A legrosszabb 2018-as horrorfilmek

Az év vége felé közeledve eljött az idő, hogy hátrapillantsunk, és értékeljük az idei mozis esztendőt. Múlt héten a legjobb 2018-as horrorokat rangsoroltuk, most azonban azokból a filmekből készítettünk összeállítást, melyek sokak számára okoztak csalódást.

Valószínűleg sokan egyetértenek abban, hogy az Insidious franchise idei epizódja, Az utolsó kulcs elég meredek visszalépés volt, de a hatalmas siker ellenére könnyű lenne amellett érvelni, hogy Az apáca sem hozta a Démonok között szintjét. Óriási kihagyott ziccer volt a Slender Man - Az ismeretlen rém, de sokkal többet vártunk a Szellemek házától is, mely minden bizonnyal Helen Mirren bámulatos karrierjének egyik leggyengébb darabja lett. A Felelsz vagy mersz tipikus példája lett egy jó ötlet elpazarlásának, a  Hívatlanok 2 pedig tíz évvel az első rész után sem tudott újat mutatni, sőt!

Íme tehát az idei év csalódást keltő horrorjainak listája, melyen néhány olyan filmnek is helyet szorítottunk, melyeket bár nem mutattak be itthon, azonban a VOD-szolgáltatók kínálatából itthonról is megtekinthetők. Valószínűleg nem kell hangsúlyoznunk, hogy ezeket csak saját felelősségre ajánljuk.

Nektek melyik 2018-as horror okozta a legnagyobb csalódást?

#15

79 Marrowbone  (2017)

(19)

dráma | horror | thriller

Édesanyjuk halála után négy testvér egy misztikus farmon kezd el bújkálni. több»

#14

horror | krimi | thriller

Egy csapat rabló rájön, hogy abban a házban, amit ki akarnak rámolni, egy nőt tartanak fogva.  több»

#13

39 Inside  (2016)

horror | thriller

Egy állapotos nőt elkezd zaklatni egy idegen, aki a meg nem született csecsemők megszállottja. több»

#12

59 Cold Skin  (2017)

(3) (5)

horror | kaland | sci-fi | thriller

Egy fiatal férfi a Déli-sarkkör egy távoli szigetére utazik, hogy leváltsa az előtte ott egyedül élő és időjárási kutatásokat végző társát. De mikor odaér rájön, hogy... több»

#11

48 Feral  (2017)

(2) (1)

akció | dráma | horror | thriller

A film története szerint egy csapatnyi diáknak keményen meg kell küzdenie a túlélésért egy veszélyes erdőben... több»

#10

60 Az apáca  (2018)

(61) (18)

horror | misztikus | thriller

TV-ben (Sony Movie Channel, csütörtök 01:33)

Fogarasföldön egy kolostor szörnyű titkokat őriz, melyek felderítésére Róma kirendel egy apácából, egy szerzetesből és egy újoncból álló csoportot. Valamennyien sejtik,... több»

#9

64 Horror Park  (2018)

(21) (8)

horror

A főiskolás Natalie (Forsyth) meglátogatja gyerekkori legjobb barátnőjét, Brooke-ot (Edwards) és szobatársát, Taylort (Taylor-Klaus). A lányok az év bármely másik napján... több»

#8

62 Sötét folyosók  (2018)

(18) (5)

dráma | fantasy | horror | thriller

Kit Gordyt már az első pillanatban kirázza a hideg a Blackwood Hall hatalmas ajtajaitól és tereitől, ám próbálja ezeket a gondolatokat minél hamarabb legyűrni. Az iskola szigorú... több»

#7

63 Szellemek háza  (2018)

(17) (16)

dráma | életrajzi | fantasy | horror | misztikus | thriller

A megtörtént eseményeken alapuló történet a történelem legelátkozottabb házáról szól, amely San Francisco közelében, egy elhagyatott környéken áll. A házat Sarah... több»

#6

57 The Cloverfield Paradox  (2018)

(10) (3)

dráma | horror | misztikus | sci-fi | thriller

Netflix

Egy váratlan felfedezés kellemetlen helyzetbe hozza az űrhajósokat az űrbázison. Kénytelenek harolni a túlélésükért, miközben egyre jobban elmosódik a határ a valóság és a... több»

#5

60 Felelsz vagy mersz  (2018)

(36) (12)

horror | thriller

A Blumhouse Productions (Boldog halálnapot, Tűnj el!, Széttörve) új thrillerében egy ártatlannak induló “felelsz vagy mersz” játék halálosra fordul, amikor valaki – vagy... több»

#4

horror

Egy kedves kis család csupán kikapcsolódni szeretett volna, amikor egy nyugodt és félreeső kempinghelyen táboroztak le. Azonban az idillnek hamar vége szakad, amikor az egyik... több»

#3

horror | misztikus | thriller

HBO Max | TV-ben (HBO 2, csütörtök 01:33)

Noha Elise Reiner a sötétség elleni harcra tette fel az egész életét, minden egyes küzdelemmel fogytán az ereje, ez pedig oda vezet majd egyszer, hogy az asszony teljesen eltűnik... több»

#2

akció | horror | sci-fi | szatíra | thriller

Minden hagyomány mögött egy forradalom nyugszik. Üdvözlünk a mozgalomban, mely egy egyszerű kísérletnek indult: Az első Irtásban. Hogy a bűnözési rátát egy százalék alá... több»

#1

horror | misztikus | thriller

Netflix

Eltűnt egy gyerek? Kétségbeesett szülők fésülik át az erdőt? Kiskorúak követnek el megmagyarázhatatlan gyilkosságokat? A felelős mindig ugyanaz: egy több mint két méter... több»