Lilo és Stitch - A csillagkutya

Őszintén szólva, nem fűztem hozzá nagy reményeket, de meglepett. Nagyon aranyos, pörgős, nem unalmas és élvezhető.

Nem ragozom túl, kiváló szórakozás gyerekeknek, felnőtteknek és gyereklelkű felnőtteknek :)

Nagyon szép volt a látvány, és tök jó feleleveníteni ezeket a karaktereket ennyi év után! Lilo kis színésznője hihetetlenül aranyos, tényleg olyan, mintha a rajzfilm elevenedett volna meg. Stitch meg… hát ő Stitch, imádnivalóan káoszkeltő. Nálam ez a film működött, abszolút feel-good élmény.

Jólesően nosztalgikus, de nem csak a múlt mézes-mázas árnyai miatt. Sokszor mosolyogtam, néha meghatódva, mert volt „hopp, ez pont olyan!”-élmény, máskor meg azért, mert láttam, hogy a rendezés és a színészi játék igyekezett többet adni annál, mint amit az újramásolás hozhat. A gyerekeknek biztos élmény, a felnőtteknek pedig van egy plusz réteg – a felelősség, az idő múlása, a család, a kötődések. Összességében nem tökéletes, de épp eléggé szerethető ahhoz, hogy jó döntésnek tartom újranézni, vagy együtt megnézni olyanokkal, akik régi rajongók. És ha azt nézem, mit akart a Disney: nosztalgiát adni, új közönséget bevonni, és közben szerethető maradni – hát ez remekül sikerült.

Nagyon jó kis vígjáték lett. Bár a meséből nem sok részt láttam. De szerintem bőven hozta azt a hűha faktort. Jó poénok, néhol még megható részek. Korrekt lett. :) Nem kell tőle semmit se várni. Egy olyan film, amire beülsz, kikapcsolódsz, és ennyi. :)

Stitch CGI-ja néha fura volt, főleg amikor túl emberinek próbálták megcsinálni. A humor is kicsit erőltetettnek tűnt.

Nem láttam a 2002-es rajzfilmet (én már pont lemaradtam róla gyerekként), de ez a film önmagában is élvezetes volt. Úgy ültem be rá, mint egy sima családi fantasyre, és nagyon tetszett! A kislány és az a kék szörnyike barátsága vicces és megható, tel... Többjesen értettem miért szeretik ezt annyian. Lehet, hogy most bepótolom az eredetit is.

„Szarkasztikus megjegyzés ON: Disney megint kitalálta, hogyan adja el nekünk ugyanazt a sztorit mégegyszer… De tudjátok mit? Még így is működik a dolog. Az ohana-life leckéje még mindig betalál, és bevallom, a végén még meg is könnyeztem. Lehet fanyalogni a remake-eken, de ez most szívhez szóló lett.

Imádtam minden percét! Gyerekkorom egyik kedvenc meséje a Lilo és Stitch, és ez a film nem okozott csalódást. Nevettem és meg is hatódtam rajta, a Család (ohana) üzenete ugyanúgy átjött, mint az eredetiben. Stitch pedig élőszereplősen is ugyanolyan szertelen és cuki!

Pleakley karaktere teljesen más lett, és hiányzott belőle az a vicces báj, amit a rajzfilmben annyira szerettem.

Hát, vegyes érzéseim vannak. Egyrészt Stitch nagyon menőn néz ki CGI-val, és jók a hawaii tájak, de valami hiányzott. Az eredeti rajzfilm energiája szerintem nem jött át teljesen – itt kicsit lassabb, kevésbé bolondos az egész. Aranyos így is, de az eredetit nem múlja felül.

Maia Kealoha annyira természetesen hozza Lilo karakterét, hogy szinte elfelejtem, hogy ez egy remake. A CGI Stitch is meglepően jól sikerült, bár néha kicsit túl sterilnek tűnt.

Őszintén szólva kellemes meglepetés ért. Nem vártam sokat ettől a remake-től, de végül teljesen beszippantott. Lilo és Nani testvéri viszonya annyira őszinte és megható a filmben, hogy majdnem elsírtam magam. Szerintem ez lett az egyik legjobb Disney-átirat mostanában.

Ami nekem a legjobban átjött, az a hawaii hangulat: gyönyörű tájak, zene, kultúra – ettől többnek érződik ez a film egy sima hollywoodi CGI-parádénál. Élőszereplősen még jobban átjött Lilo világának valóságossága. Persze Stitch viszi a show-t a maga ... Többőrült módján, de nekem a mellékszereplők közül is mindenki szimpatikus volt. Ez egy nagyon szerethető film lett.