Amíg lehet

Huh, nem egy egyszerű filmélmény. Olyan, mintha nem is egy igazi film lenne, hanem egy pszichológiai esettanulmány orvosi egyetemi hallgatók részére. De nagyon érdekes volt nézni, a lassúsága és az a furcsa érzés ellenére, hogy sokáig nem nagyon tudt... Többam hová tenni, kategorizálni az egészet (miért akarunk mindent kategorizálni, az persze más kérdés). És akkor ez addig piszkált, amíg utána nem néztem, hogy ki ez a Gabriel A. Sara (a doki), honnan szalajtották. Azt találtam, hogy ez az egyetlen filmje, és ránézésre egy hatvanas csávó. Aztán látom, hogy önmagát játssza a filmben. Na és kapaszkodjatok meg, ilyet nem pipáltam: Gabriel A. Sara önmagát játssza, ő a valóságban is egy onkológus. Hát így már mindjárt még érdekesebb lett a film. A doki különben bölcsebbeket mond a filmben, mint Coelho, vagy érdi alteregója, Alekosz (na jó, ez szemétkedős tréfa volt, tényleg okosakat mond). Tuti ami biztos, meg van az egész színészi oldalról is támogatva, játszik benne a francia nemzet Gobbi Hildája, Catherine Deneuve, aki valószínűtlenül nem 78 évesnek néz ki, valamint Cécile de France, aki nem akkora név, mint Deneuve, de azért láttuk őt is már ebben-abban. Önjelölt pszichológusoknak ajánlott.

Kemény, megható film az elmúlásról, a szeretetről, a megbocsátásról. Nagyon emberi, minden fajta hatásvadászatot mellőz. Érdemes megnézni.

Csak annyit, szerintem rendkívüli film.