
Vélemények (99)
Itt végre nem a mumussal meg ki tudja milyen lénnyel akarnak ránk ijeszteni ami általában inkább röhejes mint sem félelmetes. Itt gyakorlatilag az emberi természet az ami félelmet kelt és a brutalitás. Tökéletes egyvelege ennek a filmnek. A csavarok a részek végén pedig kiválóak.
Nem egy tipikus horror, talán ezért is tetszett annyira, fordulatos volt a történet, plána a vége, ami kegyetlen és sokkoló. Rég láttam, de akkor nagyon hidegrázós volt.
Elképesztően zseniális film, hatalmasat üt. Én a folytatásokat is nagyon szeretem, bár azok már egyértelműen a vérre mentek rá. Viszont mind közül ez, az első film a legeslegjobb és legemlékezetesebb.
Ritka rossz film. Semmi értelme és mégcsak nem is ijesztő. Az egyik nagy sorozatos film a mai fiatalságnak aminek a népszerűséget egyszerűen nem tudom hova tenni, nem tudok megérteni. És még a szeplôk is nagyon gyengèk a filmekben. Egyedül a róla kèszült paródiák miatt volt érdemlegesXD
Nem finomkodik és elborzaszt minket ez az alkotás, az pedig különösen erős pozitív pont, hogy fordulatos és meglepő cselekményt hozott ki belőle a készítő.
A fűrész nekem az a "sorozat" amiben nem a csonkítások stb érdekelt. Hanem hogy hogyan alakul az öreg élete és ki hogy mit csinál neki. Ez volt az egyetlen értékelhető a dologban/filmben: a rejtett történet
Hasonló filmek
A Fűrész sorozatból ez tetszett a legjobban, mert nem a vérfürdőn van a hangsúly, hanem jó a történet, a színészi alakítás és izgalmas a film.
Csavaros történet, remekül eltalált, feszült horror hangulat. James Wan a javából. Mondanám, hogy kár a folytatásokért, de őszintén, én azokat is élvezem. Aki meg nem bírja az erőszakot, ne nézzen olyan filmet aminek a borítóján levágott végtagok vannak. Mi a franc, emberek? :D
Rendben volt teljesen a látványvilág és a forgatókönyv is. Ezt megkoronázták egy kellemes kis játékkal, amit nem rontott el a zene sem. Összességében egy erős 4-es ha meg kéne határoznom. Apróbb hibák voltak csak ami miatt nem kap 5-öst.
Eros, kegyetlen klasszikus kemény horrorfilm, kategóriájában az elsők között van. A mufaj kedvelőinek biztos hogy tetszeni fog , sot kotelezo darab!
Ha horrorfilmet kell említeni akkor első helyen ezek a művek állnak. Ebben minden ott van amire szüksége lehet egy horror rajongónak. Borzalmasan jól ábrázolja az egész történetet. Nem finomkodik és elborzaszt minket. Az pedig különösen erős pozitív pont, hogy fordulatos és meglepő cselekményt hozott ki belőle a készítő.
Nagyon jó a Fűrész első része, minden benne van aminek egy horrorban lennie kell. Sötét, nyomasztó hangulat, a feszültség végig jelen van, és a vége, hihetetlen zseniális.