Többesélyes szerelem

Hatalmas lelkesedéssel ültem be a moziba. Egy igazán jó, szívemig hatoló romantikus filmet szerettem volna látni. Izgalmasnak ígérkezett a szereposztás is. Pasivonal hibátlan, Dakota Johnsonhoz pedig passzolt a karakter. A lelkesedésem nem tartott sokáig. Minden jelenet után azt vártam, hogy na, majd most beindul a történet. Ennyire savanyú, hideg, unalmas és eseménytelen romantikusnak kikiáltott filmet rég láttam, amit Pedro Pascal sárma és Chris Evans igéző szemei sem tudtak megmenteni. Ismerősök közül többen elbóbiskoltak rajta. A Sophie-s szál is csak lógott a levegőben, mintha csak azért került volna bele, hogy valamivel kitöltsék a játékidőt.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Egy érdekes és kissé szokatlan romantikus film lett, ami nem a klasszikus „happy end”-re játszik, hanem inkább arra, hogy gondolkodásra késztessen. A főszereplő, Lucy, egy modern, sikeres nő, aki gazdag férfiaknak segít társat találni, miközben a saját érzelmi életét sem tudja igazán helyretenni. A film egyik legizgalmasabb része számomra az volt, ahogy bemutatja, mennyire keveredik ma a szerelem és az anyagi érdek. Már nem (csak) arról szól, hogy két ember szerelmes lesz egymásba, hanem sokszor arról, ki mit tud nyújtani anyagilag, státuszban, életmódban. Ez egyszerre volt ijesztő és valahol igaz is. A színészi játék szerintem vegyes. Dakota Johnson jól alakította a főszerepet, de valahogy nem éreztem azt az igazi kémiát közte és a szereplők között, ami igazán elvinne egy szerelmi történetet.Dakota Johnson jól hozza a karakterét: magabiztos, de belül mégis bizonytalan. A két férfi karakter pedig két teljesen eltérő életutat képvisel. Az egyik a biztos jövőt, a másik a múltból visszatérő szenvedélyt. De őszintén szólva, egyik kapcsolat sem volt annyira meggyőző számomra, hogy igazán izguljak a végkifejletért. Ami tetszett: a téma nagyon aktuális, jó kérdéseket vet fel a szerelemről és az anyagiasságról, látványban és rendezésben is igényes. Ami kevésbé: kicsit hűvös, nem volt meg a szikra a szereplők között, és emiatt nehezebb volt érzelmileg bevonódni. Többet vártam...

Teljesen olyan érzésem volt a film után, mintha a Bridget Jones-féle romantikát összeházasították volna egy menő, de letisztult Woody Allen-sztorival. A humor néha szájbarágós, mégis van benne valami nyersebb, hiteles tónus, mintha a Netflix-romkomok... Több helyett inkább indie művészfilmbe csöppentem volna. Az anyagias Tinder-dialógusok és a “házasodjunk üzletként” vonás teljesen ismerősek, és valahogy zsigerből rezonálnak a mai randikultúra furcsaságaival. Mindent összvetve egy kissé megdöbbentő és szórakoztató számomra a Többesélyes szerelem.

A Többesélyes szerelem számomra egy olyan film, ami nem akar mindenáron romantikus lenni, és épp ettől válik érdekesebbé. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy csak egy újabb "két pasi, egy nő, vajon melyiket választja?" típusú történetről van szó, de ennél árnyaltabb kérdéseket vet fel. Leginkább azt, hogy tényleg tudjuk-e, mi alapján választunk társat magunknak? A főszereplő, Lucy, profi házasságközvetítőként másoknak ad tanácsokat, miközben ő maga sem tud eligazodni a saját érzései között. Ez a kettősség nagyon emberivé teszi, nem hibátlan hősnő, hanem egy esendő, kissé elveszett figura, aki próbál kapaszkodót találni a szerelemben, de közben folyton önmagába botlik. A film egyik legerősebb pontja számomra az volt, ahogyan bemutatja a modern kapcsolatok zavarosságát. Ma már annyi lehetőség van, annyi esély, hogy pont ettől válik nehézzé a döntés. Nem mondom, hogy minden pillanata lekötött, néhol kicsit túl steril, máskor mintha elveszne a saját értelmiségi játékosságában. De összességében tetszett, hogy nem akarja megmondani a nagy igazságot a szerelemről. Csak körbejárja. Megmutat egy világot, ahol a logika gyakran felülírja az ösztönöket, és mégis ott lappang valahol a vágy, hogy valaki mellett végre ne csak számítson, hanem érezzünk is.