Összességében Robert De Nironak egy jó darabig még nem fogjuk megbocsátani a Nagyfater elszabadult élményét, amely kínosan tahó poénjaival és gyenge történetével egy újabb borzalmas alkotás Dan Mazertől.
Ha maradandó filmélményt nem is nyújt, azért van annyira elegáns, stílusos és csinos, hogy legyen mit benne szeretni, pluszba pedig ilyen jó színészeket mindig örömteli nézni. Épp csak a film hatása múlik el szélsebesen és híján maradunk igazi, zsigeri élménynek.
Reggie-éket már mint befutott gengszterek ismerjük meg, az előéletüket szükségtelennek tartotta Helgeland elmagyarázni, így viszont teljesen üres és súlytalan a testvéri kötelék folytonos előhozakodása, ennél fogva a nézőnek magának kell kitöltenie a hiányzó részeket.
Ereje nem csak letisztult brutalitásában rejlik, hanem már fent taglalt karaktereiben, valamint abban, hogy emlékeztet minket arra, hogy a gonosznak ezer arca van, de az igazi továbbra is az emberi természet.
Akik szeretik Shakespeare művét, azok feltételezhetően itt is találnak csemegéznivalót, akik pedig most ismerkednek a drámával, nos talán azok járnak a legjobban. A haladóknak ott van Roman Polanski verziója.
Ha a történet és a karakterek kiegyensúlyozottsága maximálisan nem is, a 007-es ismét régi fényében tündököl, bizonyítva, hogy a stílus még mindig maga az ember, akinek a neve továbbra is Bond. James Bond.
Bár Scott Cooper alkotása nem tud újat mutatni a maffiozók világáról, a realitáshoz való nagyfokú közelsége miatt mégis egy erős hangulatú, kőkemény gengszterfilmet hozott össze, mely egy Legenda után igazi mesterműnek tűnik. Irány a mozikban megelevenedő Boston utcáira!
Jolie Pitt harmadik rendezése közel sem állja mag az európai művészfilmek között a helyét, a túlságosan hosszú játékidő vontatott és kiszámítható, még annak ellenére sem képes lekötni, hogy a hírhedt házaspár újból főszerepet vállalt.
69 Nagyfater elszabadul (2016)