A kommandós filmek nem azonosak a háborús filmekkel. Míg az előbbiekben kisebb létszámú, de sokkal jobban kiképzett elit katonai egységek hajtanak végre különleges diverzáns-akciókat, addig az utóbbiakban többnyire nagy csapatmozgásokat és nagy létszámú seregtesteket, tüzérséget (sokszor harckocsikat is) felvonultató háborús frontvonalak adják a cselekmények helyszíneit. A kommandós filmekben sokkal több a full-contact küzdelem, verekedés, harcművészet, bunyó, sőt a villámgyors és bravúros test-test elleni harc illetve gyorsabb, pörgősebb akciókat kapunk. Listám összeállításakor először összegyűjtöttem azt a több tucat kommandós filmet, amit eddig láttam, majd folyamatosan szűkítettem a kört, amíg 10-ig nem jutottam. Így született meg végül a TOP-10 legjobb kommandós-mozi, teljesen szubjektíven. A felsorolásban szereplő 10 film közül 7 megtörtént háborús helyszíneken játszódik, míg 3 film a terrorizmus elleni küzdelemhez kapcsolódik. Az első 3 film mindegyike valós (megtörtént) eseményeket dolgoz fel. Az aranyérmes a 2001-es Sólyom végveszélyben, melyet sok helyen sorolnak a háborús filmek közé, noha rangerek és deltások a főszereplői. Második a 2013-as A túlélő, mely egy afganisztáni SEAL egység bevetéséről szól, harmadik pedig a 13 óra - Bengázi titkos katonái, egy líbiai fiaskó, amerikai kommandósokkal.
76 12 katona (2018)
(15) (9)
akció | dráma | háborús | történelmi
Speciális egységekből és a CIA ügynökeiből álló alakulatot vezényelnek Afganisztánba, hogy a 2001. szeptember 11-i támadások után kiiktassák a merényletekért felelős... több»
Szereplők: Chris Hemsworth, Michael Shannon, William Fichtner, Michael Peña, Taylor Sheridan
78 A bombák földjén (2008)
(26) (9)
HBO Max
2007-et írunk, Bagdadot bombázzák. Egy amerikai bombaszakértőkből álló alakulat a legveszélyesebb térségben dolgozik nap mint nap. Feladatuk, hogy minél gyorsabban megtalálják... több»
Szereplők: Ralph Fiennes, Jeremy Renner, Guy Pearce, Evangeline Lilly, Anthony Mackie
75 Zöld zóna (2010)
(8) (7)
akció | dráma | háborús | politikai | thriller
Az iraki inváziót követően 2003-ban Roy Miller (Matt Damon) tisztet és csapatát azzal a feladattal bízzák meg, hogy találják meg a tömegpusztító fegyvereket Bagdadban. A... több»
Szereplők: Matt Damon, Brendan Gleeson, Greg Kinnear, Jason Isaacs, Amy Ryan
71 Zero Dark Thirty - A bin Láden-hajsza (2012)
(13) (6)
Netflix
Egy kiváló CIA-ügynököből álló csoport teljes titokban megöli az Egyesült Államok elsőszámú közellenségét, Oszama bin Ladent. Az Oscar-díjas Kathryn Bigelow a... több»
Szereplők: Jessica Chastain, Chris Pratt, James Gandolfini, Jason Clarke, Joel Edgerton
71 Elit kommandó (1990)
(1)
Egy különleges alakulat azon fáradozik, hogy megmentse egy repülőgép közel-keleti terroristák fogságába esett legénységét. A mentési akció során az egység parancsnoka,... több»
Szereplők: Charlie Sheen, Bill Paxton, Michael Biehn, Titus Welliver, S. Epatha Merkerson
81 Hazugságok hálója (2008)
(16) (8)
akció | dráma | politikai | thriller
Roger Ferris (Leonardo DiCaprio) mindenre elszánt CIA-ügynök. Legújabb feladata Jordániába szólítja, ahol közeli kapcsolatba kerül a titkosszolgálat vezetőjével. Eközben Ed... több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Russell Crowe, Oscar Isaac, Mark Strong, Annabelle Wallis
76 A helyőrség (2019)
(7) (1)
akció | dráma | háborús | történelmi
HBO Max | Netflix | Telekom TVGO
A kamdeshi csata volt az afgán háború egyik legvéresebb eseménye 2009-ben. Egy csapat amerikai katona egy elszigetelt erődben állomásozik, és amikor összehangolt tálib támadás... több»
Szereplők: Orlando Bloom, Scott Eastwood, Jacob Scipio, Alexander Arnold, Celina Sinden
81 13 óra: Bengázi titkos katonái (2016)
(24) (8)
akció | dráma | háborús | thriller | történelmi
HBO Max | Netflix | SkyShowtime
13 óra: Bengázi titkos katonái filmtartalom: Egy amerikai nagykövetet meggyilkolnak Líbiában egy amerikai támaszponton. Egy titkos katonai egység megpróbál értelmet találni a... több»
Szereplők: John Krasinski, Toby Stephens, David Giuntoli, Pablo Schreiber, David Denman
86 A sólyom végveszélyben (2001)
(21) (11)
dráma | háborús | történelmi
HBO Max | TV-ben (HBO 2, csütörtök 01:33)
Szomáliában háború dúl, amelybe az amerikai és ENSZ csapatok is csaktakoznak. Egy 45 percesre tervezett akcióban a katonák feladata magas rangú ellenséges politikusok foglyul... több»
Szereplők: Tom Hardy, Ewan McGregor, Orlando Bloom, Eric Bana, Nikolaj Coster-Waldau