
Érdekességek (16)
A film összbevétele 21 528 593 dollár volt (imdb.com), míg a magyarországi piacon 7 041 805 forintot termelt.
A film főszereplője, Maika Monroe egyszer azt nyilatkozta, hogy szívesen eljátszaná újra Jay szerepét, ha folytatása lesz a filmnek.
A film váratlan sikere miatt egy ideig gondolkodtak a készítők egy lehetséges folytatás elkészítésén, végül ebből nem lett semmi (ezidáig).
A fiatalok a tévében az 1954-es, Gyilkosok az űrből című filmet nézik.
A zenei betéteket a Disastepeace nevezetű formáció készítette, akiknek ez volt az első egész estés filmzenei felkérésük. Ezelőtt csupán videojátékok alá és rövidfilmekhez készítettek zenéket.
A filmben hallható zenéket a Disasterpeace nevezetű formáció hozta össze, mindössze három hét alatt.
Hasonló filmek
A legtöbb felvételt nagylátószögű lencsékkel felszerelt kamerákkal rögzítették.
A filmet rendező David Robert Mitchell szerint filmjére elsősorban George A. Romero (1940–2017) és John Carpenter művei voltak hatással.
A filmet eredetileg streamingszolgáltatók műsorkínálatára szánták, és csak nagyon rövid ideig akarták a moziműsorok kínálatában elérhetővé tenni. Viszont annyira pozitívak voltak a vélemények mind a kritikusok, mind pedig a nézők felől, hogy végül a forgalmazó hagyta tovább a mozik műsorkínálatában.
A filmet teljes egészében Michigan államban forgatták az adókedvezmények miatt.
A filmben a tinik számos problémáját bemutatják szimbolikusan, például amikor Jay fűszálakat rak párhuzamosan a térdére (öngyilkossági kísérletek), a félig megevett szendvics a szobában (evési zavarok), pirulák mindenütt (drog).
Maika Monroe a legnehezebb jelenetnek azt a részt érezte, amikor -1 fokban kellett kikötözve ülnie a tolószékben egy szál alsóneműben.
A film meghatározhatatlan korszakban játszódik, hiszen szerepelnek benne régi CRT tévék és autók, a modern korból pedig pl: e-book olvasók.