
Vélemények (14)
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Szavakkal eléggé nehéz érzékletesen hangsúlyozni, mekkora tehetség Eddie, és hogy megannyi zseniális filmet megalkotott már, amikről egy évig is lehetne korlátlanul diskurzust folytatni. De emellett a film mellett nem lehet elmenni anélkül, hogy ne szóljon az ember hozzá egy jó szót vagy kettőt, mert ez a film több szempontból is korszakalkotó, illetve maximálisan zseniális mestermű. Eleve a film karizmatikusságát már megadja a '80-as évek Amerikája, ami magában már egy zsenialitás; a legszebb korok, és ezt ahogy Eddie karizmája felöleli, az meg már csak puszta történelem. A film pedig eszméletlenül tökéletes, ez vitathatatlan, és erre ráfejel még az Eddie-Hall kollaboráció, ami nem mellesleg a valaha volt legjobb páros a filmvásznak történetében. Ezek úgy érzik egymást, hogy párjuk nincsen. A film meg önmagában beszédes, első pillanatra kedvenc filmem lett, olyan mély benyomásokat tett rám. Az meg csak hab a tortán Eddie-ről, hogy a fodrászatban mindegyik karaktert ő játssza el; mekkora penge a csávó, lenyűgöző. Kötelező a megtekintése, ha nagy filmgurunak tartod magad!
Egy kedvelhető vígjáték, ahol még Eddy Murphy sem volt egy nagy ripacs. Olvastam, hogy készülőben van a második rész, aminek már 1990-ben kész volt a forgatókönyve.
Már annyiszor láttam, hogy kívülről fújom, örök kedvenc. Remek kis vígjáték Eddie Murphy fénykorából. Ma már igazi klasszikusnak számít, igaz, a romantika része kicsit sablon, de a mai vígjátékokat simán veri. Ami nekem külön tetszett, hogy Eddie Mur... Több
Bohókás,meseszerű,és vicces.Tanulsága persze van,és mondanivalója is,de nem kell komolyan venni egy percét sem.Eddie Murphy jobb filmjei közé tartozik.Vígjátékként kitűnő szórakozás.
Hiába régi. Hiába láttam sokszor. Hiába nincs benne semmi nagy fordulat, sem világmegváltó gondolat..... mégis imádom ezt a filmet. Évek alatt többször láttam, nincs benne semmi meglepetés, mégis szívesen nézem meg bármikor. Olyan, mint a Nincs kettő négy nélkül, vagy a Kincs, ami nincs.... vagy az Az utolsó cserkész... vagy az Airplane. Nem unom meg valamiért. Szórakoztató, kellemes, nem korhatáros.... stb. Ezt bármikor újranézem!
Ez egy nagyon jó vígjáték. Eddy Murphy egyik legjobb filmje. Nagyon jól adja a nyolcvanas évek hangulatát. Többször láttam már, de bármikor megnézem szívesen újra.
Hasonló filmek
Haláli jó vígjáték, tényleg végig lehet röhögni rajta! Eddie Murphy hozza a formáját, testhezálló neki a karakter. Egy perce sem volt unalmas. Nagyon bejött!
A sztori nem kimagasló de mégis van benne valami amiért már gyerekként tetszett. Eddie Murphy alakítása nekem ebben is tetszett és amiért elkészült a film az meg is valósult. Egyszerűen szórakoztatni.
Nagyon szeretem ezt a filmet, remek szereposztás és könnyed humor jellemzi. Sokszor láttam már, de még biztos meg fogom nézni a későbbiekben is. Hangulatos vígjáték, csak ajánlani tudom.
Ma már nem tudok olyan jóízűen nevetni a filmben lévő poénokon,lehet azért mert már túl sokat láttam ezt a filmet. Mondjuk mindig csak Eddie miatt nézem meg újra és újra.
Nagyon nagy vígjáték, még akkor is, ha fogalmam sincs, honnan szedik az ötleteiket az "afrikai királyságokról". De hát akkoriban lehetett ilyen blödliségeket benyomni a filmekbe, és attól még az egész sztori nagyon aranyos marad és vicces. Szerintem ... Több
Szeretem ezeket a vígjátékokat, ezekben még voltak rendes poénok, meg értelmes történet, ami még akkor is jobb, mint a legtöbb mai, ha általában ilyen kicsit bolondosak, mint ez is, hogy nemlétező afrikai monarchiából - inkább katonai diktatúrából - a herceg eljön harlembe vagy hova. Szóval jó film ez, érdemes megnézni.