A dokumentumfilm azon emberek sorsát tárja fel, akiket ártatlanul ítéltek el, főként gyilkossági ügyekben.
A kalandok folytatódnak Luckyval és Szilajjal.
Egy egypetéjű ikerpár, Dru és Kal rádöbbennek, hogy a kormány elektronikai eszközökkel titokban követi és manipulálja az ausztráliai fiatalokat.
/ dráma
Kusano előtt fényes jövő áll, a nagyvállalat, amelynél eddig dolgozott, azonban váratlanul csődöt jelent. A srác gyakorlatilag az út szélén találja magát, édesapja súlyos beteg, Kusanonak pedig minden leleményességére és elszántságára szüksége lesz, ha talpra akar még valaha állni.
Kevin Hart felidézi azokat a történéseket az elmúlt évből, amelyek örökre megváltoztatták az életét.
Joy, a fiatal nigériai tinédzser a szexkereskedelem elsőszámú áldozata, a lány azonban képtelen elfogadni sorsát.
Két év telt el azóta, hogy Cole megmenekült a Bee által vezetett sátánista szekta karmai közül, de most egy újabb rémálom, a középiskola vár rá. Ha pedig mindez nem lenne elég, újra feltűnnek egykori ellenségei is.
Egy autópályán kegyetlen támadás ér egy rabszállító kocsit. A szolgálatot teljesítő Martinnak (Javier Gutiérrez) sikerül túlélnie és elrejtőznie a kabinban, a foglyok azonban keresik a módját, hogy megölhessék és elmenekülhessenek. Közben valaki kívülről hajlandó bármit megtenni, hogy megszerezze az egyik rabot.
Egy túlsúlyos tinédzser lány számára súlyos lelki terhet okoz a beilleszkedés, hamarosan azonban megváltozhatnak a dolgok.
Olle Mattson regénye alapján egy hajótörött drámai és megrázó története, akinek a fia képtelen megküzdeni édesapja elvesztésével, és szentül hiszi, hogy a férfi még mindig él.
/ családi
Marit rátalál egy oroszlánfókára, akivel rövid időn belül barátságot köt, a teremtmény azonban egy súlyos problémát is hoz a lány és családja életébe.
A műsor a feudális Japán háborúit és csatáit mutatja be, amikor hataloméhes hűbérurak versengtek, hogy az ország egyeduralkodóivá váljanak.
Jonsson visszatér a szolgálatba, ahol találkozik régi bajtársaival. A fiúk nagyon örülnek egymásnak, Jonsson nyomában azonban valamiért egy újságíró lohol.
A dán kormány megszegve ígéretét azt tervezi, hogy aláír egy szerződést, ami engedélyezné az USA-nak, hogy olajfúrásokat végezzen Grönlandon. Mia, a politikai tudósító egy tévéműsorban azt mondja, hogy nem csodálná, ha a környezetvédők erőszakosan tüntetnének ez ellen. Rasmus, az egykori olimpiai sportlövő ezt szó szerint veszi. Megfogja fegyverét, és egyesével kezdi levadászni az érintetteket. Rasmus Miát is beveszi a tervébe.
Sherlock Holmes és hű társa, Dr. Watson megbízásából a 19. századi Londonban vagány fiatalokból álló csapat beleveti magát a bűntények utáni nyomozásba. A Baker Street 221B vagányai március 26-tól kizárólag a Netflix kínálatában.
/ dráma
Kristin alig várja, hogy leérettségizhessen, és hogy maga mögött hagyhassa szülővárosát és manipulatív nővérét. A nagy napon azonban a lány lekési a repülőjáratát New Yorkba, így szégyenében menekülni kezd.
Minden csodálatosan indul azon a napon, amely valóságos tragédiába torkollik, miután egy férfi elgázol egy kisfiút.
/ dráma
Lorenzo egy öreg házban él Nápolyban. Közömbös, egocentrikus özvegy, aki elhidegült a gyerekeitől. A dolgok kezdenek megváltozni, amikor a szemben lévő lakásba fiatal, gyermekes pár költözik. Michela vonzó és pezsgő nő, Fabio tengerészeti mérnök, instabil és néha gyerekesen viselkedik. Lorenzo hamarosan rájön, a látszólag tökéletes család valami olyat jelenít meg, amiben neki nem volt része. De egy szörnyű tragédia, egy bűntény oda vezet, hogy Lorenzo és a lánya átértékelik kapcsolatukat.
A Latin szeretőben összegyűlik a nagy olasz színész, Xavier Kriszpusz családja, a férfi szülőházában. Xavier nagy nőcsábász volt: négy feleségétől, négy lánya született - egy olasz, egy francia, egy spanyol, ill. egy svéd. A francia lány úgy tűnik követi apja szellemiségét, hiszen három férfitől három lánya született. A családi összejövetelt a kaszkadőr Pedro del Rio felbukkanása zavarja meg.
Ez a nap is úgy indul Adele Cucci számára, mint az összes többi, ezúttal azonban meg kell értetnie a gyermekeivel néhány dolgot. Nem könnyű az élet az asszony számára, akit Palermóban szociális tanácsadónak neveztek ki.
Egy rendőrnyomozó gyengéd kapcsolatot alakít ki egy sorozatgyilkossal, hogy leleplezhessen egy globális bűnszervezetet, amely gyermekrablással foglalkozik.
Néhány gyerekkori jó barát megpróbálja újra összehozni régi zenekarukat.
Öt idegen egy elhagyatott házban, ahol gyermekeknek szól a zene. Ez akár egy horrorsztori kezdete is lehetne.
A bűntény, ami sokkolta Brazíliát. Elize Matsunaga lelőtte és feldarabolta gazdag férjét. A filmben láthatjuk a vele készített első interjút, valamint az ügy mély felderítését.
Romantikus történet két rendkívül zárkózott fiatal találkozásáról.
/ dráma | romantikus
Két jó barát szinte egész életükben közel állt egymáshoz, a köztük lévő kötelék elszakíthatalannak számít, így a világ változásai közepette továbbra is számíthatnak egymásra.