Értékelések (253)

Nem lett rossz film, de nem estünk hanyatt a látottak alapján. Jó volt a színészi játék, illetve a történettel is elégedettek voltunk, de mégis valami hiányzott nekünk ebből az alkotásból.

73 Cloverfield  (2008)

2024. 03. 05.
Nézhetetlen
Kézikamerás alkotás, amit végig se bírtunk nézni. Annyira túlértékelt film, hogy meg is lepődtünk saját magunkon, mert ezt a „remekművet” bizony kikapcsoltuk, ami nagyon ritkán fordul elő nálunk. Bármennyire is rossz, legtöbbször végignézzük, hátha kisül belőle valami. Abszolút azt kell mondanunk, hogy hanyagolható kategóriába tartozik.

60 Az apáca 2  (2023)

2024. 02. 24.
Nekünk nem okozott csalódást ez a rész sem, sőt mondhatni, hogy jobban tetszett egy fokkal, mint az első része. Akadt benne bőven érdekesebb jelenet, ezért Mi öt csillagot adunk erre az alkotásra.

60 Az apáca  (2018)

2024. 02. 24.
Mi nem unatkoztunk a film alatt, bár azt gyorsan leszögeznénk, hogy nem is féltünk. Igazából a történet megfogott bennünket, amit elég érdekesnek találtunk.
Nem egyszerű történetet tettek a nézői szempárak elé, ami jó színészi játékkal párosul, de mégis maradt bennünk hiányérzet. Talán ezért is ítéltük egy erős közepesre ezt a filmet.

76 Halálfutam  (2008)

2024. 02. 24.
Érdekes történet, illetve jó az elképzelés, kivitelezés. Abszolút jól szórakoztunk, a színészi produkció is rendben volt. Na és azok a járgányok... Aki még nem látta, ne késlekedjen a film megnézésével.
2024. 02. 24.
Mellőztük sokáig ezt a filmet, így utólag azt kell hogy mondjuk, butaság volt. Abszolút élvezetes, akcióban nincs hiány, és ami nem utolsó szempont, teljesen lekötött bennünket.

62 Hóember  (2017)

2024. 02. 24.
Csalódás volt számunkra ez a film, sokkal nagyobb reményekkel ültünk le elé, aztán jött a nagy pofára esés. Egy teljesen átlagos alkotást kaptunk, ami kissé vontatott is lett.
2024. 02. 24.
Azt nem állítjuk, hogy rossz lett ez a film, de nekünk hiányzott valami plusz, hogy öt csillagot adjunk rá. Talán a szereposztás lehetett volna jobb is.

48 Psycho  (1998)

2024. 02. 24.
Értelmetlen lett ez az alkotás, hisz az eredetihez képest nincs semmilyen változás, ami esetleg egy kis pluszt adna a történethez. Sőt ugyanaz az egész film, így csak időpazarlás volt a megtekintése.
2024. 02. 24.
Nem estünk hanyatt ettől a filmtől, de mindenesetre egyszer érdemes volt megnézni. Maga a történet, illetve a színészi játék is egy közepes minősítést érdemel nálunk.
2024. 02. 19.
Egész jól indult, de aztán le is lombozott bennünket ez a rituális dolog. Ezt a filmet így egy közepesre tudjuk csak értékelni. Pedig sokkal többet ígért az elején még a történet.

73 Beavatás  (2023)

2024. 02. 18.
Értjük mi a film mondanivalóját, de számunkra ez egy átlagos, egyszer nézős rövid filmnek tudható be. Mindenesetre aki szereti az „ilyen kis szösszeneteket”, azoknak kötelező időt szakítani rá.
2024. 02. 13.
Egyszer meg lehet nézni ezt a filmet, de igazság szerint sem a történet, sem a színészi játék nem nyújtott számunkra maradandó élményt. Abszolút egy átlagos film a Rideg világ.

66 Mosolyogj  (2022)

2024. 02. 09.
Nahát, ez horror? Rém gyenge film, abszolút végig untuk az egészet. A történet, az effektek, de még a színészi alakítások is kritikán alulira sikeredtek.
2024. 02. 08.
Nagyon élethűre sikeredett a film. Egyszerűen nem lehet betelni tőle. Annyira jól ki van találva a történet, hogy többször is lazán leül az ember megnézni, illetve a szereposztás is olyan, mintha a színészekre szabták volna.
Mestermunka. Erőn felüli színészi játék, na és a történet, az valami káprázatos. Nem is értem, miért halogattam, vagy húztam el ennyire a film megtekintését.
2024. 02. 08.
A negyedik része is tetszett. Sokakkal ellentétben nekünk átjött ez a rész is. Talán egy kicsit alulmaradt az előző részeihez képest, de így is azt mondjuk, hogy összességében egy jó filmet látthattunk.
2024. 02. 08.
Kissé féltünk a harmadik résztől, nehogy csalódnunk kelljen a filmben, de szerencsére tartotta a színvonalat, amit korábban megszokhattunk. Akad jócskán itt is félelmet keltő jelenet.
2024. 02. 08.
Azt kell mondjuk, ez ütősebb lett egy hangyányival, mint az első rész volt. Ezeket figyelembe véve nem is számíthatunk unalomba fulladt filmezésre, de borzongásra annál inkább.