És láss csodát, ez a rész is odaszegezett minket a képernyő elé. Abszolút nem kellett csalódnunk, itt is érezhető volt, hogy magába szippant a történet. Nálunk telitalálat lett.
Zseniális fantasy. Az egyszer biztos, hogy nagyon belopta a szívünkbe magát. A történet, a szereplők, a látványvilág mind bámulatos. Egy perc üresjárat nem volt a filmben.
Sztárokban nem volt hiány, ami maximálisan meg is mutatkozott, hisz zseniálisan lehozták a szerepüket. A történet szintén parádés volt, ezáltal nagyon elégedetten álltunk fel a film megtekintését követően.
Nagyon tetszett a film nekünk, illetve az a húzás, hogy hangyaméretben is láthattuk a főhősünket, aki mellesleg nagyon jól lehozta a ráruházott szerepet.
Finoman fogalmazva ez a rész nagyon nem azt hozta, amit elvártunk vagy reméltünk volna. Csalódásként és egyfajta arculcsapásként éltük meg. Szimplán a jóindulatunk miatt adtunk négy csillagot erre az alkotásra.
Bámulatos, izgalmas film volt. Izgatottan ültünk le elé, és nem is kellett csalódnunk, hozta azt a szintet, amit elvártunk tőle. Kellemes időtöltés lett ebből a mozizásból.
Hiába rendezte más ezt a filmet, azt kell mondjuk, hogy hibátlanra sikeredett.
Óriási történet, zseniális színészi játék és remek hangi effektek jellemzik.
Zseniális alkotás. Egyszerűen megunhatatlan, akárhányszor is nézzük meg, mindig nagy örömmel, illetve csodálkozással követjük nyomon ezt a remekművet. A színészi játék is valami fenomenálisra sikeredett.
Akcióban gazdag filmet tettek elénk, és látványban bizony bővelkedő alkotás lett a Venom. Elejétől a végéig izgalmas a történet, és a színészi játék is jóra sikeredett.
Remek alkotás, személy szerint sokszor megnéztem már. A feleségem viszont most látta először, akinek szintén elnyerte a tetszését, de közel se annyira, mint nekem.
Megnéztük, mert a horrorfilmeket nagyon szeretjük, de abszolút csalódás volt ez a film. Gyenge effektek és színészi játék volt rá jellemző. Véleményünk szerint csak azok üljenek le elé, akik nagyon nagy horror fanok, vagy nem találnak ettől a filmtől jobbat.
Igaz, az eredetit még nem láttuk Mi, de most nem is arról van szó, hanem erről. Nos ez az alkotás finoman szólva is gyengécskére sikeredett. Egyszer azért érdemes megnézni, de számunkra eléggé laposnak tűnt.
Nagyon jól kezdődött, igazság szerint élvezhető volt, de aztán jött a nagy üresjárat, ami miatt nagyon csalódottak vagyunk, hiszen ebben a történetben sokkal több van, mint amennyit kihoztak belőle.
Nagyon jó film. Izgalmakban nem volt hiány, az effektek is rendben voltak, illetve a színészi alakítás is nagyon erősre sikeredett, úgyhogy bátran merjük ajánlani a horror kedvelőknek, vagy a rettegésre vágyóknak.
Nagy volt az elvárásunk az Éjjel című filmhez, hát, óriási csalódás lett belőle. Túlságosan vontatottnak éreztük, illetve unalmasnak. A színészi játék is gyengécskére sikeredett, ezért nem is tudunk erre kettő csillagnál többet adni.
Nos, horrorként abszolút nem állja meg a helyét ez a film. Ez inkább drámára hajaz. Éppen ezért számunkra óriási csalódás volt ez az alkotás. Természetesen mindenki döntse el saját maga, milyen is ez az alkotás. Jó szórakozást kívánunk hozzá.
Kissé furcsán láttuk, hogy mennyire le lett húzva ez a rész, pedig abszolút élvezhető mozi tárul elénk, a színészi produkció is jónak nevezhető, és izgalomban sincs hiány.
Sztárokban nincs hiány, és Jason Statham ismét remekül lehozta a szerepét.
A film kellemes csalódás volt, főképp a férjem számára, Ő ugyanis a megszokott „gagyi” cápás filmek egyikét várta, de nem azt kapta.
Horror kedvelők révén időt szakítottunk erre a filmre is, és a mostanság kijövő filmekhez képest nagyon kellemes csalódás ért bennünket. Volt szerencsénk egy kis borzongáshoz is.
Kellemes időtöltés volt látni, és ugyanakkor valamelyest meglepő, hogy tudta tartani azt a színvonalat, amit előtte lehozott (nem kicsit lett magasra tolva az a bizonyos léc).
80 A hobbit: Az öt sereg csatája (2014)