A Top Gun a saját homoszexualitásával küzdő pilóta sztorija? Taraninto monológja szerint bizony az

Harminchat évvel ezelőtt került a mozikba Tony Scott kultikus filmje, a Top Gun, amelyen a mai napig nem fog az idő. A milliók által várt folytatás a héten megérkezett a mozikban, viszont bőven van mit beszélni az első résszel kapcsolatban is.

Nem is olyan régen ugyanis újra szárnyra kelt ugyanis az az elmélet, miszerint a Tom Cruise által alakított főszereplő, Maverick valójában a homoszexualitásával küzd a film története szerint. Az elmélet ráadásul nem mástól, mint Quentin Tarantinótól eredeztethető, aki Sleep with Me című filmben vállalt szerepe során fejtette ki a gondolatot:

“Itt van ez a Maverick, igaz? Ő egy bizonytalan srác, érted? Rettenetesen őrlődik. És akkor ott van Iceman és többiek, akik mind azt mondják neki, hogy légy meleg, légy meleg, légy meleg! Aztán ott van Kelly McGillis, aki pedig a heteroszexualitást képviseli, ő pedig próbálja azt kommunikálja, hogy a másik utat válassza. Ez pedig végig benne van a filmben.”

Az elgondoláson egyébként maguk a film készítői is meglepődtek, Jerry Bruckheimer korábban a Vulture-nek adott interjújában azt is elmondta, hogy erre az értelmezésre a munkálatok során egyáltalán nem gondoltak.

"Amikor egy filmet készítesz, az emberek úgy értelmezhetik, ahogy akarják, és olyasmit látnak benne, amiről a filmkészítőknek fogalmuk sem volt" - mondta Bruckheimer.

A producer jó dolognak tartja a Tarantino-monológot, hozzátéve: "[A rendező] Tony [Scott] és Quentin nagyon jó barátok voltak. Valójában Quentin bejött és segített Tonynak és nekem Az utolsó esélynél. Bejött és írt nekünk néhány jelenetet. Szóval nagy bajtársiasság és tisztelet volt Quentin és Tony között. Quentintől ez mindig bóknak számít."

A szóban forgó monológot tartalmazó film előzetesét idelent nézhetek meg, a Top Gun: Mavericket pedig mától láthatod a mozikban.

dráma | vígjáték

Sarah, Joseph és Frank a legjobb barátok. Joseph éppen elvenni készül Sarah-t, és ki más lehetne a tanúja, mint Frank. Azonban az esküvő előtti estén Sarah váratlanul... több»