A Miamiban forgatott különkiadásában Hernández humorosan mesél első generációs amerikai neveltetéséről, helyi közönség előtt.
/ Sorozat / vígjáték
Bert Kreischer megpróbál beilleszkedni a Beverly Hills-i társadalomba, miközben lányai egy elit magániskola tanulói lesznek.
Három régi belfasti barát, Saoirse, Robyn és Dara a harmincas éveik végén járnak, és nagyon különböző életet élnek. Amikor azonban egykori osztálytársuk, a valaha hozzájuk közel álló Greta haláláról e-mailt kapnak, világossá válik, hogy maradt néhány befejezetlen ügyük. Ezt követően egy egész Írországot átszelő utazásra indulnak.
/ Sorozat / valóságshow
Egy lakatlan szigeten szinglik találnak egymásra, majd ezután egy gyönyörű szigetre utaznak már egy párként, hogy romantikus kiránduláson vegyenek részt.
Simon Templar, más néven Az Angyal, egy bértolvaj, akinek legújabb feladata a hidegfúzió titkos eljárásának megszerzése. Ez az ügy azonban összetűzésbe sodorja őt egy árulóval, aki az orosz kormány megdöntésére készül, és a nővel is, aki ezt a titkot őrzi.
/ Sorozat / dokumentum | sportfilm
A legjobb profi golfozók életét és történeteiket követhetjük figyelemmel egy nagy tétekkel teli versenyszezonon keresztül.
Saïd egy kis fűrészmalmot működtet az erdő mélyén, rövidesen azonban gondjai támadnak, amikor a bátyja ráveszi az egyik tanítványát, hogy kokaint rejtsen el az üzemben. Julien Leclercq új filmje, a Fűrészpor és vér 2020. április 17-től kizárólag a Netflix műsorán.
/ Sorozat / vígjáték
Egy jólelkű tanár visszatér egykori középiskolájába, hogy segítsen a suli legproblémásabb tanulóin.
Egy férfi hosszú évek után hazatér, hogy megkeresse testvére gyermekkori menyasszonyát. Rövidesen rátalál a nőre, aki magányosan él, és rengeteg fájó emlék gyötri. Ráadásul a faluban egyre több rejtélyes haláleset történik, ami félelemmel tölti el a közösséget. A Bulbbul június 25-től magyar nyelven is megtalálható a Netflix kínálatában.
/ Sorozat / dráma
Debra tökéletes életet él, amibe váratlanul toppan be egy jóképű orvos. A férfi és a nő szenvedélyes viszonyba kezdenek egymással, és Debra nem veszi észre, hogy szeretője egyre mélyebbre húzza őt a pszichológiai manipuláció mocsarába.
/ romantikus | vígjáték
Egy merész riporter álruhát ölt és dadusnak jelentkezik a jóképű herceg otthonába. Meg is kapja az állást, ahol azonban rövidesen fülig belezúg a hercegbe. A gond pedig az, hogy az egész kapcsolatuk egy hazugságon alapul.
Egy sokat piszkált kamaszlány kegyetlen bosszút szeretne állni mindenkin, aki valaha bántotta.
/ dráma | krimi | thriller | történelmi
3 részből álló történet, amely Norvégia legszörnyűbb terrortámadását rekonstruálja, amelyben közel hetven ember vesztette életét.
/ Sorozat / dokumentum
A sorozat bemutatja Amerika lekompaktabb házait, ahol az átgondolt tervezésnek és ügyes kialakításnak köszönhetően teljes családok élnek kényelemben és békében egy fedél alatt. A bemutatott lakóterek és ötletek már a képernyőn inspirálnak minker, hogy inkább az átgondoltság, semmint a nagyság legyen a vezérelv otthonaik kialakításakor.
Az Oscar-díjra jelölt Joe Berlinger arra keresi a választ ebben a dokumentumfilmben, hogy mi lakozik a tömegeket megmozgató Tony Robbins hat napos szeminárima mögött, melyet az üzleti tanácsadó minden évben megrendez a floridai Boca Rantonban. Berlinger személyesen vett részt a 'Randevú a Sorssal' névre keresztelt rendezvényen, hogy részt vegyen a férfi életmódváltoztató szemináriumán.
Mikor a zenei tehetségnek számító, problémás Charlotte felkeresi Elizabeth-et, egykori iskolája jelenlegi sztárját, a két lány találkozása események olyan láncolatát indítja el, amire egyikük sem számított.
A dokumentumfilm Sam Cooke váratlan halálának rejtélyes körülményeit járja körül.
Minden idők egyik legnagyobb hatású zenekarának, a The Greatful Dad 50. évfordulóját ünneplő dokumentumfilm a banda útját, valamint a két ikonikus zenész, Bob Weir és Jerry Garcia kapcsolatát tárja a nézők szeme elé.
/ Sorozat / családi
Miközben a 15 éves Zoe nyári angliai kirándulása alkalmával összebarátkozik egy különleges lóval, az elválás során nem csupán az új barátjától való elszakadással, de az önmagában vívott csatákkal is meg kell küzdenie.
/ Sorozat / dokumentum
Ismerkedj meg a frontvonalban harcolókkal, akik minden nap azért dolgoznak, hogy megakadályozzák a következő világjárványt!
/ Sorozat / vígjáték
A francia humorista csillag, Fary kétrészes stand-up estjén humoros formában jár körbe olyan témákat, mint az identitás, a kultúra és még sok más.
/ animáció | családi | dráma | romantikus
Egy csapat yokohama-i diák mindent megtesz, hogy megmentsék az iskolai klubházat, amit az 1964-es Tokiói Olimpia miatt bontásra ítéltek.
/ Sorozat / dokumentum | krimi
A sorozat kritikus meglátást nyújt azokra a bűnügyi esetekre nézve, amelyek során az igazság kiderítéséhez hazugságvizsgálót használtak, ugyanakkor felmerül a kétség, hogy igazságos ítélet született-e.
/ Sorozat / dokumentum | dráma | sportfilm | vígjáték
A Dorados, Culiacan helyi csapata a rangsor végén kullog, amikor megérkezik Maradona, aki új lendületet hoz a csapatba. A szakértők azonban katasztrófától tartanak.
Egy apa, aki megelégeli a neki és családjának jutott társadalmi pozíciót, sztárt akar faragni a kölyökzseninek kikiáltott kisfiából - ám nem sejti, hogy a titok, amit rejteget, pont azt a dolgot pusztítaná el, amit a leginkább szeret.
A dokumentumfilm a 70-es évekbe kalauzol el minket, amikor is Guillermo Vilas, argentin teniszcsillag nem juthatott fel az igazi csúcsra. Egy újságíró elszántan igyekszik bebizonyítani, hogy honfitársától jogtalanul tagadták meg a világelsőséget.