Brutálisan véres képregény-adaptációkkal készül az HBO GO a hétre

Az HBO GO előfizetői sem fognak unatkozni augusztusban, de ezen a héten sem. Remek filmekkel készül a streaming szolgáltató az utolsó nyári hónap első hetére.

Pénteken debütál az HBO GO-on Zack Snyder két képregény-adaptációja, a 300, és annak folytatása, a 300: A birodalom hajnala

Aki még nem látta volna a szóban forgó filmeket, annak elég annyi tudnia, hogy egy Frank Miller adaptációról van szó, mely bár valós történelmi eseményeket dolgoz fel, a történelmi hűséget nem feltétlenül kell keresni bennük. Helyette viszont bőven van akció, vér és egészen pazar látványvilág. 

De ne menjünk el szó nélkül a streaming szolgáltató vasárnapi felhozatala mellett sem, ugyanis augusztus 8-ra 3 Ridley Scott-Russell Crowe produkcióval is készülnek. Érkezik ugyanis a  Gladiátor, az Amerikai gengszter és a Robin Hood, valamint az Oscar-díjas Csillag születik is Bradley Cooper és  Lady Gaga főszereplésével. 

A teljes heti premierlistát idelent nézhetitek meg, ahol feltüntettük az előzeteseket, szinopszisokat és azt is, hogy mikortól láthatóak a szóban forgó filmek az HBO GO kínálatában. Ha pedig valamelyikhez kedvet kaptál, csak látogass el a film mafabos adatlapjára, és a 'Lejátszás az HBO GO-n' mezőre kattintva rögtön el is indíthatod, amennyiben van előfizetésed a szolgáltatónál. 

#11

66 Robin Hood  (2010)

(10) (6)

akció | dráma | romantikus | történelmi

HBO Max

A XIII. századi Angliában a Robin Hood és csapata a szegények védelmében szít lázadást a kizsákmányolók ellen. Az ország népének sorsa a tolvaj kezében van, aki a... több»

#10

81 Amerikai gengszter  (2007)

(19) (10)

dráma | életrajzi | krimi | thriller

HBO Max | SkyShowtime

Frank Lucas teljesen észrevétlen maradt, míg a belváros egyik fekete gengszerterének szűkszavú sofőrje volt. De főnöke hirtelen halálakor úgy dönt, eljött az ő ideje, és... több»

#9

91 Gladiátor  (2000)

(77) (44)

akció | dráma | kaland

Netflix | HBO Max | SkyShowtime

Maximus (Russell Crowe) közkedvelt és jónevű római katona, aki az idős uralkodó, Marcus Aurelius bizalmát is élvezi. Ám ezt Marcus Aurelius féltékeny és őrült fia, Commodus... több»

#8

85 Csillag születik  (2018)

(56) (17)

dráma | romantikus | zenés

HBO Max

Bradley Cooper egy jól ismert történetet dolgoz fel a showbiznisz kegyetlen és kiszámíthatatlan világáról. A valaha híres Jackson Maine csillaga leáldozóban van: a férfi... több»

#7

78 Dan és a szerelem  (2007)

(5) (6)

dráma | romantikus | vígjáték

HBO Max

Az özvegy Dan egyedül neveli kamasz lányait. Egy nap vidékre utaznak, hogy szüleivel és testvéreivel, valamint azok családjával töltsenek pár napot. Anyja javaslatára Dan elugrik... több»

#6

dráma | vígjáték

HBO Max

A film története szerint a belga király elveszik a balkánon. több»

#5

64 300: A birodalom hajnala  (2014)

(35) (19)

akció | fantasy

HBO Max

A görög poliszok hadban állnak a hatalmas Perzsa Birodalommal. Ellenállásuk töretlen. Themisztoklész (Sullivan Stapleton), Athén városának hőse egy maroknyi sereg élén száll... több»

#4

80 300  (2006)

(54) (33)

akció | dráma | fantasy | háborús

HBO Max

Párszáz spáratia katona a segédcsapatokkal karöltve hősisesen küzd a Xerxes vezette perzsák ellen a Thermopülai-szorosnál, hogy időt nyerjenek a görög seregek egyesítésére.... több»

#3

dráma

HBO Max

A 15 éves Leigh tornászként csapata első versenyére készül, az életében azonban váraltanul felbukkan féltestvére, Joe, akinek létezéséről mostanáig nem is tudott. Leigh... több»

#2

57 Lakás extrákkal  (2020)

(2)

dráma | kaland | vígjáték

HBO Max

Sara (Juana Acosta) végre rátalál álmai otthonára, van azonban egy kis bökkenő, amennyiben megvásárolja, a korábbi tulajdonos haláláig tartó haszonélvezeti jogot kap.... több»

#1

68 Fekete vénusz  (2010)

(1)

dráma | történelmi

HBO Max

Saartjie Baartman mesterével, Caezarral elhagyta Dél-Afrikát, hogy Londonba utazva egy szörnyetegshow-ban mutogassák őt mint a "hottentotta" Vénuszt. A nő egyszerre szabad és... több»