Ennio Morricone pár napja töltötte be 90. életévét, és még mindig aktívan dolgozik – zenét szerez, komponál, és interjúkat ad. Legutóbb a német Playboy hasábjain jelent meg vele interjú, ami kicsit felkavarta a zeneszerző körül az állóvizet, és majd meglátjuk, hova fut ki a dolog.
A cikk tanulsága szerint Morricone nincs valami jó véleménnyel sem Hollywoodról, sem az Oscarról, sem Quentin Tarantinoról – viszont nemrég saját Facebook-oldalán osztott meg egy hivatalos bejegyzést arról, hogy ő semmi ilyesmit, amit a cikk állít, nem mondott, és már megtette a szükséges jogi lépéseket.
De menjünk vissza pár lépést: Morricone napjaink egyik legismertebb zeneszerzője, aki már hosszú-hosszú évtizedek óta a szakmában van, és olyan filmek legendás zenéjét alkotta meg, mint – a teljesség igénye nélkül – a Egy maréknyi dollárért, a A Jó, a Rossz és a Csúf, a Volt egyszer egy vadnyugat, a Dekameron, az Őrült nők ketrece, a Lolita és a Senki többet. Morricone tehát egy olyan állandó szereplője a filmiparnak, akit igen nehéz kikerülni – és akivel nagyon sokan szeretnének együtt dolgozni.
Tarantinonak is többször kellett nála próbálkoznia: először azt szerette volna, a zeneszerző a Django elszabadulhoz ír zenét, ám Morriconének nem volt elég ideje, így csak egy dala került bele a filmbe. Az Aljas nyolcas esetében viszont már sikeres volt az együttműködés – olyannyira, hogy Morricone végre Oscar-díjat kapott. Az Akadémia előtte pár évvel ismerte el a zeneszerző életművét, hiszen addig – nehéz elhinni, de tényleg így van – Morricone sosem rakhatta zsebre a legjobb filmzenéért járó szobrocskát.
A történet így elvileg happy end – ám a már emlegetett, német Playboyban megjelent interjú tanulsága szerint a rendező nem őriz szép emlékeket sem a rendezőről, sem az Akadémiáról. Morricone szerint Tarantino egy kretén, akinek semmilyen eredeti ötlete sincs, csak másokét lopkodja össze és fűzi egy filmmé. Ráadásul teljesen szétszórt, sosem tudja, mit akar, és pár nap alatt szeretne megkapni egy kész filmzenét. Amerikát sem nagyon kedveli, az Oscar-ceremónia pedig végtelenül unalmas és hosszú szerinte – ezért ha ott ő bármikor is vidámnak tűnt, az csak azért volt, mert közeledett a díjátadó vége.
Érhető, hogy sokan megütköztek az interjún – és hogy sokan helyeseltek is Morricone véleményét olvasva, ám a rendező legutóbbi Facebook-bejegyzése szerint ebből egy szó sem igaz. Sosem szidná Tarantinót, akivel közös munkája hozta meg számára az Oscart, ahogy nem szidná az Akadémiát sem, hiszen karrierje két legfontosabb díját tőlük kapta. A jelek szerint valaki valamit nagyon félreérthetett – de nagyon kíváncsiak vagyunk arra, mi lesz a történet vége.