Én egyszerűen elájultam tőle, mennyire igényesen, gondosan és alaposan felépített sztorit írtak. Aztán kitűnő színészeket is találtak hozzá, Dornan véleményem szerint élete legjobb alakítását nyújtja. Egy szó nélkül, csupán a testtartásán és az arcán nagyon finoman változtatva egyszer szerető családapa, aztán gyilkológép. Korábban csak Edward Nortontól láttam hasonlót a Legbelső félelemben. Lassú? Persze, az. Hiszen dráma, nem krimi vagy akció. És sokakkal ellentétben nekem épp a harmadik évad lett a kedvencem, imádtam a "szellemi párbajt" a rendőrök és a gyilkos között.
A filmet először megjelenése után láttam, akkor többször is megnéztem, igazi kultfilmnek tűnt. Hosszas kihagyást követően , 2016-ban néztem meg újra egy barátom társaságában. Hihetetlen volt, elkezdődött a film, és szóról szóra tudtam a "Narrátor" szövegét!
Ekkor döbbentem rá, mennyire nagy hatással is volt rám, hogy milyen mélyen beleégett az agyamba, a fülembe, a retinámba. Nyomot hagyott bennem, akár bakancs a nedves betonban. Az évek során sem halványult, csak befedte a por, de ha leporolom, ott van a mai napig.
83 Hajsza (2013)