Az igazi Rémségek cirkusza

2022.02.27 16:39 Artemisia Olvasottság: 766x

9

Guillermo del Toro egy igazán markáns rendezéssel tért vissza a 2017-es A víz érintése után. William Lindsay Gresham 1946-ban megjelent regényét adaptálta, melyből del Toro kezei között egy letaglózóan erős atmoszférával rendelkező neo-noir született. A noir és Guillermo del Toro találkozása kézenfekvő volt, hiszen a műfaj alaptézise soha nem állt távol a direktor munkáitól; a sötét hangvétel, a gonoszság és a bűn lélektana, az ember és a szörnyeteg közötti határok és tükröződések filmjeinek vissza-visszatérő kérdései. A Rémálmok sikátorán belül azonban elmosódhattak ezek a határok, és egybeolvasztotta munkásságának két állandó szereplőjét, az embert és a szörnyeteget. Ezúttal kihagyja a természetfelettit, mégis Stanton Carlisle del Toro egyik legförtelmesebb teremtménye.

A film nemcsak mondandójában, hanem stílusában is megidézi a klasszikus noirokat. Lassan, rétegelten építkezik, a hosszan elnyújtott expozíció tele van szimbolikával, amik baljóslatúan előrevetítik Stanton sorsát, és pesszimista módon lefektetik a film züllött erkölcsi kódexét: a '40-es években különösen dívott vurstlik igéző, ám velejéig romlott és becstelen világán át az emberi lélek sötét bugyraiba nyújt betekintést. Ezen felvezetéstől időben és térben is élesen elkülönül a film második felvonása, mely egy lesújtó, egyben zseniális bűnügyi thriller, egy elkerülhetetlen, fatális elbukástörténet, ízig-vérig noir, a műfaj dramaturgiai mottójával: A karma körbeér! Körbeér, és Stantont is utoléri.

Karaktereit régivágású módon ábrázolja, azaz nem ruházza fel őket a ma elvárt több dimenzióval, hanem már az első feltűnésük alkalmával bemutatja őket, egy hangsúlyos tulajdonságukra felhúzva jellemüket. Ez azonban nem zavaró, hiszen a '40-es években (mely évtized a noir virágkorának tekinthető) a filmek bevett struktúrája ez volt. A színészi alakítások a nagy nevekhez méltán kiválóak. Bradley Cooper egyszerűen felülmúlja önmagát Stanton Clarlisle szerepében, minden szempontból tökéletes alakítást nyújt. William Defoe karizmája rövid szerepe ellenére is kimagaslik, Toni Colette szerepéhez híven hipnotikus játékot produkál, a noirok két szélsőséges végpontját, a romlást hozó famme fatale-t és az angyali hitvest alakító Cate Blanchett és Rooney Mara pedig elképesztő összhanggal tükrözik le egymás karakterét, a másik ellenpólusaként.

Guillermo del Toro kifogyhatatlan kreativitásának egyik gyönyszeme tehát a Rémálmok sikátora, mely stílusa, hossza, "ódivatúsága" miatt talán megosztó lesz, de az vitathatatlan, hogy a rémmesék mestere olyan maradandót alkotott, amilyenre A faun labirintusa óta nem volt példa a karrierje során.