Családegyesíteni itthon is csak giccs nélkül érdemes
Kis Hajni első nagyjátékfilmje, a Külön falka a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál East of the West című versenyprogramjában már bizonyított, szeptember 11-én pedig a hazai közönség is láthatta a Cinefest Miskolc Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol ötperces vastaps kísérte a vetítést. Több
[...] ki ne szeretne rendszerellenes hős lenni, akinek még igen érzékeny lelke is van. De mindezen az archetipikus alkaton túl Dietz Gusztávnak fenntartások nélkül elhittem, ahogy eljátssza azt az embert, aki sokat hibázott, és mindent elveszített. Vagy talán csak majdnem mindent. Több
Elenyészően kevés Jézus szaladgál közöttünk, az emberek vagy megváltják egymást, vagy együtt kárhoznak el. Leszünk szívesek odafigyelni a gyerekeinkre – kéri udvariasan a film – és ha emellett marad energiánk, esetleg egy kicsit figyelhetünk másokra is. Több
Érzelmes és nagyon fontos darabról van szó, amit ha csak az néz meg, aki maga is családi traumákkal küzd, akkor a film már meg is szerezte azt a világhírnevet, amit megérdemel. Több
A Külön falka kifejezetten szerethető, őszinte alkotás, amely szerencsés csillagzat alatt igazi sikerfilmmé is válhat. Remélhetőleg ez a rendhagyó apa-lánya történet képes lesz minél több nézőt a mozikba csábítani. Több
Ami viszont biztos, hogy hamar eljön az az időszak, amikor a magyar női rendezőkről szólva – természetesen nem lebecsülve munkásságukat és tehetségüket – már nem csak Mészáros Márta vagy Enyedi Ildikó jut a nézők eszébe. Több
Ugyanakkor elvitathatatlan, hogy Kis Hajni határozottan nagyobb erőbedobással és szívvel, lényegesen kevesebb mesterkéltséggel kreálta meg első nagyjátékfilmjét, mint ami a fentiekből adódna. És nehéz dilemma az is, hogy mennyire lehet egy debütáláson ennél nagyobb bátorságot számon kérni – de amikor ott szerepel még a mozik műsorán az aktuális magyar történelmifilm-kurzusnak fityiszt mutató Természetes fény és a személyesebb, kitárulkozóbb A legjobb dolgokon bőgni kell, akkor a Külön falka vállalása meglehetősen kevésnek tűnik. Több
A (többnyire) lepukkant helyek atmoszférája hiteles, a (többnyire) technós zene ezekhez pontosan illik, a két főhős elemi ösztönnel hozza szerepét, talán csak a kislány körüli tanárok egysíkú figurák kissé. Mindenesetre a figyelmünkre abszolút méltó, jelentős darab született meg – remélhetőleg egy pompás életmű nyitányaként. Több
Kis Hajni első nagyjátékfilmje, a Külön falka erőteljesen és manírok nélkül ábrázol egy nem mindennapi szülő-gyerek kapcsolatot, tökéletesen találva meg a komédia és a dráma közti egyensúlyt. Több