Már csak három hét, és mozikba kerül a következő sikervárományos DC-film, a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása). A Harley Quinnt és barinőit felvonultató mozi már az előzetes várakozások szerint is az év egyik első nagy durranása lehet, és ezt az elmúlt évek hasonló premierjeinek sikere is sugallja. Legutóbb a Shazam! volt hasonló helyzetben, amely végül még túl is teljesítette az előzetes elvárásokat, szárnyalásának akkor a Bosszúállók: Végjáték vetett véget. Most viszont alig van olyan film, ami a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) útjába állhat.

A film február 6-án kerül majd a mozikba, és az előzetes becslések szerint már a nyitó hétvégéjén is 50-55 millió dollár körül hozhat a konyhára. Ez már csak azért is erős nyitásnak tekinthető az esetében, mivel az olcsóbb DC-mozik közé tartozik, költségei a 100 millió dollárt sem érték el. Ha összehasonlítjuk a fent említett Shazam!-mal, az 56,8 millióval nyitott, ám a második hétvégéjére már 54%-ot esett a nézettsége. Ugyanakkor a harmadik hétvégén még mindig 32%-on volt, ami szuperhős mozi esetében jónak mondható. A sikerét végül a negyedik héten a Bosszúállók: Végjáték vette el, ami azért egészen más kávéház.

Visszatérve a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) mozira, a premierjét követő hetekben aligha kell hasonlóan kemény konkurenciától tartania, így minden esélye meglehet arra, hogy 125 millió fölé érjen Amerikában az első heteiben. Március 5-én debütál a Pixar Előre animációs mozija, majd egy héttel később érkezik a Kémecském vígjáték egyszerre a Bloodshottal. Végül március második felében a Hang nélkül 2 és a Mulan is debütálni fog. Ezek lehetnek azok, amelyek majd szép fokozatosan leépítik a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) nézettségét.