz. De ami ennél is rémisztőbb, hogy egy kutatócsapat olyan idegen létformákat talál a hajón, amelyek átrendezhetik a Föld hatalmi viszonyait. A sorozatról még elmondható, hogy egy komor hangvételű, lassan és komótosan építkező széria, amely csak akkor indul be igazán, amikor elszabadulnak a szörnyek. Be kell vallanom, hogy sokkal jobb sorozatban reménykedtem. Talán az lehetett a gond, hogy magasak voltak az elvárásaim, mert az elő... több»
Pillekönnyű Ebben a könnyed kémthrillerben egy igazi családi vállalkozásnak lehet tanúja a néző. Persze nem pont úgy, ahogy elsőre gondolná, de ez majd csak később, az események sűrűjében derül ki. Persze túl nagy mélységet ne keressen benne senki, de ettől függetlenül le tudja kötni az ember figyelmét. Személy szerint nekem tetszett mind a történet, mind az akciójelenetek, és a színészekben sem találtam igazán komoly kivetnivalót. Így nyugodt szívvel tudom ajánlani, mert abszolút nézhetőnek és helyenként még szórakoztatónak is tartottam.
Bizalom és zsákmány A történet középpontjában a világ egyik legjobb tolvaja áll, aki nevelőnőként egy dúsgazdag családba épül be, hogy a Remény Szigetén megrendezett esküvőn eltulajdonítson egy rendkívül értékes ékszert, a Szent Ágota tiaráját. Főhősünk közel egy éve él kettős életet, és így készül a tökéletes rablásra. A bizalom kiépítésének köszönhetően a terv olajozottan halad a végkifejlet felé, egészen addig, míg meg nem jelenik egykori tolvajtársa, aki egyszer már cserbenhagyta, összetörve annak szívét. A tolvajok később csapatot verbuválnak, és mindent precízen megterveznek. Az epizódok olyan hatást keltenek, mintha egy jól koreografált sakkjátszmát néznénk. A sorozat atmoszférája nagyon jól eltalált, le... több»
A DC keresztapjának felemelkedése A sorozat ott folytatódik, ahol a Batman-film véget ért, vagyis amikor a gátak felrobbantását egy hatalmas, városrészeket elöntő árvíz követi, és eluralkodik a káosz. A széria az anyjának mindenáron megfelelni akaró főhős történetét meséli el, ahol Pingvin, a bandákat egymás ellen kijátszva, emelkedik egyre magasabbra a ranglétrán. Mindezt remek rendezéssel, korrekt színészi játékkal és körítéssel teszik az alkotók. A karakterek előéletét is kellően megismerjük, így válik érthetővé a motivációjuk is. A sorozat minden része nagyon jól sikerült, de az utolsó rész a maga megdöbbentő fordulatával felteszi a koronát a készítők remek munkájára.
A börtön erőszakos és brutális világa Az argentin börtöndráma öt női fogvatartott viszontagságairól szól, ahogy hőseink a túlélésért folytatott harcukat vívják az állandósult rettegésük mellett. A szériában már maga az alaphelyzet is lebilincselő izgalmakat, feszültséget és csavarokat hoz a történetbe. A sorozat kíméletlen őszinteséggel és részletesen mutatja be a börtönélet kegyetlen világát, így a néző sokszor úgy érezheti, hogy maga is bennfentessé vált a széria végére.
Lassan csordogáló, pátoszos hőseposz A sorozat a 18. századi Hawaii királyságok és a hódítók találkozásának drámáját hivatott bemutatni, szóval nem egy szokványos széria. A főszereplő harcos története hol magával ragadó, hol túlzottan pátoszos stílusban kerül képernyőre. A sorozat tele van szenvedéllyel, gazdag és részletes, éppen ezért lassan kibontakozó, de egy olyan világot tár elénk, amely ritkán kerül a filmvászonra. A történelmi dráma a sziget hódítását megelőző korszakban bontakozik ki, és a részletekig aprólékosan kidolgozott, ezért nem árt, ha észnél van a néző, hogy követni tudja a szigetek és törzsek közötti politikai manővereket. Azonban van itt családi viszály, szerelmi bonyodalom és politikai szövetségesekkel való... több»
A Vasember mítoszának életben tartása A sorozat ugyan lehetett volna egy kicsit más, akár egy kicsit több is, mint a többi hasonszőrű Marvel széria, hiszen volt benne potenciál, de végső soron nem más, mint egy negyedévente kiadott, szisztematikusan legyártott tartalomkatalógus újabb eleme. Viszont szerintem sem nem jobb, sem nem rosszabb, mint az előzőek, és bevallom, azok többségére is hasonló osztályzatot adtam. Szóval az áldott, jó szívem adta pontozás helyett lehet, hogy talán át kellene gondolnom a Marvelbe vetett hitem.
63 Szezon (2004)