Milyen filmeket érdemes megnézni, hogy képben legyünk az új Bosszúállók-film nézése közben? Az alábbi listát a bejelentett szereplőgárda alapján készítettem. Minden egyes filmet nem sorolok fel, hiszen szerepelhetne itt az összes Fantasztikus Négyes, X-Men, Thor, Bosszúállók, Amerika Kapitány film, igyekeztem csak a legutolsó filmeket betenni. A főgonosz Doktor Doom lesz, akit leginkább az első Fantasztikus Négyes filmből ismerhetünk. A négyes vezetőjének, a Gumiembernek volt az osztálytársa. Az anyja meghalt, ezért épített egy gépet, hogy vissza tudja hozni, azonban a gép felrobbant, az arca megcsúnyult, és ezért egy fém maszkot készített, hogy eltakarja azt. A képregényekben számos Marvel-hős történetében felbukkan ellenségként. Vasemberrel is többször találkozik, ezért várhatóan lesz valami magyarázat arra, hogy miért Robert Downey Jr. fogja játszani a karaktert. Érdemes megnézni a Fekete Párduc filmeket is és a Wakanda Szemei sorozatot is, ahogy Loki sorozatát is. A Mennydörgők szereplői is megjelennek, köztük a Fekete Özvegy filmből is megismert Jelena Belova. A pletykák szerint még Deadpool és Pókember is feltűnhet a filmben, ezért a Pókember: Vadiúj nap is felkerült a listára.

#14

akció | fantasy | kaland

Peter Parker igyekszik az egyetemi tanulmányaira fókuszálni, és maga mögött hagyni Pókembert. Csakhogy minden megváltozik, amikor egy új fenyegetés veszélyezteti a barátait.... több»

#13

64 Wakanda szemei  (2025)

(4) (3)

akció | animáció | kaland

Disney+

A bátor wakandai harcosok a történelem során veszélyes küldetéseket hajtanak végre, hogy visszaszerezzék a veszélyes vibránium ereklyéket Wakanda ellenségeitől. Ők a Hatut... több»

#12

akció | fantasy | horror | kaland | sci-fi

Disney+

Kinyílik a titokkal és őrülettel teli multiverzum ajtaja. Most, hogy Vasember és Amerika Kapitány távozott a Bosszúállók: Végjátékban vívott ádáz küzdelem után, az egykori... több»

#11

akció | kaland | sci-fi

Disney+

Thanos (Josh Brolin) betartotta az ígéretét, végrehajtotta a tervét és megsemmisítette az univerzum felét. A Bosszúállók tehetetlenek, a Földön eluralkodott a káosz. Amerika... több»

#10

akció | dráma | kaland | sci-fi

Disney+

Hat hónappal azután, hogy a Föld lakosságának fele visszatért a halálból, Sam Wilson az amerikai légierőnek dolgozik, és egy terrorista csoportot próbál megfékezni, akik... több»

#9

akció | kaland | sci-fi

Disney+ | Telekom FilmPremier

Miután hőseinknek sikerült legyőzniük az univerzum legnagyobb gonoszát, Thanost, maga Amerika Kapitány juttatta vissza a végtelen köveket az eredeti helyükre. Steve Rogers azonban... több»

#8

84 Loki  (2021)

(17) (10)

akció | fantasy | kaland | sci-fi

Disney+

Miután Loki ellopta a Tesseractot, őrizetbe veszi egy szervezet, ami az időt felügyeli. Segítségével egy hosszú időutazásra indulnak, amely folyamán megváltoztatja az emberek... több»

#7

akció | kaland | sci-fi | thriller

Disney+

A mutánsok és az emberek közötti háború a végéhez közeledik, de a katasztrófának csak egyetlen módon lehet az elejét venni: meg kell vátoztatni a múltat. Farkasé a feladat,... több»

#6

67 Fekete Özvegy  (2021)

(33) (22)

akció | kaland | sci-fi

Disney+

Egy veszélyes csoport felfedi Natasha Romanoff (Scarlett Johansson) múltjának legpiszkosabb részleteit, az orosz kémnő ezért kénytelen szembesülni a korábbi életéhez... több»

#5

akció | fantasy | kaland | sci-fi

Disney+

Shang-Chit gyerekkora óta arra nevelték, hogy tökéletes harcos váljon belőle. Miután azonban azzal kénytelen szembesülni, hogy apja a rettegett Tíz Gyűrű bűnszervezet feje, a... több»

#4

akció | kaland | misztikus | sci-fi | thriller | vígjáték

Disney+

Nem tűnik túl jó ötletnek , amikor Cassie, Scott Lang lánya létrehoz egy olyan eszközt, amely lehetővé teszi a kommunikációt a Kvantumbirodalommal. Scott, Cassie és Hope Van... több»

#3

akció | dráma | kaland | sci-fi | thriller

Disney+

T'Challa, ismertebb nevén Fekete Párduc, Wakanda királya 2022-ben visszatér a mozivászonra! A Marvel moziverzumának ötödik fázisába tartozó Fekete Párduc 2 rendezői székét a... több»

#2

71 Mennydörgők*  (2025)

(25) (17)

akció | kaland | krimi | sci-fi

Disney+ (2025.08.27.)

A Mennydörgőkben a Marvel Studios egy szokatlan antihősökből álló csapatot állít össze –Jelena Belova, Bucky Barnes, Red Guardian, Ghost, Taskmaster és John Walker. Miután... több»

#1

akció | kaland | sci-fi | vígjáték

Mozikban

A Marvel eredeti szuperhőscsapatát bemutató, élénken elképzelt, az 1960-as éveket idéző, retro-futurisztikus környezetben bontakozik ki. A történet középpontjában Reed... több»