A zongorahangoló

Ez tipikusan az a film, amire utólag azt mondod: oké, ilyenből több kéne. Van benne stílus, karakterek, feszültség, és közben nem érződik teljesen sablonosnak. A hangdizájn brutál jó, pár jelenet konkrétan olyan volt, hogy én is automatikusan halkabban vettem a levegőt.

Nem számítottam rá, hogy egy film a zongorahangolásból és a széfnyitásból tud feszült thrillert csinálni, de valahogy működött. Néha nagyon elrugaszkodik a valóságtól, de pont emiatt szórakoztató. A hangokkal és a csenddel tök kreatívan játszik, és Leo Woodall végig elviszi a sztorit.

Olyan film, mintha valaki bedobott volna egy kalapba egy művészfilmet, egy heist mozit és egy romantikus sztorit, aztán megrázta volna. Vannak nagyon erős jelenetek, de néha annyi minden történik egyszerre, hogy nehéz ráérezni, mire akar igazán fókuszálni.