A Marvel moziverzumának eddig megjelent alkotásait szokás azzal a kritikával illetni, hogy az abban zajlott események igazából tét nélküliek, a történtek súlytalanok. Ez részben igaz is volt, hiszen az egyes filmek ugyan önállóan is megállják a helyüket, valójában egy nagyobb, gigászi háborúhoz vezető út alapkövei. Így az, hogy az odáig vezető úton mi történik, milyen konfliktusokkal kell megküzdeniük szuperhőseinknek, lényegében tényleg elveszítik jelentőségüket. Aztán jött Joe Russo és Anthony Russo, akik az Amerika Kapitány: A tél katonája résszel bebizonyították, hogy igenis ki lehet törni a könnyed hangvételből és úgy is el lehet mesélni egy Marvel-történetet, hogy azt kémjátszmákkal színezett politikai thrillerekre jellemző sajátosságokkal ruházzák fel. A tél katonája azonban csak a felvezetés volt, a Russo-fivérek ugyanis az Amerika Kapitány: Polgárháborúval ismét végrehajtották azt a bravúrt, hogy mélységgel, drámával és nem utolsó sorban emberséggel ruházták fel a sztorit és annak hőseit.
A Marvel moziverzumának eddig megjelent alkotásait szokás azzal a kritikával illetni, hogy az abban zajlott események igazából tét nélküliek, a történtek súlytalanok. Ez részben igaz is volt, hiszen az egyes filmek ugyan önállóan is megállják a helyüket, valójában egy nagyobb, gigászi háborúhoz vezető út alapkövei. Így az, hogy az odáig vezető úton mi történik, milyen konfliktusokkal kell megküzdeniük szuperhőseinknek, lényegében tényleg elveszítik jelentőségüket. Aztán jött Joe Russo és Anthony Russo, akik az Amerika Kapitány: A tél katonája résszel bebizonyították, hogy igenis ki lehet törni a könnyed hangvételből és úgy is el lehet mesélni egy Marvel-történetet, hogy azt kémjátszmákkal színezett politikai thrillerekre jellemző sajátosságokkal ruházzák fel. A tél katonája azonban csak a felvezetés volt, a Russo-fivérek ugyanis az Amerika Kapitány: Polgárháborúval ismét végrehajtották azt a bravúrt, hogy mélységgel, drámával és nem utolsó sorban emberséggel ruházták fel a sztorit és annak hőseit.