Értékelések (868)

2023. 05. 15.
Cuki, könnyed romantikus film, de semmi újat nem mutat. Semmit sem veszít, aki kihagyja. A mai felhozatalban a jobbak közé sorolnám, de 10-20 évvel ezelőtt labdába sem rúghatott volna.
2023. 05. 15.
Teljesen mást vártam ettől a sorozattól, mint amit kaptam. Van egy olyan alapvető bája, ami miatt megbocsátottam neki, hogy nem elég vicces, hogy nincsenek benne nagy történések, és hogy néha elég közönséges. A szereplőket nagyon eltalálták, mindenki összetett személyiség, és mindenki tele van lelki problémákkal. Alapvetően komoly témájú a sorozat, mégis könnyed csomagolásban tárják elénk. Christa Millernek nagyon örültem, a Született szinglikben is meghatározó szereplő volt a karaktere, és ebben a sorozatban is nagy szükség van rá. Nagy lelki mélységek nincsenek, de egy hétköznap délután félóra kikapcsolódásra tökéletes.
A könyvet nagyon szerettem, de a sorozat első évada után kicsit csalódottnak éreztem magam, mert eléggé a felszínen maradtunk a történetben, annyira nem tudott megérinteni, amennyire vártam. Kicsit kuszára sikeredett, és sokszor volt művi, túljátszott az egész. A könyv báját sajnos kicsit sem adta vissza. A második évad első fele is ugyanezt a színvonalat hozta, de az utolsó hét rész olyan nagyon jól össze lett rakva, hogy ha akarnék, sem tudnék belekötni. Abban már volt romantika, mélységek, szívszorító, és vicces pillanatok is. Ebben már igazán barátoknak éreztem a két lányt, elég hiteles volt minden pillanata. Az összes mozaik a helyére került, és szépen elvarrták a szálakat. Összességébe... több»

72 Amíg lehet  (2020)

2023. 05. 14.
Kemény, megható film az elmúlásról, a szeretetről, a megbocsátásról. Nagyon emberi, minden fajta hatásvadászatot mellőz. Érdemes megnézni.
2023. 05. 13.

78 Utóhatás  (2021)

2023. 05. 13.
2023. 05. 06.

69 Utódok  (2011)

2023. 05. 06.
2023. 04. 25.
Az alapötlete nagyon tetszett, és kíváncsian vártam, hogyan fogják megvalósítani. Az első részekkel nem győzött meg annyira, az egyes emberi szálakba csak belekaptunk, a párbeszédekből mindig pont a lényeg hiányzott, nem tudtuk meg, ki miért tart ott az életében, ahol. Nem dolgozták ki részletesen az egyes karaktereket. Sajnos a színvonal az általam elvárt emelkedéshez helyett elkezdett visszaesni közepesre. Túl felszínes párbeszédek jellemezték, nem volt elég mély. Egy ilyen téma ordított a lelki mélységért, de még a gyász feldolgozására létrehozott csoportban sem mentünk kicsit sem mélyre. Sőt, a terápiát vezető emberünk szinte meg sem szólalt, nem tudom, ő miben segítette a traumát átélt ... több»
2023. 04. 17.
Az első évad nem fogott meg annyira, elég felszínes, a karakterek nincsenek annyira kidolgozva, és az egész egy gyilkosság köré épül fel, aminek a körülményei nem igazán izgalmasak. Persze a színészgárda hibátlan, már miattuk érdemes megnézni a sorozatot. Aztán, ahogy haladunk előre az időben, mindenkiről kiderül, hogy korántsem hibátlan a látszatélete. A második évadban megjelenik Meryl Streep, és végre lehull a lepel, ebben már inkább hallhatunk pár őszinte beszélgetést. Elég érzékeny témákat jár körbe, indokoltnak éreztem volna nagyobb mélységet. Kikapcsolódásra jó ez a sorozat, de nem viszek magammal belőle semmit. Ennek ellenére nem bántam meg, hogy megnéztem, mert jó sorozat.
2023. 04. 16.
2023. 04. 13.
Nagyon szeretem Backman regényeit, így teljesen természetes volt, hogy a svéd verzió után megnézem az amerikait is. Nem szeretnék hasonlítani, nyilván más stílusú egy európai film, de ez az alkotás is nagyon jól sikerült. Tom Hanks annyira tökéletes „Ove” volt, hogy nála jobbat nem is lehetett volna találni nála. Marisol szerepében Mariana Trevino tündökölt, tökéletes „páros” voltak Ottóval. Megható, elgondolkodtató filmet kaptunk, aminek talán az a legfőbb üzenete, hogy egymásért maradunk életben. Nagyon tetszett!
2023. 04. 06.
2023. 04. 06.
Zseniális sorozat, olyan jól össze van rakva, hogy belekötni is nehéz lenne. Minden karakter jól eltalált, mindegyik árnyalt, aki elsőre szimpatikus, pár rész után könnyen lehet, hogy ellenszenves lesz. Nagyon fontos morális kérdéseket vet fel, és megmutatva mindkét oldalt, ránk bízza a döntést. Nagyon jól szemlélteti a szabad és a merev, szabályozott élet közötti különbséget. Egyszerre szatíra, és mély lélektani dráma is. A szereplők nagyon emberiek, gyarlóak, mindenki követ el hibákat, aminek a következményeit utána el kell bírnia. A befejező rész tökéletesre sikerült, a legtöbb szálat szabadon hagyva, ránk bízza a befejezést. Még napokkal utána is lehet rajta gondolkodni. Nagyon tetszett!

68 Azt mondta  (2022)

2023. 04. 03.

60 A teszt  (2021)

2023. 04. 02.
2023. 04. 02.
2023. 04. 02.
2023. 04. 01.
2023. 03. 27.
Nem igazán tudtam, mire számíthatok ettől a sorozattól, a két főszereplő neve láttán valami könnyed, csajos alkotást vártam. Hát, nem azt kaptam. Ha egyetlen szóval kellene jellemezni, akkor azt mondanám, hogy briliáns. Az első évad minden kockája, minden párbeszéde, minden szereplője olyan nagyon eltalált, hogy keresve sem tudnék benne hibát találni. Fordulatos, drámai, a karakterek jelleme összetett, közben betekintést nyerünk egy hírcsatorna mindennapjaiba. Nyilván ez a kép nem túl rózsaszín, félek, hogy a valóságban még ennél is keményebb világ ez. Én még korábban soha nem láttam hasonló sorozatot sem, a műfaját sem egyszerű meghatározni, elég sokféle. Szinte alig van olyan szereplő, aki... több»