Melankólia (2011)

Vártam a végére a katarzist. Nem érkezett meg. Több feszültség kellett volna bele. A látványa sem túl különleges.

Szokatlan mag a történet, de ettől még lehetett volna jó. Úgy érzem hogy elvett 90 percet az éltemből. Nem volt valami izgalmas, nem tetszett.

Lars von Trier nem a könnyed vígjátékairól ismert és itt sem hazudtolta meg önmagát, sőt talán sikerült is túlszárnyalni magát már ami a nyomasztó filmeket illeti. Az első nyolc perc tulajdonképpen egy összefoglaló szürreális lassított felvételekből. Akit ez nem érdekel nyugodtan tekerje át, semmiről sem fog lemaradni. Ez a film tökéletes arra, hogy a legvidámabb embert is depresszióssá tegye. Én ennek kivédekezésére azt a módszert alkalmaztam, hogy több darabban néztem meg és közben vígjáték sorozat epizódokat vagy vicces videókat néztem. Ez a módszer azért sem ront az élményen, mert a film olyan lassan csordogál, hogy bármekkora szünetet tarthatunk közben, nem fog elszaladni előlünk. Az utolsó pár perc rendkívül hatásos, ahogy a zene is. A színészekről is érdemes lenne pár szót ejteni, hiszen nem akárkik tűnnek fel ebben a végtelenségig tartó filmben. Közülük talán Charlotte Gainsbourg-ot illeti a legnagyobb taps. Ő is abba a csapatba tartozik, akikkel Lars von Trier többször is együtt dolgozott már. De ilyen még Stellan Skarsgard, Udo Kier és a stáb más tagjai is.

Kiverte a biztosítékot teljesen. Se eleje, se vége ennek a borzalomnak. Csenge szerepjáték és sehonnan kirángatott történet. Idegesített egy idő után és ezért muszáj volt léptetnem a filmet. Hiába vannak benne neves színészek ez egy pocsék film és szerintem csak időpocsékolás a megtekintése.

Egy fokkal jobb, mint az Antikrisztus, Trier egyedi stílusa persze itt sem hiányozhat, de borzalmasan vontatott és elvont. Van egy olyan érzésem, Trier a saját depressziós lényét éli ki a filmjeiben. Hogy valakinek ez jó vagy rossz, döntse el maga...