
Filmkritika (8)
A Kicsinyítés egy jó ötletekkel teli romantikus-vígjáték, amely igazán komoly dolgokkal szeretne foglalkozni, helyette viszont egyszerűen csak szórakoztat – úgy ahogy – bő két órán keresztül. A színészek megmentik a kétdimenziós karaktereket, de a stáblista után (vagy már közben) megfogalmazódhat a nézőben a gondolat: sokat akart mondani, de helyette csak beszélt. Több
Minden hibája ellenére azért tagadhatatlan, hogy a Kicsinyítés egy kedves, jóindulatú. Roppant butuska, de legalább aranyos, ami után kellemes érzéssel lehet hazamenni a moziból. Csak aztán ne tessék túlagyalni, mert az édes érzést keserűség válthatja fel! Több
Nagyon kevés hibátlan életművű rendező szaladgál a világban, de Alexander Payne egyike a keveseknek. Illetve egyike volt. Mostanáig. Több
Összességében egy olyan elgondolkodtató művel van dolgunk, ami amellett, hogy nagyon ügyesen tart görbe tükröt az emberiség arca elé, tartogat pár nagyon emlékezetes és eredeti poént, érdekes ötleteket és fontos kérdéseket lebegtet előttünk. Kár érte, sokat mondhatott volna, ahelyett, hogy csak beszélt. Több
A túl nagy törpe
Túl direkt. EP régi intése jut eszembe a film második felében, szinte jelenetenként. Túl direkt a fájdalom, a világvége, a naplemente, a könnyek. Túl direkt a vicceskedő szentimentalizmus. És nemcsak lekicsinyítve, kis dózisban. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Több
A kicsi mindenhonnan nézve nagy lehet
Alexander Payne magához képest igencsak sokat markolt a Kicsinyítéssel, s az összetörpített kisember soküzenetes sztorijával végül eleget is fog. Több
Hasonló filmek
Egy új eljárásnak köszönhetően egy felnőtt embert kb. 12 centiméter kicsire tudnak zsugorítani. Ennek hatásait látjuk a lehető legtöbb szempontból, globális és magánéleti szinten a Kicsinyítés című filmben. Egy érdekes koncepció, amit szerencsére nem rontottak el, bár néha-néha megcsúsztak útközben.
(Holcz Csaba) Több
(Holcz Csaba) Több
A hazai sajtóban megjelent kritikák, egy helyen!
Amennyiben szeretné, hogy írása megjelenjen a kritikák között, kérem,
vegye fel velünk a kapcsolatot.