A könyvtolvaj

A sztori vonalat nem nehéz követni, és nem is hihetetlen. A könyvtolvaj nagyszerű szórakoztató betekintést nyújt a világ történelmébe, és bemutatja az egyes fajok szenvedéseit, amelyeken keresztülmentek. A karakterek szimpatikusak és rokoníthatóak, és gyorsan kötődsz mindegyikhez. A könyvtolvaj könnyedén meghúzza a szívét, és van néhány nagyon szomorú jelenete is. Úgy gondolom, hogy a legtöbb holokausztfilmtől eltérően ez a film „egyedülálló” hatást ad, A könyvtolvaj a náci Németországban játszódik egy gyerek szemszögéből. Emily Watson azonban az, aki olyan mélyen belenyúl Rosa életébe, és megdobogtatja karakterének szívét, miközben megérinti a miénket. Ez egy újabb sztár egy egyedülállóan tehetséges és csodálatos színésznő felejthetetlen alakításában. Összességében én személy szerint jobban élvezem a könyvet, mélyebb és időpontosabb. De egy könyv után készült filmhez ez egy nagyszerű néznivaló, és mindenkinek ajánlom, aki szeretne egy pillantást vetni a múltjába. Bátran ajánlom a filmet.

Érdekes volt olvasni egy könyvet és látni egy filmet, amelynek A halál a narrátora. A II. világháború zord éveit két gyerek szemszögéből bemutató történet igazi szívfacsaró élményt nyújt. Sophie Nélisse előtt még nagy jövő áll, Liesel szerepe pedig o... Többlyan, mintha egyenesen neki írták volna. Eredeti nyelven érdemes megnézni a filmet, mert akkor még a színésznő különleges akcentusát is lehet hallani (és ahogy barátjának, Rudy-nak a nevét kimondja, azt öröm hallani). Na és persze ott van Rudy is, akinek a szerepére keresve sem lehetett volna jobbat találni, mint Nico Liersch-et. Liesel nevelőszülei, Rosa és Hans (Emily Watson és Geoffrey Rush nagyszerű alakításában), tökéletes ellentétei egymásnak, ám a kislányt ugyan más-más módon, de mindketten nagyon szeretik (a szigorú Rosa érzelmeit csupán akkor érezhetjük, amikor Hansot behívják harcolni és kettesben maradnak Liesel-lel). Vannak a regénynek meghatározó jelenetei (például amikor Liesel és Max hóembert építenek a pincében vagy amikor a tipikus német vonásokkal rendelkező, Rudy befesti magát szénnel, hogy hasonlítson a fekete bőrű Olimpiai bajnokra Jesse Owensre, akinek a győzelme a náci Németország szemében óriási szálka volt, s persze a grandiózus könyv égetés... ezek mind-mind feledhetetlen élményt nyújtanak a filmvásznon viszont látva. A záró jelenetre pedig megint csak érdemes bekészíteni a zsebkendőket. Szükség lesz rá!

Számomra ez a film igazán megható volt és szívhez szóló. Maga a cselekménye már olyan amit mindenképp látni kell és érdemes. Ez viszont annál is több, egyszerűen remek.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Az 1940-es évek elején a náci Németország egy darabig sikert sikerre halmozott a kegyetlen hódításai során. A Szovjetunió megtámadása látszólag azt mutathatta, hadi szempontból mennyire jól áll a szénájuk. Ó, mennyire nem így volt. A kegyetlen rendszer belföldön sem volt sokkal másabb. Ezeket igyekszik bemutatni a film egy család szemszögéből. Hogy a hátország fizeti meg a háború árát, és hogy mekkora volt a szegénység. Egy idős házaspárhoz egy lány kerül, majd egy zsidó menekültet kell bujtatniuk. Egyikükre sem igaz, hogy nem gondolkodnak, hogy a háborús propagandát szó nélkül beveszik, de nem is szabad felszólalniuk. Kedvenc jelenetem belőle az, amikor a hölgy az iskolában Lizelnek úgy mondja el, hogy Max jobban van, mintha keményen leszidná. Ez már csak azért is szívfacsaró, mert elmondja, mennyire kegyetlenül üldöztek akkoriban több népcsoportot, és akik segítettek nekik, velük se bántak másképp. A film díszlettervezése elsőrangú. Elég mély atmoszférát ad ez neki, hogy a negyvenes évek első felének hangulatát megidézze legalábbis részben. A vége pedig a legdrámaibb. 10/10