Találatok: 18208  |  

Új sorozat adatlapok

#14401.

40 1994

/ Sorozat / dráma | vígjáték

Pénz helyett ártatlannak látszó riasztópisztolyt hagy zálogként a kölcsönzőben egy vendég. Hamarosan kiderül, hogy a pisztoly valódi és ez komoly bonyodalmakat okoz a banda életében.

#14402.

NA 2002

/ Sorozat / dokumentum

A nagyenyedi születésű Dr. Sáska László a természetkutatás rabjaként 1933-ban vándorolt Afrikába ifjú feleségével. Az Olasz-Szomáliában töltött évek után 1937-ben költöztek Tanganyikába, végül Arusában, a mai Tanzánia legdinamikusabban fejlődő városában telepedtek le. A film készítője, Cséke Zsolt egy öreg terepjárón, kamerával és hátizsákkal vágott neki az orvos- kutató útjának. A huszonkétezer kilométeres expedíció során a megszállott világjáró Afrika csodáinak felfedezésére, valamint a méltatlanul elfeledett Dr. Sáska László bemutatására vállalkozott. A tizenhét részes sorozat az erdélyi Afrika kutató életének állomásaival foglalkozik, a nagyenyedi szülőháztól Tanzánia vidékéig.

Rendező: Cséke Zsolt

#14403.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Európát soha nem szabad többé átengedni a totalitárius terrornak és a háborúnak, hanem a béke és szabadság kontinensenként kell megőrizni - mondta Sir Winston Churchill híres 1946-os zürichi beszédében. Elképzelései alapján az 1948-as hágai Európa Kongresszus fektette le az Európa Tanács alapjait, amely az első intézmény volt az európai együttműködés és az integráció felé vezető úton. Az 1949 május 5-én Londonban megszületett, strasbourgi székhelyű Európa Tanács - melynek jelenleg negyvennégy európai ország tagja - azért képes feladatát betölteni, mert az alapvető értékek, mindenki előtt a demokrácia, emberi jogok, jogállamiság, és a piacgazdaság a tagországokban élő népesség számára egyre inkább valósággá válnak. Az Európa Tanács történetét és működését mutatja be a tizenöt részes dokumentumfilm-sorozat.

#14404.

NA 1993

/ Sorozat

A film a Ceausescu-rendszer utolsó évében játszódik. Főszereplője a tízéves Petru, aki értelmiségi szüleivel egy kis hegyi faluban él. Az apát ellenzéki magatartása miatt folyamatosan zaklatják, lassan már élete is veszélybe kerül.

#14405.

Kultikus folyónk a Duna. Európa történetében a sorsdöntő események a Duna mentén történtek, ezért egy evezős társaság úgy határozott, hogy a Millennium alkalmából végigevez a folyó 2888 km-es teljes hosszán. A sorozat készítői nyomon követik őket ezen az úton.

Rendező: Gyenes Károly

#14406.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Mennyit tudunk az Európai Unióról? Ismerjük-e a működési rendszerét, az intézményeit? Mit jelentenek valóban azok a fogalmak, amelyekkel egyre többször találkozunk az Európai Unióval és Magyarország csatlakozásával kapcsolatban? A helyes válaszok megtalálásához nyújt ezentúl naponta segítséget a Duna Televízió új sorozata, az EU Lexikon. Egypercesek az Európai Unió képes jelentéstárából.

#14407.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Ma Magyarországon a szexuális felvilágosítást valami bigott és hamis erkölcsösség kereteibe szorítják. Senki nem mer nyíltan beszélni a szexről, nem mernek kérdéseket feltenni még a felnőttek sem, hát még a fiatalok, akik lehet, hogy kérdeznének, de nincs kitől! Erogén zóna című, tizenkét részes sorozatunk a szexualitás kérdéseit járja körül, olyan témaköröket érintve, mint például a szexuális nevelés, a védekezés problémái, az önkielégítés, a plátói szerelem, az orgazmus, a gátlások és a gátak, a szexmentes házasság, a frigiditás és a potenciazavar, illetve az időskori szexualitás problémái.

#14408.

NA 2007

/ Sorozat / dokumentum

Az Equal című magazinműsor epizódjai a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok munkavállalását segítő magyarországi Equal-program eredményeit és hatásait mutatja be.

Rendező: Puporka Lajos

#14409.

NA 2004

/ Sorozat / dokumentum

"Néha nem sikerül valami. Vagy megfáradtál, vagy elgyötrődtél és semmi nem ád könnyebbséget a lelkednek. Aztán észreveszel egy nyílt emberi szempárt, találkozol a tekintetével és mintha megáldoztál volna, megkönnyülsz tőle." Andrej Tarkovszkij.A két részes ismeretterjesztő film az ikonfestést, a keresztény kelet művészetének legfontosabb ágát mutatja be.

Rendező: Balog Gábor

#14410.

NA 1999

/ Sorozat / akció

2000, Budapest. Új generáció követeli magának az irányítás jogát. Ezek a fiúk és lányok érzik, hogy szabadságuk árát mások már megfizették, s hogy a lehetőségért úgy lehetnek hálásak, ha élnek vele. Frissek, humorosak és ellenálhattalanok. Életüket nem határolják sorompók, vagy nyelvi korlátok. Otthonosan mozognak a kedvükre létrehozott szórakozóhelyeken, éttermekben és üzletekben. Tisztában vannak a jogaikkal, céljaikkal, a konvenciókat soha nem veszik komolyan. A gondolataik modernek, csakúgy mint a ruhájuk. Ők: az Első Generáció. Evil egy népszerű szórakozóhely tulajdonosa , az éjszaka fekete királya. Titokban és akadálytalanul készíti elő a világ legújabb, génmanipuláción alapuló kábítószerének magyarországi terjesztését. Az Egyesült Államokban tanuló, sikeréhes Robin egy kereskedelmi televízió leendő marketing-igazgatója. Már előre élvezi, amint a csillagos égig tornáztatja a TV-csatorna nézettségét, és saját hírnevét. Nemsokkal Budapestre érkezése után keresztezi Evil útját...

#14411.

NA 2008

/ Sorozat / dokumentum

A világhírű Michelin Guide mára az igényes étteremlátogatók megkérdőjelezhetetlen kalauza lett. Az évről évre frissített és bővített kiadvány olyan éttermeket, vendéglőket, bisztrókat ajánl Európa és a többi földrész nagyobb városaiban, melyekben a turisták biztosan nem csalódhatnak. A Michelin-csillagocskák (egytől háromig) egyben óriási rangot és nívót jelentenek egy-egy étteremnek. Aki rendelkezik ezzel a kitüntetéssel, gyakorlatilag fix vevőkört tudhat magáénak, hiszen ki ne lenne kíváncsi egy Michelin-csillagos helyre. Hazánkban sajnos egyelőre nincs ilyen étterem, a legközelebbi büszke intézmény Prágában található - igaz, ott mindjárt kettő is. Sorozatunk azt a 16 magyar éttermet veszi sorra, melyek kimondva is a bűvös csillag várományosai, vagyis egy ajánlást kaptak a Michelin Guide-ban. Részletesen bemutatjuk e helyek jellegzetességeit, gasztronómiai irányultságukat, a séfeket, és 2-3 tipikus fogást, melyek az adott helyet leginkább jellemzik.

#14412.

NA 1998

/ Sorozat / dokumentum

A film készítői Magyarország jobb sorsra érdemes tájait keresik fel, választ keresve arra , hogy ezek a krízistérségek mi okból jutottak erre a sorsra.

Rendező: Mánfai Miklós

#14413.

50 1990

/ Sorozat / történelmi

Az Ekkehard című tévéfilmsorozat Joseph Viktor von Scheffel történetének filmre vitt változata, melynek középpontjában a gyönyörű Hadwiga hercegnő és egy szerzetes között bimbózó szerelem áll, miközben háború van kirobbanóban és az egyház szigorú szabályrendszerrel uralja az egyszerű emberek életét.

#14414.

Szent Imre születésének 1000. évfordulója alkalmából emléktúrát szerveztek 2007 nyarán. Az Együtt határok nélkül Szent Imre Millenniumi Emléktúra fő célja a Szent Imre kultusz éltetése és a magyar nép lovas katonai hagyományainak ápolása volt. A több mint 500 kilométeres útra a huszárok és hagyományőrzők Csíkszentimre-Büdösfürdőről indultak, s Szentegyháza, Zetelaka, Farkaslaka, Korond, Parajd, Szováta, Nyárárdszentimre, Marossárpatak, Mezőpanit, Kolozs, Tordaszentlászló, Kalotaszentkirály, Kraszna, Szilágynagyfalu és Bályok érintésével jutottak el Szentjobbra. Egy másik célként fogalmazódott meg a magyarországi és az erdélyi huszárcsapatok közötti kapcsolat felvétele és a katonai hagyományok ápolása.

#14415.

A Bándi család egy tipikus magyar család karikatúrája. Papa (Bándi Sanyi), mama (Bándi Juci) és két gyerek (Bándi Dia, Bándi Misi), mint a klasszikus családmodellben, csak éppen ellentmondanak minden hagyományos családi értéknek. Ők az örök vesztes mintapéldányai, de mégsem sajnáljuk őket, mert soha egyetlen jó szavuk sincsen semmiről és senkiről, de főleg egymásról. A világ legönzőbb emberei, és ezt teljes mellszélességgel vállalják is. Senkit és semmit nem tisztelnek, a legnagyobb természetességgel teregetik ki bárki előtt a családi titkokat és ezek a titkok általában a csóróságukról, vagy a szexuális életükről szólnak. A Bándi családról talán csak egy pozitívum mondható el: összetartóak.Egy kicsi lepattant családi házban élnek, Budapest külvárosában. Van egy kutyájuk, akinek az aktivitása egy koszos subaszőnyegével vetekszik. A ház mindössze egy amerikai konyhás nappaliból, egy hálószobából, és a tetőtérben berendezett közös gyerekszobából áll.Sanyi és Juci a gimi vége óta házasok, mindketten úgy érzik, azóta romlott el az életük. Sanyi azt gondolja Juciról, hogy lusta, önző és élősködő, Juci azt gondolja Sanyiról, hogy egy bunkó, vesztes, macsó, és mindkettőnek igaza van. Két gyerekük a tizenöt éves laza erkölcsű Dia, és tizenkét éves kissé koraérett Misi, ugyanabba a környékbeli tizenkét osztályos gimnáziumba jár, ahová annak idején a szüleik.Bándiék ócska kis házának szomszédságában egy csinos kis villa áll, amit nemrég vásárolt meg Vastagh Edit és Robi egy Bándiékkal egykorú, jólszituált házaspár, akik a bankszakmában dolgoznak. Ők pontosan Bándiék ellentétei, akik az előre megtervezett, tökéletes életüket élik. Émelyítően imádják egymást, és minden tökéletesen rendben van körülöttük, amíg nem találkoznak Bándiékkal, akiknek a stílusa, és életfelfogása bár elborzasztja őket, mégsem tudják kivonni magukat a hatásuk alól.

#14416.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Az új - 10 részes sorozat - az egész életen át való tanulás manapság oly fontos részterületeivel foglalkozik, szakértők segítségével, jó példák és fontos információk bemutatásával, úgy, hogy az adást követően egyes helyi televíziókban külön-külön élő műsorokban folytatják a témát a helyi információkra koncentrálva.

#14417.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Az Ez nekem kínai! című műsor nézői megismerhetik Wangot, a pekingi szakácsmestert, aki immár három éve tart Budapesten tanfolyamokat a kínai ételművészet iránt érdeklődő séf-jelölteknek. A nézők most négy részen keresztül követhetik nyomon, Kozi és Döme miként sajátítja el Wang mester főzőiskolájában a kínai konyha alapjait. Mindez a fiatal műsorvezetőktől már megszokott természetességgel, lazasággal - és persze sok-sok humorral!Ez nekem kínai! - csetlés-botlás a kínai (tan)konyhában, TV Paprika módra.

#14418.

A TV Paprika vadonatúj sorozata egy kevéssé ismert, ám annál nagyobb misztikummal övezett mesterségnek jár utána - bemutatja a hazánkban is nagy hagyománnyal bíró vadászat fortélyait, valamint az ahhoz társuló gasztronómiai szokásokat, ínyenc vadfalatokat.Minden epizód bemutat egy-egy vadat, valamint annak territóriumát, gondozását és vadászatát; majd a nyárson, kemencében, rostélyon vagy akár diszkoszon készült fenséges fogások kerülnek terítékre. Az ínycsiklandó receptek mellett a műsor nézői érdekes vadász-anekdotákkal is megismerkedhetnek; így vadász és vad kapcsolata, az elejtett állat körüli rituálé, törek- és kürtjelek, tábortűz és teríték minden csínja-bínja feltárulnak a néző előtt.

#14419.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Az első magyar nyomtatott útikönyv írója, a fiatal Szepsi Csombor Márton 1616 és 1618 között járta be Európát, hogy megismerje a különböző országok kultúráját és szokásait. Filmünkben mi közel négy évszázad múlva keressük fel újra azokat a településeket, amelyeken Szepsi Csombor Márton is megfordult, így nézőink is láthatják mindazokat a szebbnél szebb emlékeket, amelyeket ő is láthatott. Csodálatos utazás részesei lehetnek akik velünk tartanak. A filmben a mai Szlovákia és Lengyelország területén elindulva jutunk majd el Dániába és Svédországba, később Hollandián, Anglián, Franciaországon, Németországon, Csehországon keresztül utazva érünk el az útleírás utolsó állomására, Krakkóba.

Rendező: Erdőss Pál

#14420.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Az Európai Parlament, melynek képviselőit 1979 óta az Európai Unió tagországainak polgárai öt évenként közvetlenül választják, sajátos szerepet töltve az uniós intézmények sorában. Az európaképviselők nem országok, hanem pártfrakciók szerint különülnek el egymástól, és nem töltenek be kormánypárti, illetve ellenzéki szerepet, hiszen az uniónak nincs valódi kormánya. Székhelye Strasbourg, ahol a plenáris ülések folynak, de a politikai csoportüléseket és a biztonsági üléseit Brüsszelben tartja, míg titkársága Luxemburgban működik. Az Európai Parlament társ jogalkotó és társ döntéshozó feladatokat lát el az Európai Bizottság mellett. Az Európai Parlamentet - melynek 2004-től huszonnégy magyar képviselője lesz - mutatja be a 15 részes dokumentumfilm-sorozat.

#14421.

NA 2004

/ Sorozat / dokumentum

Európa szelleme - a tolerancia, az együttélés, a mások tiszteletének szelleme, az a szellemiség, amelyből Korda Sándor, Kertész Mihály, Billy Wilder, Lubitsch, Erik von Stroheim, Michael Curtis filmjei még Amerikában is merítettek. Ezt a szellemiséget kell újra megtalálnunk ahhoz, hogy Európának szellemi ereje legyen. Amikor elkezdtünk beszélgetni az európai civilizáció történetéről, annak bemutatásáról, ebben a szellemben beszélgettünk, ezt akarjuk képviselni a sorozatban.

Rendező: András Ferenc

#14422.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Az új - 10 részes sorozat tíz magyarországi kistérséget mutat be az Európai csatlakozás küszöbén.

#14423.

NA 2007

/ Sorozat / dokumentum

Gyakran adódik, hogy még a precíz háziasszonyoknak sincs idejük vacsorát készíteni a családnak, hát még az egész nap dolgozó, a munkából csak későn hazaeső fiataloknak! Sokan egyszerűen félnek a bonyolult receptektől, az egy-két órás álldogálástól a tűzhely mellett, vagy csupán túl fáradtak már vacsoraidőben. Ezért egyre elterjedtebb, hogy konzervek vagy gyorsfagyasztott, elősütött-főzött ételek kerülnek az asztalra "normális" vacsora helyett.A műsorvezető Serényi Zsolt, a csatorna népszerű séfje, aki csak friss alapanyagokból készíti az egyszerű, de izgalmas és ízletes fogásokat. Olyan modern ötleteket láthatunk tőle, amit mindenki, még a főzéshez keveset konyító amatőr is könnyedén el tud készíteni. Külön hangsúlyt helyez arra, hogy - követve az új trendeket - egészséges "villámvacsorákat" süssön-főzzön.

Szereplők: Serényi Zsolt

#14424.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

A TV Paprika új, 8 részes sorozatában Kántor Melinda műsorvezető kalauzolja a nézőket Erdély lebilincselően szép tájain és gasztronómiai különlegességeinek útvesztőjében. Az egyes epizódokban nemcsak bizonyos tájegységeket ismerhetünk meg - mint például Máramaros, Torockó vagy Székelyföld -, hanem a vidékekre jellemző, hagyományos ételeket is, melyeket igazi háziasszonyok készítenek el. Az egykor Magyarországon is nagyon népszerű házi kürtős kalácson, juhtúrós puliszkán és tokányon kívül olyan, kevésbé ismert erdélyi ételek elkészítését is nyomon követhetjük, mint az angazsabor leves, a málé palacsinta, vagy a magurai krumplilepény. Azonban erdélyi utazásunk során nemcsak a tájról és az ételekről tudunk meg többet, de a városkák, falvak történetéről, hagyományokról és népszokásokról is.

#14425.

Az ismeretterjesztő filmsorozat Egyiptom sivatagi vidékeiről szól. A bemutatott tájegységek - Sziva, Baharijji, Tarafra-oázisok - alig ismertek Magyarországon. Az Angol beteg című filmből megismert Almásy Lászlóról is új, hiteles információkat kapunk.

Rendező: Csenki Nándor

#14426.

Próbálkoztak már azzal, hogy egyféle alapanyagból különböző ételeket készítsenek? A TV Paprika új sorozatának segítségével érdekes információkat tudhatnak meg hazai tájainkról, de ezúttal nem a kulturális, vagy természeti értékeket keressük, hanem az eper, a káposzta, a paprika, a málna, a körte, a tönkölybúza, a hajdina, a szilva, és még sok más finomság termőhelyét. Bemutatjuk e növények termesztés körülményeit, és amerre járunk, ínycsiklandó ételeket főzünk belőlük, hogy bebizonyítsuk: minőségi alapanyagokkal és kellő fantáziával egyféléből is sokfélét készíthetünk.

#14427.

A film arra keresi a választ, hogyan termeli újjá a hazai oktatási rendszer az esélyegyenlőtlenséget.

Rendező: Harcsa Béla

#14428.

A kalandfilm-sorozat főhőse Láng Vince. Életének alakulását mutatja be a film a II.világháborút megelőző években. 1937-ben a munkanélküli Vince végre munkához jut. Gróf Podweisz Elek sofőrje lesz. Rövid idő után Vince egy kórházi ágyon tér magához, amikor megtudja, hogy a gróf kirúgta, egy halott betegtársa szemetes egyenruhájában távozik.

#14429.

A Duna Televízió új sorozatot indít útjára, mely hármas célt tűzött maga elé: megmutatni, hogy milyen értékekkel járul hozzá a magyar kultúrához a nóta, a cigányzene; hogy alkotó emberek és közösségek bemutatásával példaképeket állítson a nézők elé és hogy rávilágítson: vidéki cigány közösségekben is dolgoznak áldozatkész "hétköznapi hősök". Orvos, jogász, politológus, közgazdász, szociálpedagógus, óvónő, festőművész, karnagy, hegedűművész, valamint hangszerkészítő életének és sikereinek felmutatása igazolja, hogy érdemes tanulni, fejlődni egy életen át.

#14430.

NA 2006

/ Sorozat / dokumentum

A TV Paprika 12 részes sorozata azoknak a modern háziasszonyoknak szól, akik szívesen készítik ételeiket egészséges alapanyagok és korszerű háztartási eszközök felhasználásával. Lakatos Andrea, az Ételem az életem című sorozatból már jól ismert műsorvezető maga szerzi be az ételek elkészítéséhez szükséges hozzávalókat. Kora reggel ellátogat a piacra, és időnként a biopiacot is útba ejti. Vásárlás közben természetesen az is kiderül, melyik ételhez melyik burgonyafajta a legjobb, hogyan lehet felhasználni a házilag készített sajtokat, és tippeket kapunk arra is, hogyan válasszuk ki a zöldségeket, gyümölcsöket és a húsárut.E műsor nem a reformtáplálkozásról, hanem a korszerű táplálkozásról szól; ehhez nyújtanak segítséget a meglévő konyhai eszközök is, amelyek segítségével az egészséges ételek elkészítése is sokkal gyorsabbá és kényelmesebbé válik.Az Egészségünkre! című sorozat egy sor kérdésre ad praktikus választ, így könnyen válhat a 21. század háziasszonyainak kedvenc műsorává.

Szereplők: Lakatos Andrea

#14431.

Neves zalai kutatók, orvosok, és más szakterületek kiválóságai tartanak előadásokat.

#14432.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

1997. június 7-én Ebesen emléktáblát avattak azon kitelepítettek tiszteletére és emlékére, akiket az 50-es évek elején az ország különböző részeiből a falu melletti gazdaságba hurcoltak, hogy ott dolgozzanak, vagy haljanak. Megtették.

Rendező: Szabó Beatrix

#14433.

40 1978

/ Sorozat

Dániel fotóriporter amolyan jóember, aki mindenkinek elintéz mindent. A házban, ahol lakik rossz a lift s az öregek őt kérik meg, hogy segítsen megcsináltatni. Dániel mindent megragad az ügy érdekében, de egyetlen létra hiányzik a szereléshez. Végül annyi létrát kap a ház, hogy közlekedni sem tudnak tőle. A fotóriporter pechje, hogy közéleti tevékenységben nem jut ideje Médire, kedvesére, aki ezért el akarja hagyni.

#14434.

NA 2003

/ Sorozat

A sorozat gyerekekhez szólóan igyekszik segítséget nyújtani a fogyatékkal élő emberek elfogadásában. A meseszerű történetek főszereplői a nagyszülők, akik élettapasztalatuknak és türelmüknek köszönhetően "idegenvezetők" lesznek unokáik számára ezen az utazáson.

Rendező: Szekeres Csaba

#14435.

Egy mackócsalád, azaz Dörmögőék kalandjaival ismerkedhetünk meg. Dörmi Apó és Dörmi Anyó három huncut kisbocsot nevel – Bercit, Marcit és Borkát –, akik minden nap újabb és újabb csintalanságot eszelnek ki, de leginkább csak a kíváncsiság hajtja őket.

#14436.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

A Divathullám magazin az utazás, lakberendezés, életmód, design, divat témakörökben keresi mindig az aktuálisat, érdekeset, hasznosat. Hangulatos beszélgetések, képes beszámolók színesítik a műsort. Állandó rovatunk a Kedvenceink kedvencei, melyben hírességek vallanak kedvenceikről. A műsor a kellemes hangulat jegyében, érdekes beszélgetésekkel és hasznos információkkal csalogatja a képernyő elé a nézőket.

Rendező: Berta Sándor

#14437.

NA 2002

/ Sorozat / dokumentum

Kesudió, mandula, mazsola - szemezgetünk a 9. diákfilmszemle csemegéiből, ezúttal a Makói Videóműhelyben.2002. nyár végén már láthatták a nézők Szurdokpüspöki diákcsemege címmel a sorozat próbajáratát. Havonta egyszer harminc percben középiskolai mozgóképes alkotóműhelyek mutatkoznak be saját maguk készítette kisfilmjeikkel, melyek autentikusan szólnak gondolataikról, sajátos humorukról, a világról alkotott képükről.

Rendező: Petőcz Tamás

#14438.

A TV Paprika csapata már többször járt Indiában, de ez az izgalmas ország mindig, mindenben tartogat meglepetéseket. Nincs ez másként a gasztronómiában sem.Új, háromrészes sorozatunkban a három legtipikusabb dél-indiai alapanyag, a rizs, a kókusz és a tej útját követjük végig a kezdetektől a tányérig. Barangolunk rizsföldeken és kókuszültetvényeken, ültetünk és palántálunk, iszunk a zöld kókusz levéből, tehenet fejünk, diót nyitunk, rizsfajták után kutatunk a piacon, és tejalapú sütemények egész sorát kóstoljuk végig. És persze főzünk, főzünk és főzünk. Mindhárom alapanyagból három különböző ételt vagy helyi készítményt állítunk elő egy vérbeli indiai szakács segítségével. Ezek az ételek és receptek itthon, európai körülmények között is könnyedén elkészíthetők.

#14439.

NA 1976

/ Sorozat

A rádió rendezője, Zoli bácsi a strandon egy különös gyerekre figyel fel. Csutak beszédstílusa, játékossága megnyeri a tetszését. Elhívja egy gyermekhangjáték szereplőjének. Csutaknak tetszik a studiók világa. Meglepődik azonban, amikor Kalocsai, a főszereplő közli vele: honoráriuma egy részét "le kell adnia".

#14440.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

A csokoládét, valamint a kakaót közel 3000 évvel ezelőtt már ismerték az ősi Mexikóban. Az indián kultúrákban magas rangú papok, uralkodók, hadvezérek fogyaszthatták az "istenek táplálékát", ugyanakkor a piacokon fizetőeszközként is használták.Manapság a csokoládé az emberek többségének, tekintet nélkül arra, hogy milyen konyhát és ételeket kedvelnek, hogy húsevők vagy vegetáriánusok, hogy rendszeresen sportolnak, vagy sem, nagy csábítást jelent. Tejszínes, krémes, olvadó, mogyorós és annyi minden más... és szinte mindenki szereti.Műsorunk a csokoládé történetét, fajtáit, származását, gyártását, fogyasztását mutatja be. A TV Paprika Koktélparti és Pezsgő sztori c. műsoraiból már jól ismert Pethő Tamás a csokoládéhoz kapcsolódó különböző helyszíneken keresztül vezeti el a nézőt a csokoládé mai megjelenési formájáig. A műsorból nemcsak történetekkel, érdekességekkel gazdagodhat a néző, hanem megtudhatja, milyen felséges desszertek, valódi ínyencségek készülnek szerte a világban csokoládé felhasználásával.

Szereplők: Pethő Tamás

#14441.

A háromrészes film bemutatja a Görög szárazföld legbecsesebb kincseit. Athén városát az Akropolisszal, Szaloniki tornyait, Olimpia, Delfi, Epidaurosz és Mükéné ránk hagyott csodáit.

Rendező: Molnár Z. Tamás

#14442.

NA 1975

/ Sorozat

Vitray Tamás műsora.

#14443.

NA 1974

/ Sorozat / dokumentum

Sárosi Bálint zenetörténész, népzenekutató 1975-ben készült sorozatában a magyarországi cigányzene történetét, kialakulását, társadalmi és zenei gyökereit mutatja be, sok különleges zenei illusztrációval.

Rendező: Sárosi Bálint

#14444.

NA 2008

/ Sorozat / dokumentum

Az induló műsor-sorozat azt mutatja be, milyen szerepet játszik a tudomány és technika a társadalom életében, hogyan alakult ez a szerep az emberiség története folyamán, és hogyan alakul, vagy legalábbis kellene alakuljon a huszonegyedik században. Bemutatja azt is, hogy a tudományos felfedezés csak az első lépés ahhoz, hogy valamilyen új felismerés az emberiség hasznára legyen, és megmutatja a további lépéseket, amelyeken keresztül egy felfedezésből innováció, majd végül a mindennapokban használható, gyártható termék, technológia vagy módszer lesz, mindezt olyan módon, hogy közben beavatja a nézőt az innováció műhelyeinek életébe, végigköveti az innováció társadalmasulásának folyamatát a felfedezés, felismerés pillanatától a gyakorlati hasznosulásig.

Rendező: Seres Tamás

#14445.

40 -0001

/ Sorozat / erotikus

Az első magyar erotikus teleregény.

#14446.

NA 1996

/ Sorozat / dokumentum

Történelmi közelkép

#14447.

Bortúra című sorozatunk még több tartalommal jelentkezik. Ahogy az új cím is sejteti - Bortúra késsel-villával - ezentúl a csodálatos nedűk mellé ételek is készülnek. Természetesen a filmek első részében továbbra is egy-egy remek szőlőtermő vidék egy-egy kiváló borászával ismerkedhet meg a néző, a második részben azonban bevonulunk a konyhába, és újabb titkokról hullik le a lepel.A sorozat megújulásához hozzájárul az új műsorvezető is. Magos Zoltán, a TV Paprika szakácsa a jól értesültek biztonságával, de nem a mindentudók rátartiságával mutatja be a nézőknek az ország legjobb borászait, majd a konyhában - miután megtudjuk, melyik borhoz milyen étel dukál - ízletes fogásokat készít. Borvacsora a legmodernebb gasztronómiai szabályok szerint. Közben a néző azt is megtanulja, hogy a borokat milyen hőfokon, milyen pohárból kínálja, mi a helyes tálalási sorrend, és hogy az ízek mivel párosíthatóak leginkább.Az információk hitelességére továbbra is Gál Helga, a TV Paprika bortanácsadója ügyel.Borkultúra mesterfokon mindazoknak, akik nem bízzák a véletlenre.

Szereplők: Gál Helga, Magos Zoltán

#14448.

Magyar írók, költők szülőházait, emlékházait vagy kedvenc tartózkodási helyeit végigjáró ismeretterjesztő sorozat.

#14449.

A híres magyar világvándor útvonalát követve jutunk el az egykoron Egészség Mezejének nevezett helyre, ahol hajdanán Benyovszky Móric kórháza is állott. A Keleti-fokhoz indulva pedig elkezdjük felkutatni a gróf második madagaszkári utazásának helyszíneit.

Rendező: Cséke Zsolt

#14450.

A napjainkban olasz autonóm tartományként nyilvántartott varázsos természeti szépségű és kulturális, történelmi emlékekben gazdag területet Trentinot mutatja be a 3 részes sorozat.

#14451.

A sorozat egy kéthetes, hihetetlen utazást mutat be: három ember nekivág Budapestről a sokszor félve emlegetett Balkánnak: egy lakóautóval - ami a következő két hétben az otthonukként szolgál majd - körbejárják Romániát, Bulgáriát, Görögországot, Macedóniát, Montenegrót, Bosznia-Hercegovinát és Szerbiát.A roadmovie-ba oltott főzőshow-ból mindent megtudhatunk az egyes országokról, az adott kultúráról, részt vehetünk a stáb kalandjaiban, és minden településen megismerhetünk egy-egy önjelölt helybéli séfet, akinek segítségével megtudhatjuk, hogyan is készülnek a különleges fogások. Higgyék el: a sorozat végére garantáltan kedvet kapnak, hogy jövő nyáron a Seychelle-szigetek és Bali helyett a bolgár vagy akár a bosnyák tengerpartot válasszák!

#14452.

Babos Gyula Budapesten született, Magyarországon él. Magát közép-európai zenésznek nevezi. A zene, amit a koncerten játszik a "Project Romani": gyermekkora zenéje, az édesapja által játszott kifinomult cigányzene, a rádión hallgatott Beatles és West Montgomery lemezek összessége. Mindezek a benyomások keveredtek és saját zenei nyelvezetévé váltak.

Rendező: Seregély István

#14453.

NA 2002

/ Sorozat / dokumentum

Magyarországon körülbelül 20 történelmi borvidéken kifejlődött borváros található. A borkultúra jelenléte mindig polgárosodás mértékét mutatja. A borvárosok környezete a szőlőtermesztésnek köszönhetően mindig rendezett és kulturált. Jelentős idegenforgalmi vonzerővel bírnak.

Rendező: Németh Györgyi

#14454.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Ugye Önök is szoktak bográcsban főzni? Mit is? Lássuk csak: gulyást, pörköltet, halászlevet. Netalán lecsót. Mindig ugyanazt, igaz? Ám végre eljött az idő, hogy kipróbáljanak valami újat!Bede Róbert és kotnyeles barátja, a minden lében kanál Csík Juci egy gyönyörű, erdővel körülvett mátrai telken mutatja be a bográcsos ételek fortélyait, köztük olyanokat is, melyekhez eszünkbe sem jutna bográcsban nekilátni. A TV Paprika sztárséfje - cserfes segítője segédletével - minden részben egy bográcsos ételt és egy hozzá tartozó kiegészítőt (parázsban, vagy nyárson sült köretet, esetleg hidegen összeállítható salátát) készít. Amíg fő az étel, jut idő minden másra is, kirándulni a forráshoz, nyársat vágni, napozni, és végül csak enni, inni, no meg enni.

Szereplők: Bede Róbert, Csík Juci

#14455.

Minden házasság könnyen válságba kerülhet, ám a párok ilyenkor sem veszíhetik el a hitüket.

#14456.

NA 1975

/ Sorozat / történelmi

Pongrácz István gróf háborúsdit játszik Forget őrnaggyal. A háború szünetében bált rendeznek, de ehhez várúrnő kell. A gróf megveszi Estellát a cirkusztól. Zsolnán az árva Apolka hol egyik, hol másik nagybátyjánál lakik. Pongrácz gróf börtönbe csukatja ifj. Behenczyt, akit Estella megszöktet és együtt Besztercebányára menekülnek. A gróf levelet ír a városnak, hogy adják vissza Estellát vagy lerombolja a várost. A nemleges válasz hallatán Pongrácz gróf megindítja hadait...

#14457.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

A Bandi a hegyen című műsor voltaképpen egy turisztikai magazin és egy gasztronómiai műsor sajátos házasságából jött létre. A sorozat főhőse Rázsi András, a fiatal egri szakács, aki középiskolai tanulmányai befejezése után különböző éttermek és szállodák konyháján dolgozott, majd úgy döntött, továbbtanul. Nemrég diplomázott meteorológusként, ám a konyhától, a főzéstől nem szakadt el. Bandi másik nagy szerelme a természetjárás, a túrázás. Sem eső, sem hó nem riasztja vissza egy-egy kiadós túrától. Ilyenkor magával viszi a legalapvetőbb felszerelést, és a nagy séták után könnyen elkészíthető, ám mégis ízletes étkekkel kényezteti magát. Bandi étkei mindig ízletesek, hiszen bár a természetben főz, nagy műgonddal, pontos arányokkal dolgozik. Egy-egy részből kiderül, miért jó túrázni, milyen alapvető eszközökre van szüksége egy természetjárónak, de az is, hogyan építhetünk halcsapdát, hogyan rakjunk tüzet nedves fából, és hol főzzünk, ha esik az eső.

#14458.

Nemzeti büszkeségünkről az utóbbi években szinte csak rosszat hallhattunk. Fogy a víz, a vonzerő, a vendég. Márpedig a Balatont kár volna temetni. Sorozatunk olyan oldalairól mutatja be a tavat és környékét, amely visszaadhatja hitünket és bizalmunkat a "magyar tenger" iránt.

Rendező: Szegedi László

#14459.

NA 2007

/ Sorozat

Tuslag vasútállomása valahol a szerb, a román és a magyar határ találkozásánál épült olyan régen, hogy akkor még nem is volt itt határ. Mindössze Józsi, az állomásfőnök, Ervin, a forgalmista és Irén, a pénztárosnő dolgozik az állomáson, de itt él Józsi felesége és tizenhat éves lánya is. Tuslag nem éppen vasúti csomópont, az állomás kicsi, a falu se nagy, és kérem, térképen ne keressék, mert pillanatnyilag nem található. Ennek több oka is van. Vasúti átszervezések, a térképek hiányossága, kevesen laknak a faluban, de hogy kerüljem a mellébeszélést, legfőképp az az ok, hogy csak a Duna Televízióban létezik. Balogh Zsolt rendező vállalkozott arra, hogy megteremti a nem létező állomás világát, így Önök is láthatják az igazi Tuslag állomását, a maga kézzelfogható valóságában. A megjelenítésben olyan nagyszerű színészek segítettek, mint Börcsök Enikő, Csuja Imre, Telekes Péter, Györgyi Anna, Soltész Bözse és még sokan mások. Az első részben a tuslagi polgármester-választás bonyodalmaiba csöppenünk bele, a második rész pedig egy titokzatosan hallgatag nagymamáról szól.A sorozat zenei világát a Besh-o-drom szolgáltatja.

#14460.

Ez a négyrészes ismeretterjesztő sorozat Magyarország állatkertjeit mutatja be. Szerencsénkre a fővároson kívül több vidéki nagyváros is rendelkezik saját állatkerttel. Sorozatunk első részében az állatkertek őstörténetével kívánunk foglalkozni. Szó lesz az állatkertek történelmi előzményeiről, az állattartás kezdeteiről az állatok háziasításától az első állatkertek létrejöttétől a mai modern állatkertek megszületéséig. Itt mutatjuk be hazánk legismertebb állatkertjét a Fővárosi Állat és Növénykertet. Beszélni fogunk az állatkertek hármas - természetvédelmi, kutató, ismeretterjesztő- oktató- szerepéről. Megismerünk nagyon sok különleges állatot és növényt. Megtudhatjuk, milyen körülmények között élnek az állatok a hazai állatkertekben, mivel táplálkoznak, hogyan szaporodnak fogságban és boldogok-e egyáltalán az állatkerti állatok. Szó lesz arról is, miért bírálják az állatvédők az állatkerteket és miért nincs szafaripark Magyarországon. Műsorunkban tanácsokat is adunk az otthoni állattartással kapcsolatban.

#14461.

A sorozat az Európai Uniós tagsággal megnyíló külföldi munkavállalási lehetőségekkel kapcsolatos kérdéseket járja körül. Hogyan lehet felkészülni mindazokra a helyzetekre,amelyekkel a külföldön munkát vállalók találkozhatnak. Erre próbálnak választ adni a riportalanyok és a film fikciós szereplői valamint a pszichológus szakértők.

Rendező: Vida Sándor

#14462.

Az utolsó előtti út című dokumentumfilm Szibériába repíti el a nézőt. A magyaroknak és a kelet-európaiaknak különlegesen fájó ez a helyszín, hiszen számtalan munkatáborba hurcolt férfi és nő lelte halálát ezen a zord vidéken. Ők nem önszántukból érkeztek meg Szibériába, az utókornak azonban fontos a szembenézés, és őseink emlékének ápolása, ezért keresték fel ezt az orosz vidéket a film készítői.

Rendező: Vékás Péter

#14463.

NA 1976

/ Sorozat / dokumentum

Az ókori Hellász című magyar dokumentumfilm sorozat mondanivalója az ókorba nyúlik vissza. Az akkori világ egyik leghatalmasabb és legfejlettebb kultúrájának jár utána, azaz a pelszag népcsoport terjeszkedésének és a Krétai-tenger szigetvilágának. Mi történt annak idején Krétán és Szantorinin? S hogy jön a képbe Egyiptom és Athén? A sorozatból megtudhatjuk.

#14464.

NA 1976

/ Sorozat

A tévésorozat Európában játszódik a 30-as években. Hitler ekkor már hatalomra jutott Németországban, amely egyre jobban fasizálódott. Hasonlóképpen sodródott egyre jobbra a földrész több országa, így Ausztria és Magyarország is. Ilyen körülmények között ismerkedhetünk meg a Londonból Ostendén, Kölnön, Bécsen és Budapesten át Isztambulig közlekedő Orient Expressz különböző nemzetiségű utasaival, köztük a titokzatos Richard John doktorral.

#14465.

A világjáró televíziós, geológus azokról az országokról készítette legújabb sorozatát, amelyek modellként szolgálnak arra, hogy a gyarmatosítás, a hódító háborúk, s végül az idegenforgalom mint a globalizáció egyik eleme, miként változtatták meg az őslakosok életét és ezzel együtt a természeti környezetet. Miként tűntek el jelentős népcsoportok az idő örvényében? Erre keresett választ Dél-Afrikában, Mauritiuson, Szíria és Jordánia sivatagi tájain, az Antillák szigetvilágában vagy éppen a messzi sarkvidéken.

#14466.

Új sorozatunk kalauz a jövőhöz: milyen lesz a csatlakozás után a munka világa? A sorozatban szakértők, itthon és külföldön forgatott filmek megszólalói segítenek a megértésben.

Rendező: Bakos Katalin

#14467.

A Bódva völgyében emelkedő Esztramos-hegyet baralangjainak csodálatos kristályképződményei és az itt talált több mint négymillió éves csontleletek tették világhírűvé.

#14468.

NA -0001

/ Sorozat

Gál tanár úrnak, a biológiai tábor vezetőjének pár napra Pestre kell mennie. Helyettesítésre idős kollégáját kéri meg. Távollétében Jimmy, egy meteorológiai robot száll le a tábor közelében.

#14469.

Hiába a halál létünk természetes befejezése, mára az európai kultúra nagy tabujává vált. Ezért kell foglalkozni vele, beszélni róla, akár kerekasztal-beszélgetés formájában, mint ahogy ezúttal ez a sorozat is teszi. Történész, pszichológus, orvos, szociológus, püspök és filozófus beszélget arról, hogy el kell oszlassuk halálfélelmünket ahhoz, hogy felszabadultan tudjunk élni. Nézőpontjaik ütköztetésével az élet méltóságteljes befejezésének lehetőségeit keresik.A beszélgetéseket vezeti: Bitó László

#14470.

Az aggteleki - karszt hazánk legjellegzetesebb s talán legnevezetesebb karsztvidéke. Tájvédelmi körzet, az ország legnagyobb barlangjának, a Baradla- Domica barlangrendszernek hordozója. A karsztos terület leginkább triász homokkő, agyagpala és mészkősorozatból épül fel. Az Aggteleki- karsztvidék s egyben Magyarország második legnagyobb cseppkőbarlangja az 1952 nyarán felfedezett Béke-barlang. A Béke-barlang teljesen különálló vízrajzi rendszerű, felszín alatti boltozott völgyhálózat, amely a Baradlához hasonlóan az aggteleki mészkőfensíktól délre agyagos kavicsos üledékkel fedett vízgyűjtő felszín áradmányvizeit vezeti le a mély fekvésű jósvafői Forrás-völgybe. A Béke-barlang felmért járatrendszerének összes hossza 8743 méter. Az első filmünkben a barlangok kialakulását, keletkezését a barlangkutatás magyar történetét mutatjuk be. Második kisfilmünk a földalatti tavak birodalmát az Aggteleki Béke-barlangot annak gyönyörű földalatti világát, felfedezésének történetét, kialakulását mutatja be. Harmadik kisfilm a szervezet barlangkutatás történetével foglalkozik.

#14471.

Két részes ismerretterjesztő film Ausztrália őstörténetéről, olyan megvilágításban és interjúkkal melyet európai filmesek még eddig nem készítettek.

Rendező: Kanyó Péter

#14472.

NA 2007

/ Sorozat / dokumentum

A sorozat a Nyugat méltatlanul elfelejtett szerzőinek életművét idézi fel, legjobb műveikből vett részletekkel és a kortársak véleményének ismertetésével.

Rendező: Gárdos Péter

#14473.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Tehetséges, fiatal filmesek egy perces alkotásaikkal idén immár negyedszer mérethetik meg magukat az @rc videópályázat keretében. A Felvonulás téri rendezvénnyel egy időben a Spektrum Televízió három részben mutatja be az elmúlt három év válogatott alkotásaiból készült egyenként félórás összeállítását.

#14474.

A gyűjteményes kertek valójában élő múzeumok, hazánk élő-lélegző örökségének nagy értékű kincstárai. Megtalálhatók bennük ritka, veszélyeztetett fajok, de számos kertészeti változat is, amelyek szépségükön túl gyakorlati hasznot is hajtanak számunkra. A növények világával kapcsolatos ismeretterjesztés mellett a szép, harmonikus környezet saját környezetünk iránti igényességünket, felelősségérzetünket is növeli, vagyis segíti, fokozza a környezettudatos magatartás kialakulását, illetve életminőségünk javulását.

Rendező: Rozsnyai Aladár

#14475.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

A sorozat egyfelől az országos jelentőségű, másfelől a kevésbé közismert műemlékek népszerű-tudományos ismertetését tekintette elsődleges feladatának, kiemelve azok nemzeti, illetve nemzetközi értékeit. Az alkotók országjáró körútjuk során kamerájukkal igyekeztek ellátogatni számos műemlékhez, feldolgozván azok épített vagy természeti környezetét is.

#14476.

Az expedíció 2003 januárjában indult el 3 hónapos útjára. Az expedíció célja, hogy a György király sziget jégmentes oázisaiban terepi kutató munkát végezzenek és megörökítse filmen a kontinens életét. A kutatókból és természetfilmesekből álló 7 fős csapatnak, hogy elérje a kutatási és filmezési terepet át kell kelni a György király szigeten található jégsapkán a varsói jégmezőn. A több, mint egy tonnányi felszerelést szánokon maguk után vontatva szállítják nem kis szenvedés árán. A film a csapat első napjainak megterhelő pillanatait idézi fel, miközben visszatekint a múlt nagy felfedezőinek történetére is és a 35 évvel ezelőtt egy szovjet expedíció segítségével itt járt első magyar filmesek élményeire egyaránt.

#14477.

70 1987

/ Sorozat / vígjáték

Az Angyalbőrben című nagy sikerű magyar sorozat a katonaság komikus oldalát mutatja be.

#14478.

Magyarország nagy múltú városainak történelme tárul fel az ismeretterjesztő sorozat képkockái által.

Rendező: Orbán Ágnes

#14479.

Az Alternatív Magyarország azokat a mozgalmakat, kezdeményezéseket, modelleket és cselekvési mintákat jelenti, amelyek itt és most Magyarországon a legkülönbözőbb területeken a környezetorientált (ökologikus) és egyben emberközpontú élet és fejlődés lehetőségét biztosítják. Az élet számos területén már működőképes minták lelhetők fel, s ezek együttes, összekapcsolódó hálózatát nevezzük mi Alternatív Magyarországnak.Most induló, tizenkét részes sorozatunkban egy-egy ismert, sokak érdeklődésére számot tartó személyiség portréján keresztül bemutatjuk a legfontosabb magyarországi alternatív kezdeményezéseket. Sorra vesszük az alternatív, másként gondolkodás és cselekvés hazai példáit a gazdaság, az energetika, a gyógyítás, a mezőgazdaság, az építészet, a környezetvédelem, a tudomány, a kutatás-fejlesztés, a vállalkozások, a civil társadalmi kezdeményezések, a kultúra és a művészetek területén. Olyan ökológiai és humán elkötelezettségű, működőképes, Európa számára is releváns, példaértékű modelleket mutatunk be, amelyek a mai magyar valóság égető problémáira igyekeznek választ és megoldást adni. Sorozatunk a fenntartható és minőségi életet biztosító Magyarország felé tett gyakorlati lépéseket villantja fel.

Rendező: Paczolay Béla

#14480.

NA 2007

/ Sorozat / dokumentum

Az All In egy olyan étterem neve, amely egyelőre még csak két vállalkozó kedvű televíziós személyiség fejében létezik. Egyikőjük Liebhaber Judit, a Filmmúzeum televízió háziasszonya, és volt szupermodell, a másik Wang Qiang, a TV Paprika műsoraiból jól ismert kínai szakács. Tervük, hogy egy olyan éttermet hozzanak létre, amely hídként működik az ázsiai és a világ egyéb konyhaművészetei között.Kóstoltak már zöld papayával körített fürjet mézes szójaszósz mártásban? Vagy ördöghalat pármai sonkában, krumplisalátával? Aki kíváncsi e finomságokra, az kipróbálhatja a TV Paprika sorozatának segítségével!A sorozatban végigkísérhetjük, miként tervezik meg az "All In" dizájnját, megismerkedünk az ázsiai konyha fűszereivel és alapelemeivel, megtudjuk, honnan érdemes beszerezni a hozzávalókat, és nem utolsó sorban arra is fény derül, hogyan kell összeállítani egy változatos, mégis harmonikus menüt. Wang elárulja, hogy milyen a jó séf, és mi kell egy jól működő konyhai csapathoz, mi mindenre kell odafigyelni a belső tér megtervezésekor, és azt is, hogyan fest egy igazi kínai teaszertartás. Miközben a legmegfelelőbb ingatlant keresik és más éttermekbe kalandoznak tapasztalatszerzés céljából, természetesen arra is jut idejük, hogy a tervezett menüt "lefőzzék", és az eredményt barátaik és családjuk segítségével ellenőrizzék.

#14481.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Az Akadémia Műhelyek a Magyar Tudományos Akadémia kiemelt fontosságú kutatóközpontjait bemutató kéthetente jelentkező sorozat. A tudományos ismeretterjesztő sorozat az intézetek programjait, kutatásait, eredményeit, az ott dolgozó kutatók napi munkáját húsz perces dokumentumfilmekben mutatja be.

Rendező: Seres Tamás

#14482.

Boga István /1936-2006/ az arab nyelv és filozófia tanára, négy kötetes szótár szerkesztője Hajdúszoboszlón született. Közel fél évszázadot töltött a legnyugatibb keleti országban, Marokkóban.

Rendező: Osskó Judit

#14483.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Valljuk be, az emberek túlnyomó többsége, hacsak nem forog előkelő, arisztokrata körökben, bizony megtorpan, ha egy olyan teríték elé ültetik le, ahol a tányérja mellett 2 vagy 3 villa és - uram bocsá' - még annál is több kés sorakozik. És vajon hány ember tudna százszázalékos biztonsággal megkülönböztetni egy fehérborospoharat a vörösborostól, egy konyakost a whiskey-stől? A TV Paprika sorozata ebben nyújt segítséget.A műsor az asztalra kerülő tárgyakat veszi sorra, a terítőket, tányérokat, poharakat, evőeszközöket, tálakat, szalvétákat, díszítéseket. Protokoll, étkezési kultúra attól kezdve, hogy ki lép be először az ajtón, egészen addig, hogy ki nyitja ki a távozó vendég előtt az ajtót. Liebhaber Judit és Serényi Zsolt segítségével nemcsak a tálalásról és a terítékekről tudunk meg többet, de végre valahára megtanulhatjuk, hogy kell szabályosan feldarabolni egy sült csirkét anélkül, hogy szétforgácsolnánk, és hogyan kell a halkést tökéletesen használni maszatolás helyett. Tartson velünk, adjuk meg minden étkezésnek a módját együtt!

#14484.

A mai Japánról igyekszik minél teljesebb képet adni a magyar forgatócsoport által készített ismeretterjesztő filmsorozat. Bepillantást nyerhetünk a vidéki és városi japán ember modern ám hagyományőrző életébe, szociális problémáiba. Megismerkedhetünk az ország új vívmányaival az oktatás, a közlekedés és a telekommunikáció terén. A japán kis- és nagyvállalatok, a gazdaság- és pénzügypolitika bemutatása pedig "A japán csoda" megértését segíti.

#14485.

NA 2006

/ Sorozat / dokumentum

Százéves a Vajdahunyadvár. Tervezője, Alpár Ignác a Honfoglalás ezeréves évfordulójára pályázott azzal a történelmi épületcsoporttal, amely egyszerre hordozza a legnevesebb magyar műemlékek stílusjegyeit. Falai között száz éve működik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. A film hat részben mutatja be az épületet és a múzeumi gyűjteményeket.

Rendező: Őrsi Ágnes

#14486.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

A TV Paprika új sorozatában egy Budapesten élő indiai házaspár vezeti be a nézőket az ételeik - a nyugati ízlésnek sokszor igen fűszeres - birodalmába. Kavita és Rajesh, akik két éttermet is üzemeltetnek nálunk, pontosan tudják, hogyan lehet az európai gyomor számára is könnyedén befogadható, mégis "indiai ízű" ételeket előállítani.Ha szeretnék, hogy Önök számára a vindaloo vagy a pakora hangzatos hindi szavak helyett könnyen elkészíthető finomságok legyenek, ha érdekli Önöket, hogy kik esznek marhahúst a szent tehenek országában, vagy ha kíváncsiak, hogyan tud egy Bombay-i házaspár beilleszkedni Magyarországon, tartsanak a TV Paprikával, és kutassuk fel együtt a tikka titkát!

#14487.

Béri Balogh Ádám kuruc brigadéros parancsára a furfangos Eke Máté összegyűjti a szegényeket. A tenkeshegyi várban felütött tanyájukról indulnak a labancok elleni portyákra, sok borsot törnek a siklósi labanc ezredes orra alá, majd a várat is elfoglalják. Máté a siklósi vár kuruc kapitányaként folytatja tovább a harcot a labancok ellen.

#14488.

60 1987

/ Sorozat / kaland

Inkább harcolni a vadvilággal és az őslakosokkal egy ismeretlen szigeten, mint hazatérni és a bitófán végezni. Legalábbis így gondolták a matrózok, akik elkezdtek egymás között hadakozni.

#14489.

A 2001. október 28-31-én Budapesten megrendezett "Rejtőzködő történelem - 50 év 100 dokumentumfilmje" című fesztivál nagyszabású vállalkozás: bemutatta a műfaj legjelentősebb, fesztiváldíjas, tiltott és támogatott alkotásait, hogy felhívja a figyelmet a dokumentumfilm jelentőségére és társadalmi szerepére. A fesztivál kapcsán az alkotókkal és kritikusokkal arról beszélgettünk, mit adott és adhatott a dokumentumfilm az emlékezet megőrzéséhez, a múlt és és jelen idő feldolgozásához, megértéséhez.

#14490.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

A papírművészet 2000 évének első szakasza a XV. századig, egészen a kőnyomtatásig.

Rendező: Thernesz Vilmos

#14491.

90 1980

/ Sorozat

A romantikus történet a napóleoni időkben játszódik Magyarországon, a Fertő-tó környékén. Itt rejtegeti Vavel gróf a francia trónörökösnőt a forradalom és Napóleon elől. A nyomukba küldött kémnő, Katalin beleszeret a grófba, holott meg kellene szereznie tőle az álruhás királylányt. Napóleon seregei Magyarországra érkeznek, a gróf hadba száll ellenük a magyar nemesekkel, és Marie-t gyanútlanul Karolinra bízza.

#14492.

A kötet Bessarion bíboros, az egyik leghíresebb görög származású humanista munkáit tartalmazza a keleti és a nyugati egyház uniójáról. Címlapját umbriai fehér indafonatos díszítéssel festették, kötése eredeti, aranyozott, címeres corvina-bőrkötés.

#14493.

A bábfilmsorozat főhőse egy roppant okos sündisznó, aki rendszeresen túljár a haragos Mackó bácsi eszén. Számos kalandon vergődik át, majd szerelmes lesz Tüske Ágiba. A mesefilmsorozat Móra Ferenc történetei alapján készült.

Rendező: Kende Márta

#14494.

NA 2008

/ Sorozat / dokumentum

"Hogyan nyissunk éttermet?" - lehetne a mottója a műsornak, mely valós helyszínen, valós történetet, egy igazi étterem születését követi végig. A műsor 3 hónapot ölel fel, mely alatt tanúi lehetünk az étterem megnyitásának a csupasz falaktól kezdve az első adag étel felszolgálásáig. Az étterem séfje nem más, mint Serényi Zsolt lesz, segítői pedig Magos Zoltán, Bede Róbert és Jenei Tamás. A négy sztárséf a csatorna jól ismert arcai, ám a TV Paprika története során most először láthatóak együtt, egy műsorban!

#14495.

Csukás István és Dargay Attila rajzfilmsorozatának hőse a mindenre elszánt horgász és barátja, aki ki más lehetne, mint a csali. Nyáron a hőségben nincs is jobb, mint a hűs víz partján üldögélni. Horgászszenvedélyének hódol főhősünk is, aki folyamatosan sok-sok kalandba csöppen. De a szenvedély azért szenvedély, hogy minden akadályt legyőzzön.

#14496.

Mára csak néhány elsüllyedt hajóroncs árulkodik a Monarchia egykori dicsőséges hadiflottájáról; a három részes sorozat a legendás cirkálók történetét mutatja be archív fotók, újságcikkek és szakértők segítségével.Az Adriai tengert 40 méteres mélységig már átkutatták a búvárok. Hogy ennél mélyebben mi rejlik, sokáig csak találgatni lehetett. 2002-ben a nemzetközi hírű Czakó László ipari búvár és búvárrégész felkerekedett, hogy különleges légzőgázok segítségével feltárja a sűrített levegővel eddig elérhetetlen mélységeket. Két éven keresztül kalandozott az Adrián, hogy régi leírások-, hajónaplók alapján, halászok visszaemlékezéseit felhasználva az Osztrák-Magyar haditengerészet hajóinak nyomára bukkanjon. Nagy mélységekbe merészkedve olyan roncsokat talált, melyek története a múlt ködébe vész...

#14497.

A tíz részes televziós sorozatban olyan csaták, ütközetek történetét elevenítették fel az alkotók, amelyek - így vagy úgy - alapvetően befolyásolták a magyar nép sorsának alakulását a kalandozások korától napjainkig. Az ütközetek helyszínén már csak néhány kopjafa, emlékmű őrzi a magyar történelem nagy csatáinak emlékét. A sorozat bemutatja a harcok mai helyszínét és korabeli dokumentumok segítségével idézzük fel a történelmi eseményeket.

Rendező: Gulyás János

#14498.

A MAGYAR FILM MÚLTJA ÉS JÖVŐJE egy, a Magyar Filmintézet munkáját segítő alapítvány neve. Az alapítvány már jóval a mozi századik születésnapja előtt is a filmek megmentésével foglalkozott. Mit kell menteni egy filmen? Amióta több mint 100 évvel ezelőtt elindult hódító útjára a huszadik század művészete, a film, különböző technikákkal rögzítették filmszalagra. És ahány film, annyi önálló életű filmszalag. Mert bizony függ egy film anyagának a minősége az előhívástól, a tárolástól, és nem is gondolnánk mi, nézők, hogy még mi mindentől. És ha ez az anyag bármi miatt (vetítés során, háborús viszontagságok okán, stb.) megrongálódik, legyen az a világ legjobb mozija, hiányosan, karcosan, rossz színekkel, hangkiesésekkel, recsegve-ropogva nem okoz akkora élvezetet, mint épen, "egészségesen", vadonatúj állapotban. Minisorozatunkban néhány (részben vagy teljesen) felújított filmet fogunk majd Önöknek bemutatni, s ennek kapcsán elárulunk Önöknek a felújítási, "megifjítási" munka kulisszatitkaiból egyet s mást. A sorozat házigazdája a 100 éves a mozi révén is közkedvelt Szabó István, Oscar-díjas filmrendező lesz. Igazi ínyencségeket láthatnak 1918-ból, 1921-ből, 1935-ből és 1942-ből. És mindegyikhez hallhatnak egy-egy igaz mesét arról, kiknek és miért köszönhetjük, hogy ezek a filmek megvannak, s hogy ilyenek, amilyennek Önök most láthatják...

Rendező: Kálmán János

#14499.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Hogy készül a kijevi pulykamell? Mi jelent a ponty-rudacskák Orly módra? Hát a fogas Molnárné módra? Milyen a csirke, ha Dubarry módra, vagy a csülök, ha Pékné módra készül?Rengeteg olyan kifejezés van az étlapokon, melyet úgy érezzük, illene tudnunk, de az átlag ember mégis elbizonytalanodik, ha az étlapon megpillantja ezeket. És sokan kínosan érzik magukat, ha rá kell kérdezniük a pincérnél, ezért inkább kapásból le is mondanak ezekről a "különleges" ételekről. Ön ne tartozzon közéjük!E hangzatos nevek (és a mögöttük rejlő finom falatok) tartós memorizálást segítik színes történeteink, melyekből megtudhatják, melyik történelmi korhoz, létező vagy kitalált személyhez lehet kötni az adott ételt, de kiderülhet az is, hogy a cirkalmas név csak egy szakács fantáziájának szüleménye. De még ennél is többet segít majd a tanulásban, hogy Magos Zoltán, a TV Paprika kiváló séfje elkészíti nekünk az ínycsiklandó ételeket, így a "vizuális típusok" is könnyen elsajátítják a fogások csínját-bínját.

Szereplők: Magos Zoltán

#14500.

A kölcsönkapott Föld című filmsorozat a természet- és a környezetvédelem témakörét járja körül. Miként élhetünk úgy a fogyasztói társadalom hálójában úgy, hogy közben óvjuk bolygónkat és tudatosan vásárolunk? A műsorból kiderül.

Rendező: Keresztesi Zoltán