Találatok: 18217  |  

Új sorozat adatlapok

#9501.

A sorozat cselekménye a zombiapokalipszis után született, felnövekvő generációt követi.

#9502.

Egy lánycsapat kalandos turnéja tele zenével és tánccal. Karen és Hikari még kiskorukban megfogadták egymásnak, hogy egy színpadon lépnek majd fel, és lám, az álom – úgy tűnik – valóra vált.

#9503.

2011 áprilisában olyan dolog történt az USA-ban, ami korábban soha: Négy nap alatt 360 tornádó söpört végig a déli államokon, 348 embert megölve, ezreket földönfutóvá téve és több mint 12 milliárd dolláros anyagi kárt okozva. Az egyik leghevesebb forgószél Alabamára csapott le, ott két város gyakorlatilag megsemmisült alig negyed óra leforgása alatt.

#9504.

NA -0001

/ Sorozat / zenés

Karacs Miki és Kanyik Niki nemcsak a színpadon, hanem az életben is egy párt alkotnak, de annak idején külön utakon indultak a siker felé. Az elején még Kanyik Niki külön lépett fel, Miki pedig, mint a Steel Orange zenekar aratta sikereit. A zenekar végül nem lett hosszú életű, így öt év után megszűnt. Ekkor kezdett el Miki és Niki együtt gondolkodni a hogyan továbbról. Megalakították a Csinibabák lányformációt, ami egy énekes táncos formáció volt. Ezután kezdtek el együtt énekelni, így alakult meg a Miki és Niki örökzöld slágerek formáció. A két formáció egymás mellett működött, Niki mindkettőnek oszlopos tagja volt. Ezek után összetolták a két formációt és alakult meg a Miki Niki és a Csinibabák, amiben a Retro vonal már összeállt a rock and roll vonallal. Így lett a Retrock and roll ötlet. A közönség imádta ez, 2018-ban már ötven koncertet bonyolítottak le. Innen már egyértelmű volt, hogy mivel van igény a műsorra, Jampi Randevú néven el kell indítani a TV-műsort.

#9505.

Tartson velünk az időn át, a Föld körül, miközben feltárjuk az állatvilág elképesztő történetét és azt, hogyan viszonyultak az állatok az emberi civilizációkhoz a történelem folyamán! Most megtudhatja, hányféleképpen változtattak az állatok a történelem folyásán, a kereskedelem, a vallás, a háború vagy az orvostudomány területén! A kecskék fedezték fel egyik legközkedveltebb és gazdaságilag legfontosabb italunkat, a kávét; galambok segítettek olyan létfontosságú üzenetek továbbításában, amelyek megváltoztatták az első világháború kimenetelét, a közönséges ecetmuslica pedig a genetika kutatásának létfontosságú szereplőjévé vált. Ez csak pár példa arra, hányféleképpen fonódott egybe az állatok sorsa az emberekével. Mikor a történelemről beszélünk, róluk olyan gyakran megfeledkezünk – de hol lennénk most nélkülük?

#9506.

NA -0001

/ Sorozat

New Orleans ad otthont a WWE következő PPV eseményének, 'A pokol kapui' fantasztikus gálának, ahol sok izgalom várja a pankráció szerelmeseit. A nagy eseményen nem mindennapi mérkőzéseket rendeznek és számíthatunk még különböző meglepetésekre is.

#9507.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

A Brit-szigetek partvidékét bejáró sorozat 2005-ben indult, és nem csupán a természeti jellegzetességeket mutatja be, de az itt élő közösségeket is, valamint az Egyesült Királyság legközelebbi szomszédait. Vajon hogyan formálta a táj az itt élők életét? A műsor házigazdája Nicholas Crane angol földrajztudós, a sokszínű szempontrendszert a csodálatosan változatos természeti környezet mellett pedig maga a stáb garantálja: megtalálható itt zoológus, antropológus, archeológus, történész, költő, újságíró, énekesnő, mérnök. A műsor, amely a partvidék szórakoztató és igényes felfedezése, a partvidéki közösségek egyedi jellegét ünnepli. A nyolcadik évad számos szemet gyönyörködtető epizódból áll, amelyek mindegyike egy utazás a lélegzetelállító partmenti táj egy szakaszán. A Brit-szigeteken történt megszállások leleplező és meglepő történeteitől, az útra kelésig Anglia legnagyobb torkolataihoz, a sorozat valóban felöleli Anglia identitását, és azokra az emberekre és történelemre koncentrál, amik olyan lenyűgözővé teszik a partvonal környékén levő tengeri tájakat és közösségeket.

#9508.

NA -0001

/ Sorozat

Brittany és Briana egypetéjű ikrek. Végre rátaláltak álmaik ikerhercegeire, Joshra és Jeremyre. Házasságot kötnek, melynek helyszíne az ohiói Twinsburg (magyarul: Ikrek városa).

#9509.

70 2015

/ Sorozat

A 'Carter harca' egy ember törekvéseinek eddig el nem mondott története, hogy megmentse szülőföldjét, Afrikát, a Föld legvadabb és legveszélyesebb kontinensét.

Szereplők: Ivan Carter

#9510.

80 2012

/ Sorozat

Paul O'Grady visszatér a kutyaotthonba, hogy segítsen az állatok rehabilitációjában. Vele együtt egyszerre könnyfakasztó és felemelő történetek tanúi lehetünk.

#9511.

Szuperépítmények új kategóriája kész felvállalni a lehetetlent: a történelem legnagyobb mobil épülete; egy felhőkarcoló, amelyet úgy építettek, hogy kibírja a földrengéseket, és egy híd, amelyet fel lehet emelni, miközben nyitva van a forgalom előtt.    

#9512.

70 2018

/ Sorozat / dráma

Azra (Alina Boz) és Cenk (Alp Navruz) egy, az Egyesült Államokból hazafelé tartó gépen találkoznak, ám útjaik nem válnak el, hiszen a csomagkiadónál összekeverednek a bőröndjeik. A két fiatal így kényetlen felvenni egymással a kapcsolatot. Miután Azra sikeresen elvégzett egy gasztroiskolát, hazatér, hogy besegítsen étteremtulajdonos édesapjának. A jól szituált, eddig kényelmes és védett életet élő lány azonban egyik napról a másikra az utcán találja magát, miután apja meghal egy éttermi gázrobbanásban, a temetés után pedig kiderül, hogy komoly adósságot halmozott fel. Azra, autista öccsével, Merttel együtt próbál boldogulni, ám a fiú hamarosan eltűnik. A szintén az USA-ban tanuló Cenket kirúgják az egyetemről, így ő is visszamegy Törökországba. A fiú jómódban él köszönhetően a családi vállalkozásnak, melyet a nagymama vezet, és egy napon várhatóan Cenk vesz majd át. Mrs. Feride kemény asszony, aki – miután megtudja, hogy unokája nem fejezte be az egyetemet – jobbnak látja, ha fiút végigvezeti azon a bizonyos szamárlétra fokain. Így Cenk rögtön a konyhán kezdheti a karrierjét. Azra eközben kétségbeesetten keresi öccsét, így találkozik Mrs. Feridevel, aki felismeri a lány értékeit, és munkaajánlatot tesz neki, hogy segítsen. Így Azra és Cenk útjai újból keresztezik egymást, a fiú pedig mellé áll, hogy együtt találják meg Mertet.

#9513.

60 2013

/ Sorozat / dráma | háborús

Morten Topsøe az ENSZ-nél dolgozik emberjogi ügyvédként, akit azért küldenek Kambodzsába, hogy háborús bűnösöket kutasson fel. Szerelmes lesz egy nőbe, aki 15 évesen, a Vörös Khmerek egykori rémuralma alatt hóhér volt. A férfi az igazság és a szerelem kereszttüzébe kerül. Engedje, hogy felelősségre vonják szerelmét a fiatalon elkövetett bűneiért, vagy védje meg őt?

#9514.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

A híres fizikus, Brian Cox kideríti, hogy pontosan mit tudunk és mit nem tudunk az univerzumunkról.

#9515.

A varázslat folytatódik, ezúttal a középpontban a cuki, fiatal kiskutyák állnak. A sorozat a kölyökkutyák nézőpontjából nézve követi nyomon ezeknek a fiatal állatoknak a tanulását, valamint azt, hogy miként szeretnek és fejlődnek. Az egyedülálló kameráknak és a nyomkövető technológiának köszönhetően ez a sorozat bemutatja világuk drámáját, mókázását, hancúrozását, ahogy folyamatosan alkalmazkodnak hozzánk.

#9516.

Egy elítélt ügyvéddé képezi magát, hogy bebizonyíthassa ártatlanságát.

#9517.

50 2015

/ Sorozat / dokumentum

Történelmiđleg hűen eljátszott jelenetek keltik életre a múlt leghírherdtebb megoldatlan gyilkosságainak homályos és titokzatos részleteit.

#9518.

Joel Dommett és Nish Kumar külföldre utazik meglátogatni hat szélsőségesen aktív életmódú közösséget. Joel látni szeretné, képes-e a helyiekkel lépést tartani, míg Nisht a kultúra és a főzés érdekli.

#9519.

Korábban a Különleges Erőknél szolgáló katonákból álló elit csapat vet 25 civilt fizikai és pszichológia próbák rendkívüli sorozata alá, melyek mindegyike szerepel a valódi felvételi folyamatban is.

#9520.

Havas Dóra süteményes műsorában olyan édességek elkészítését mutatja meg profiknak és kezdőknek egyaránt, amelyek az ő álom cukrászdájában mindig ott lennének a kínálatban. A receptek mellett Dóra most is számtalan apró trükköt, praktikát is mutat, amikkel még azokat is meggyőzi arról, hogy sütni muszáj, akik eddig meg sem merték próbálni.

#9521.

Si és Dave egy izgalmas 8000 kilométeres gasztronómiai utazásra indulnak Európán keresztül, melynek során kivételes, kézműves eljárásokat alkalmazó pékekkel és cukrászokkal találkoznak és megízlelik a kontinens legjobb sütőipari termékeit. Útjuk során nem csak a hasukat, de a szívüket is megtöltik a fiúk, akár otthoni hobbipékektől, akár Michelin-csillagos cukrászoktól tanulják a sikereik titkát. Megismerkednek a barátokkal és rokonokkal is, hogy megnézzék, ezek a nagyszerű szakácsok mivel etetik a családjukat. A két féktelen motoros az európai körút során meg-megáll, hogy elkészítsék saját fogásaikat is, melyekhez az ihletet és az alapanyagokat az éppen meglátogatott ország biztosítja.

#9522.

„A” bederobi. Több mint 10 éve az egyik meghatározó személyisége a TV Paprikának. Darált recepteket, főzött sztárokkal, fejvadászott szárnyast. Több mint 10 éve ütögeti a vágódeszkát, ez a védjegye. Most bemutatjuk Bede Róbertet. A mesterszakácsot, aki a legegyszerűbb, leghétköznapibb ételekről is tud valami újat mondani. Apró trükköket, történeti információkat, mesterfogásokat. Valami olyasmit, ami – reményeink szerint -, új, és hasznos információkkal szolgálhat a rendszeresen főzőknek és azoknak is, akik csak néha-néha kirándulnak ételkészítési szándékkal a konyhába.

#9523.

Melyik anyuka nem kérdezte meg már több százszor a családjától, gyerekeitől, hogy mit szeretnétek, mi legyen az ebéd? - és kapta meg feltett kérdésére, a helyzetét egyáltalán nem megkönnyítő választ, hogy nekünk mindegy, csak finom legyen! Így hát válaszolunk mi! Az Így etesd a családodat című műsorban Havas Dóra, a Lila Füge blog szerzője és vendégei – Bodrogi Eszter, Mautner Zsófi, Vrábel Kriszta és Wessely Márta - számtalan ötletet mutatnak arra, hogy kerülhet pillanatok alatt olyan ebéd vagy vacsora az asztalra, amit mindenki, de legfőképp a gyerekek is szeretnek. De mindezek mellett még arra is vannak tippjeik, hogy mi legyen a reggeli egy ráérős hétvégén, vagy éppen mi kerüljön az uzsonnás dobozokba úgy, hogy az garantáltan üresen érkezzen vissza az anyukák és persze a srácok legnagyobb örömére is.

#9524.

NA 2016

/ Sorozat / dokumentum

Miért ne lehetne változatos a mindennapi kenyerünk? Hisz lehet akár tönkölyös, diós, rozmaringos vagy éppen kovászolt. És mi lenne, ha nem ragadnánk le a felvágottas kenyérnél? Ha házi borkorcsolyára cserélnénk a chipset!? Ha magunk alkotta bagelt csomagolnánk tízóraira!? Dános Tamás 4 kiváló péket lát vendégül a TV Paprika házi sütödéjében, hogy együtt megmutassák nekünk, mindenféle házi kenyér vagy péksütemény elkészítése után bátran nekiállhatunk még egy-egy kiegészítő finomság elkészítésének is. Ha unja már a házias jellegűt, és nem szeretne feleslegesen sokat kiadni egy gourmet szendvicsért, tanuljon és nyerjen ötletet vendégeinktől, hisz tudja, mi mindig kisütünk valami finomat!

#9525.

Csatlakozzon Gordon Ramsay brit szupersztárhoz, Gino D'Acampo olasz csődörhöz és Fred Sirieix francia főpincérhez, akik felkerekednek és egy gasztronómiai utazáson vesznek részt.

#9526.

NA 2018

/ Sorozat / zenés

1.rész: A VII. A-dúr szimfóniát (op. 92.) Beethoven 4 tételben komponálta 1811 és 1812 között, amíg a csehországi fürdőhelyen, Teplicén egészségét kúrálta. A zeneművet barátjának, gróf Moritz von Friesnek ajánlotta. … az utolsó tétel elfojthatatlan ütemben süvít fel, azzal fenyegetve, hogy lesöpri az egész zenekart és a színházat, … a legtökéletesebb szimfónia, amit valaha írtak. A VII. szimfónia talán több igazi spontán érzést ad nekünk, mint bárki más; a hangjegyek úgy tűnik, hogy szinte repülnek a kottáról. Beethoven maga mondta szeretettel: "egyik legjobb művem". Kik vagyunk mi, hogy vitatkozzunk a véleményével" -Anthony Hopkins- Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Vásáry Tamás

#9527.

A világ nagyvárosai sok mindenben hasonlítanak egymásra. Az égig érő épületek, a hatalmas forgalom és a 24 órás nyüzsgés mellett - vagy inkább alatt - van még valami, amiben összemérhetők: minden nagyváros alatt található egy másik, különös világ: a sötétség birodalma, ahová csak igen keveseknek van bejárásuk. De mi a labirintusszerű kazamaták, titkos rejtekhelyek és sírok igazi története? Hogy kerülhetnek egy nagyváros alá hajóroncsok? A sorozat ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ, a világ legnagyobb városainak legnagyobb rejtélyeit kutatva.

#9528.

70 2016

/ Sorozat / dokumentum | kaland

Milyen hatással van a klímaváltozás az Antarktisz gleccsereire és élővilágára? Milyen glaciológiai és biológiai következményei lesznek, ha az ember nem csökkenti drasztikusan az üvegházgáz-kibocsátást? A látványos sorozatban ezekre a fontos kérdésekre keres választ hat kutatócsoport, melyek több éves előkészület után, egy sok millió dolláros projekt keretében érkeztek a jeges kontinensre...

Rendező: J.J. Kelley

Szereplők: Chris Browning

#9529.

70 2020

/ Sorozat / akció | dráma | fantasy

A meleg telek és az intenzív felhőszakadások egy új Ragnarök eljövetelét vetítik elő egy norvégiai kisvárosban, hacsak nem avatkozik be valaki időben...

#9530.

A „Gyilkosság déli módra” klasszikus bűnűgyi történeteket mesél el déli stílusban – balul alakult szerelmi történeteket és gallyra ment üzleti vállalkozásokat. A harmadik sorozatban a prűd Marie Hilleynek saját magát kell védenie, miután egy titokzatos betegség férje és lánya életét is fenyegeti. Egy heves hurrikán végigsöpör Alabama állam Chunchula településén, ahol Lisa Marie Nichols és családja súlyos tragédia áldozata lesz.

#9531.

Mindössze két Celsius foknyira vagyunk egy klímakatasztrófától. Ha ebben az ütemben folytatódik a globális felmelegedés, akkor 40 éven belül elérjük a maradandó környezeti károsodás küszöbét. A jó hír, hogy hatalmunkban áll mindezt megelőzni. A sorozat műsor egyszerűen és megdöbbentően közöl tényeket a globális felmelegedésről. Ez a legnagyobb kihívás, amely előtt valaha álltunk. És az ember képes arra, hogy felnőjön a feladathoz.

#9532.

Simon Reeve dokumentumsorozatában a globális felmelegedés veszélyeire igyekszik felhívni a figyelmet.

Rendező: Eric McFarland, Chris Mitchell

Szereplők: Simon Reeve

#9533.

A globális felmelegedés következtében a jégtakarók "fogságából" egy halálos vírus szabadul el. Dr. Luther Swann mindent megtesz, hogy megmentse az emberiséget a pusztulástól.

#9534.

Négy fiatal nő 90 napos vízummal utazik az Egyesült Államokba, hogy együtt lehessenek vőlegényeikkel, az idő azonban rohamosabban telik, mint azt gondolták volna.

#9535.

A sorozat nyolc óriási őskori állat - és azok mai utódai - evolúciós történetére tekint vissza, és igyekszik megmagyarázni, miért lettek ilyen hatalmasok, és miért tűntek el.

#9536.

NA 2016

/ Sorozat / dokumentum

A Föld klímájában nemrégiben történt változások szélsőséges időjárási eseményeket okoztak: hurrikánokat, tornádókat, hőhullámokat és áradásokat, melyek egyre gyakoribbak és kiszámíthatatlanabbak.

#9537.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Stephen és Mark Komodó szigetére hajóznak a komodói varánusz nyomában és csatlakoznak a megmentésükért folytatott akcióhoz.

#9538.

Üdvözöllek a zambiai Luangwa-völgyében, ahol nagytesű ragadozók, oroszlánok, leopárdok és hiénák vívnak állandó, véres harcot az élelemért.

Rendező: Hannah Hoare

#9539.

A régi és az új lakók együtt nézik meg a sorozat utolsó részét. Charlotte-hoz James és Nathan csatlakozik. Adam és Nanna kapcsolata tovább mélyül. Vajon az újoncok végül teljes értékű csapattaggá váltak?

#9540.

NA -0001

/ Sorozat / zenés

Egy téma, 10 ismert klip! Ha kíváncsi vagy kik kerülnek az MTv Pop, Rock, R’N’B, Electro, Ikonok, Legjobb hangok Top 10 listáira, akkor tarts velünk!

#9541.

Üdvözlünk mindenkit LEGO Cityben, ahol a legelszántabb rendőrök és tűzoltók élnek. A városka lakói pedig bármikor képesek összefogni egy jó kis kalandban.

#9542.

Margaréta, a királynő szeretné, ha Apollo, a tücsök is kivenné részét az uralkodásból a kertjükben. Apollo sok problémával szembesül a szokatlan helyzetben, de végtelen türelme, gyors esze és Larry, az udvari tetű segítenek a megoldásokban.

#9543.

A sorozat elsősorban a múlt század négy legbefolyásosabb személyei, Franklin D. Roosevelt, Winston Churchill, Adolf Hitler és Joszif Sztálin köré összpontosul. Nagy hatalmú emberek a világ különböző sarkaiból, gyökeresen eltérő politikai nézetekkel – arra számítanánk, hogy kevés bennük a közös, ám tanulmányozva életüket rá kell jönnünk, hogy a különbségek mögött azonosságok bújnak meg: vezetői ambíciók, a hatalom szeretete.

#9544.

Johanne számára a családi összejövetelek egyet jelentenek a magánéletét célzó kellemetlen kérdések sorával és a kínos feszengéssel. Elhatározza, hogy az idei ünnepi vacsora más lesz, mint a korábbiak. Ehhez csupán egy megfelelő partnert kell találnia, az ideális férfira azonban sokkal nehezebb ráakadni, mint gondolta.    

#9545.

Bruce Wayne, a milliomos és fogadott fia, Dick Grayson kettős életet élnek. Valójában ők Batman és Robin, a bűnüldöző páros. Amikor a rendőrség olyan ügyekkel találkozik, amelyeket nem tudnak megoldani, hozzájuk fordulnak segítségért.

#9546.

A műsor bemutatja, hogy a zseniális módon megtervezett, előregyártott panelekből épülő otthonok hogyan segítenek abban, hogy az ambiciózus tulajdonosok felépíthessék álmaik otthonát az Egyesült Királyság legtávolabbi és legnagyobb kihívást jelentő helyszínein. Az építészek és belsőépítészek minden epizódban eltökélt családokkal találkoznak, akik mindenre elszántan egyedi otthonokat építenek egy viharos és zord szigeten vagy egy távoli, tóra néző sziklacsúcs szélén.

#9547.

A négyrészes sorozat 3D-s rekonstruált modellek és egyedi légifelvételek felhasználásával mutatja be a nézőknek négy évszázad történelmét, és páratlan módon mutatja meg a jelenkori Párizst és Berlint.

#9548.

VIII. Henrik, az angol történelem leghírhedtebb királya. Hat felesége közül mindegyik igazi egyéniség volt. Együtt formálták a férfit, aki reneszánsz hercegből szörnyeteggé vált.

#9549.

Négy ember, akiknek adrenalinnal lüktetnek az ereik, csak egy dologra tud gondolni: a gázra lépni és padlóig nyomni! A GRIP színtiszta autós szórakozás és vezetési móka korlátok nélkül.

#9550.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

A horgász Cyril Chauquet kalandjait követjük, ellátogatva bolygónk négy sarkába, hogy felfedezzen mindenféle egzotikus halakat, kultúrákat, gyönyörű tájakat és különböző embereket.

#9551.

Az éhes motorosok ezúttal a könnyű és bűnös élvezetet rejtő laktató fogásaikat mutatják be a nézőknek. Ezek amolyan igazi „jóleső” ételek – legyen szó baráti vagy családi lakomák házias ízeiről vagy kocsmákban felszolgált népszerű fogásokról.

#9552.

Európa késsel-villával című új sorozatunkban Kapusi Gerti és Bede Róbert minden részben egy-egy európai ország gasztronómiai különlegességét hozza el nekünk, olyan könnyen elkészíthető fogásokat mutatnak meg, melyekkel bárki színesítheti szokásos recepttárát. Mutatnak jól ismert fogásokat, amiket szívesen megkóstol bárki utazásai során, de lesznek természetesen ismeretlenebb fogások is. A könnyen és bárhol beszerezhető alapanyagokból készülő ételek elkészítésével Gerti és Robi megmutatják azt is, hogy milyen érdekes hasonlóságok, egyezések és persze különbségek fedezhetők fel az európai országok gasztronómiájában.

#9553.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Adrian Richardson, az ismert melbourne-i séf megnyitja új bárja kapuit, hogy közszemlére tegye a merőben újszerű harapnivalókat és italokat felvonultató modern étlapját. Richo új szemszögből közelíti meg a finger foodok világát, és olyan finom falatok ötleteit fedi fel a nézők számára, mint az olajban sült prosciuttóval és parmezánnal töltött olajbogyó, vagy a mini fokhagymás-garnélás sült szendvics. A sorozat minden epizódja otthon is könnyen elkészíthető, ötletes harapnivalók egész sorát mutatja be... és még a melléjük kínálható divatos italokra is ad tippeket.

#9554.

NA 2018

/ Sorozat / dokumentum

A Kárpátok egész Közép-Európát átszeli. Legmagasabb része Lengyelország és Szlovákia között fekszik: a Tátra hegység - a világ legkisebb hegylánca. Több mint húsz csúcs, akár 2500 méter magasság felett egy mindössze 20-30 km átmérőjű területen. Az egyik hegység a Kriván - Szlovákia nemzeti jelképe, melynek neve ferdét vagy görbét jelent. Ez a medvék és a tátrai zergék otthona.

Rendező: Erik Baláž

#9555.

50 2020

/ Sorozat / sci-fi | vígjáték

A sci-fi vígjáték sorozatban Ryan Clark (Hugh Laurie), az Avenue 5 űrsétahajó parancsnoka nyolchetes űrutazásra indul a Szaturnuszhoz. Az űreszköz az utasok minden igényét kielégíti; a kikapcsolódás és kényelem valamennyi formáját biztosítja az ínyenc falatozótól a sportolásig bezárólag. Amikor azonban előre nem látható műszaki hiba jelentkezik, zavargás tör ki a fedélzeten, s csakhamar kiderül, hogy az űrhajó személyzete nem áll a helyzet magaslatán.  

#9556.

60 2019

/ Sorozat / dráma | vígjáték

Apja nyomásának engedve Pablo saját vállalkozást indít, a siker mellett azonban kénytelen megismerni új élete árnyoldalát is.

#9557.

50 2019

/ Sorozat / dráma | kaland | misztikus

Miután lecsap egy pusztító cunami, egy elit középiskola tanulói egy sziget fogságába esnek. Nincs másuk, csak a remény, hogy egyszer visszatérhetnek otthonaikba, azonban az idő előrehaladtával úgy tűnik, egyre kisebb az esély a szabadulásra.

#9559.

Az Anderson család olyan, mint bármely más amerikai család, egy nagy kivétellel: mind a hatan kórosan elhíztak. Súlyuk együtt meghaladja az 1360 kg-ot, két családtagnál a mérleg 270 kilónál is többet mutat, és mindannyian súlyos élelmiszer-függőségben szenvednek. Az izgalmas sorozat nyomon követi a család tagjait, akik elhatározzák, hogy lefogynak és szembeszállnak pusztító szokásaikkal. Az atlantai Gwinnet Medical Centre orvosainak és szakembereinek segítségével Andersonék megpróbálják tartósan megváltoztatni az életüket és étkezési szokásaikat. Vajon sikerül-e kitartaniuk az elhatározásuk mellett, hogy lefogyjanak, vagy már túl késő? Az izgalmas sorozat egy újabb olyan család életét követi nyomon, amelynek tagjainak a kóros elhízás következményeivel kell megküzdeniük, miközben egy radikális fogyókúrát próbálnak meg teljesíteni. A 320 kg-nál is súlyosabb Casey a legkövérebb. Ideje legnagyobb részét a hálószobájában evéssel tölti, és közben órákon át videojátékokat játszik. Casey unokatestvére, a kétgyermekes Ed aktívabb életet él, de a maga 200 kg-ja szintén életveszélyes. Tudja, hogy változtatnia kellene, mielőtt a lányai is követik a példáját, és szintén elhíznak. Bár unokatestvére, Amy a legkönnyebb a családban, de így is csaknem 180 kg, és tudja, hogy a legkisebb hízás is tovább korlátozza az életét. Amandánál rákot diagnosztizáltak, amit csak akkor lehet kezelni, ha lead mostani 300 kg-os súlyából. A négy unokatestvér megfogadja, hogy mindent elkövetnek a fogyás érdekében, és közösen küzdenek az életüket fenyegető elhízás családi örökségével. Nézzük meg, hogy egy év elteltével sikerült-e az Anderson családnak lefogynia a műtét után?

#9560.

Nyomon követünk egy csapat fehér gólyát, akik éves vándorlásukra készülnek Közép-Európa és Afrika között.

#9561.

Izgalmas sorozatunk bemutatja, milyen hatást gyakorolt Amerika a brit nemességre a 19. század végétől.

#9562.

Dr. Jago Cooper régész az amerikai északnyugat rendkívüli kultúráját kutatja. Brit Columbia és Washington állam számtalan különböző közösségnek adott otthont több, mint 10000 éven át.

#9563.

A Selyemút nem egy út volt; kapcsolat volt, egy mély, dinamikus, kreatív és pusztító kapocs kelet és nyugat között, mely 2000 évvel ezelőtt kovácsolódott, és létrehozta a világot, amiben ma élünk.

#9564.

NA -0001

/ Sorozat / zenés

Egy téma, 10 ismert klip! Ha kíváncsi vagy kik kerülnek az MTv Pop, Rock, R’N’B, Electro, Ikonok, Legjobb hangok Top 10 listáira, akkor tarts velünk!

#9565.

NA -0001

/ Sorozat / zenés

Egy ütős ötös! Kedvenc előadód legjobb 5 klipjét válogattuk össze. Mindnek tudod a szövegét?

#9566.

A Sütimester Nagy-Britannia legjobb amatőr cukrászainak versenye, ahol 10 jelentkező méri össze tudását. Lehet idős vagy fiatal, férfi vagy nő, itt csak az számít, hogy ki készíti a legjobb édességet - amit a szakértő zsűri is tesztel. A versenyt nehezíti, hogy a résztvevőknek minden héten más képességüket kell próbára tenniük, ahogy az sem titok, hogy a feladatok a hetek előrehaladtával egyre bonyolultabbak lesznek. A végén csak hárman maradnak, közülük kerül ki Nagy-Britannia Sütimestere...

#9567.

A Yellowstone-ra a Föld egyik legkeményebb tavasza köszönt; csupán három hónap alatt a táj átalakul. Ismerje meg a legkülönösebb történeteket az egyik legkülönlegesebb helyről.

#9568.

Minden idők egyik legnépszerűbb komikus duójának burleszkjeiből készült ez a hibátlan válogatás, amely minden bizonnyal megnevetteti a család apraját-nagyját. A kacagtató jelenetek közül is kiemelkedik a Niagara vízesés, melyben nem más vendégszerepel, mint a legendás Errol Flynn. Abbott és Costello tudásuk legjavát nyújtja ezekben a megunhatatlan humoreszkekben, melyeket egyszerűen nem szabad kihagyni!

#9569.

Phillipe meglátogatja a Yellowstone és a Zion Nemzeti Parkot, Kanadát, és a Csendes-óceáni szigeteket.

#9570.

"Nehéz gyerekkora volt" - szokták mondani sajnálkozva egyik-másik emberre, arra utalva, hogy képességei elmaradnak attól, ami elvárható volna a részéről. Nos, az állatvilágban a nehéz gyerekkor minden egyes egyedre igaz - a vadon élő állatok ugyanis a világra jövetelükkel azonnal bekerülnek a mélyvízbe, s a ragadozók, a természeti adottságok, vagy épp saját családjuk(!) olyan követelményeket támasztanak velük szemben, melyeket igazi bravúr teljesíteni. Így aztán annak az állatnak, amely sikerrel túléli az első éveit, meg se kottyannak az élet későbbi megpróbáltatásai?              

#9571.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

A magas hegységektől a tengerekig, a perzselő sivatagoktól a sarkvidéki tundráig, Európa utolsó nagy vadonjainak élővilága számos meglepetést tartogat a számunkra. A sorozat a rendkívül változatos európai kontinenst mutatja meg közelebbről, egyedülálló bepillantást engedve abba, hogyan próbálnak meg az állatok megélni a földrész változatos élőhelyein. Országokat és határokat átszelő folyókat, tavakat és óceánokat ismerünk meg, amelyek formálják a tájat. Meghatározzák a földrész éghajlatát, valamint otthonul és táplálékforrásul szolgálnak élőlények millióinak. Rácsodálkozhatunk, milyen kegyetlen viszonyok uralkodnak Észak-Európában, ahol egyes helyeken az év nagyobb részében egyfolytában havazik. Itt találkozhatunk bolygónk legszívósabb élőlényeivel is.

#9572.

NA -0001

/ Sorozat / zenés

Egy ütős ötös! Kedvenc előadód legjobb 5 klipjét válogattuk össze. Mindnek tudod a szövegét?

#9573.

Az MTV zenepárbaja, Shawn Mendes és Camila Cabello összecsapása.

#9574.

Egy téma, 10 ismert klip! Ha kíváncsi vagy kik kerülnek az MTV Pop, Rock, R’N’B, Electro, Ikonok, Legjobb hangok Top 10 listáira, akkor tarts velünk!

#9575.

VIII. Edward király titokban felhívta a testvérét, hogy elmondja neki, nem lehet többé király, ha ehhez el kell hagynia a szeretett nőt. Fogalmuk sem volt, hogy mások is hallgatják a beszélgetésüket.

#9576.

60 2018

/ Sorozat / dokumentum

Civilizációk hittek mitikus fenevadakban évszázadokon át, és a ma napig elbűvölnek bennünket. Honnan jöttek ezekről a mesebeli lényekről a történetek, és mennyi igazság rejlik a legendák mögött?

#9577.

NA 2015

/ Sorozat / dokumentum

Ma hét milliárd ember lakja a Föld nevű bolygót. Hogyan szóródtak szét őseink az egyik földrészről a másikra? Ez a nemzetközi detektívtörténet bemutatja az új eredményeket és genetikai kutatásokat.

#9578.

NA 2018

/ Sorozat / dokumentum

A 100% hazai című gasztro-műsor hétköznap esténként jelentkezik a Séfek Séfe döntősével, Szendrei Bencével. A fiatal szakács a kitűnő hazai alapanyagok bemutatása mellett számos konyhai praktikával várja a nézőket, hogy a főzés mindenki számára felhőtlen kikapcsolódássá válhasson!

#9579.

A LiChi TV legújabb produkciójában Erdélyi Mónika műsorvezető az édesszájúak örömére, a sütemények világába kalauzolja el a nézőket. A hagyományos édességek mellett a legújabb sütemény-különlegességek receptjeit is elsajátíthatjuk - a szakma legjobb hazai képviselői által.

#9580.

Az idő pénz - szokták mondani! A főzésben sincs ez másként. Egyszerű ételek, időtakarékosan!

#9581.

A nagy büfékocsi-verseny epizódjaiban Amerika-szerte szállnak versenybe a tehetséges szakácsok az 50 ezer dolláros díjért. A helyszín minden héten változik, a feladatok egyre nehezebbek lesznek, a versenyzők megállás nélkül fogynak, a feszültség pedig folyamatosan nő. A rivális kocsik feladata az általuk elkészített ételeket árusítani, s a legkevesebb forgalmat lebonyolító versenyzők kiesnek. Csak a legjobb nyerheti meg a nagy büfékocsi-versenyt!

#9582.

NA 2014

/ Sorozat

A kemény harcosok csoportjai 1000 évvel ezelőtt jelentek meg a középkori Európában, ők voltak a lovagok. A róluk szóló történetek, lovagi szerelmek, az őket körülvevő mítosz más képet mutat, mint a valóság. A lovagok világa más volt, jéghideg várakban éltek, ahol lovagi tornákon edzették magukat, és a kor legnagyobb „divat hóbortjának” a keresztes hadjáratoknak és tisztes hölgyeknek hódoltak. Harcmodoruk, életvitelük miatt sokak közülük fiatalon találkoztak a halállal.

#9583.

Annak az iskolának a diákjai, ahol a High School Musical-filmeket forgatták, a franchise alapján zenés produkciót állítanak színpadra.

#9584.

Ha bejött a Cukorláz, ezt a kiadást imádni fogod! A népszerű sütőverseny karácsonyi műsora még több édes percet ígér.

#9585.

90 2019

/ Sorozat / dráma | fantasy

A keserű öreg Ebenezer Scrooge megveti a karácsonyi ünnepeket. Szenteste alatt három szellem látogatja meg őt, hogy megmutassa neki múltját, jelenét és jövőjét a kultikus Charles Dickens ezen eredeti felfogásában ... A karácsonyi ének sorozat a legendás Charles Dickens klasszikusának feldolgozása Steven Knight rendezésében. A 18. század végén játszódó történetben Ebenezer Scrooge, Jacob Marley, a múlt, a jelen és a jövő szellemei, valamint a Cratchit család mellett számos teljesen új karakter is szerepel. A klasszikus regény újszerű feldolgozása, amely egy kortalan történet kortárs értelmezését kínálja, és soha nem látott fényben tárja fel Scrooge személyiségét.

#9586.

A Villásreggeli mesterfokon arra invitálja a kedves nézőket, hogy egy könnyed koktélt kortyolgatva csatlakozzanak Bobby-hoz kedvenc foglalatossága közepette: miközben reggelit készít. Legyen szó akár édesről, akár fűszeresről, illetve bármilyen alkalomról, Bobby igazán elemében van: nyugodt, higgadt, laza, egyik kezében egy lapos keverő, a másikban egy ital, és tökéletesen otthon érzi magát. A menü nagyon széles választékot ölel fel, kezdve az USA déli részén népszerű, egyszerűen elkészíthető, házias ételektől a tipikus dél-francia finomságokig. Soha ennél csábítóbb étkezést!

#9587.

NA -0001

/ Sorozat / zenés

A Zenebutik csatornán erdélyi helyszíneken, az erdélyi előadók mellett a magyarországi sztárok is megmutatják, miként mulat a magyar! Első alkalommal Valentin-napon jelentkezik a Szatmári Vigadó, majd hetente követhetik a remekül sikerült felvétel minden percét a nézők.

#9588.

Cousteau kapitány nagyszerű és fantasztikus kalandjai.

#9589.

"Az emberi űrrepülés csúcsa a holdra szállás volt, az ember nélkülié pedig a Rosetta." A Rosetta-missziótól várjuk a választ arra, hogy miként alakulhatott ki a Naprendszerünk négy egész hattized milliárd éve, és vált lehetővé az élet a Földön. Az üstökösök e porfelhő változatlan maradványait hordozzák. Az üstökösök két okból is fontosak a földi élethez, és a Rosetta erről árul el nekünk többet. Egy – az üstökösök hozták el a vizet a Földre, márpedig víz nélkül nincs élet, legalábbis az a fajta életforma, amit mi ismerünk. Kettő – és ez már inkább tudományos-fantasztikum - az üstökösök adták az alapvető építőelemeket ehhez a kusza koronghoz, amiből a Föld lett. A Rosettát 2014 februárjában aktiválták több, mint 800 millió kilométerre a Földtől, hogy elérje a Mont Blanc méretű, porból és jégből álló 67P jelű üstököst, és egy éven át kísérje azt a Naprendszeren belül. A Rosetta űrszonda és a Philae leszálló egység 21 eszköze mintavételezi és elemzi az üstököst. A Rosetta a Csurjumov-Geraszimenkó üstökös felé tartva már több képet és adatot is küldött más üstökösökről. A landolás után többet tudunk majd a Földbe csapódó üstökösökről, és arról, hogy honnan is jöttünk. "Amikor először hallottam erről a tervről, az első gondolatom az volt, hogy „hihetetlen, ez nem lehetséges”. De sikerült! Elég közel vagyunk az üstököshöz, hogy kielemezzük, és többet tudjunk meg a Naprendszerünk kialakulásáról és jövőjéről. A Rosetta újszerűségét a bolygók melletti elhaladása adja. Elhagyta a Földet, majd a Föld és a Mars gravitációs gyorsulását kihasználva tíz év után a Csurjumov-Geraszimenkó üstökös pályájára állt. Az emberi űrrepülés csúcsa a holdra szállás volt, az ember nélkülié pedig a Rosetta. Embert sajnos nem küldhettünk egy üstököshöz. A 67P nagyon messze van a mi bolygónktól, és a Rosetta saját tömege már így is három tonna. A Rosetta űrszonda 2014 májusa és 2015 vége között végez kutatásokat, miután elhagyta a perihéliumot, a Naphoz legközelebbi pontot. A leszálló egységet novemberben aktiválják, ami remélhetőleg kitart 2015 márciusáig, és így együtt rengeteg információval szolgálnak majd. Az űrkutatók tíz éve várnak már erre a pillanatra.

#9590.

80 2016

/ Sorozat / dokumentum | dráma | krimi

Bárhol is járunk, előfordulhat, hogy egy mosoly épp egy gyilkosé, vajon észrevennéd, ha szemben állnál vele? A műsorban alkalmunk lesz arra, hogy eddig soha nem látott felvételeken egy gyilkos ártatlannak tűnő szemébe nézhessünk. Minden eddiginél közelebbről ismerhetjük meg Amerika néhány legmegrázóbb bűncselekményét, például amikor egy sorozatgyilkos vadászott áldozatokra Phoenix utcáin, vagy a kíméletlen merénylő esetét, aki mindenkit megölt, aki az útját keresztezte, és egy külvárosi házasság szétesését, amely emberéletet is követelt. Ebben hatrészes sorozatban mindegyik epizódban láthatunk olyan családi videofelvételeket, amelyek a gyilkosokról készültek – miközben megismerjük az általuk elkövetett megdöbbentő bűncselekményeket is. Rácsodálkozhatunk, hogy esetenként ki rejtőzhet a szomszéd édesanya, a szemben lakó édesapa vagy az iskolai mintadiák álarca mögött. Minden eddiginél közelebbről ismerhetjük meg Amerika néhány legmegrázóbb bűncselekményét, például azt az esetet, amelyben egy sorozatgyilkos vadászott áldozatokra Phoenix utcáin, vagy a kíméletlen merénylő történetét, aki bárkit megölt, ha az útját keresztezte, és egy külvárosi házasság szétesését is, amely emberéletet követelt. Az ID Xtra A gyilkos mosolya című hatrészes sorozatának mindegyik epizódjában láthatunk olyan családi videofelvételeket, amelyek a gyilkosokról készültek – miközben megismerjük az általuk elkövetett megdöbbentő bűncselekményeket is. Ha rácsodálkozunk, esetenként ki rejtőzhet a szomszéd édesanya, a szemben lakó édesapa vagy az iskolai mintadiák álarca mögött, félő, hogy a saját szomszédainkat is alaposabban szemügyre vesszük majd a jövőben…

#9591.

Steve Backshall veszélyes és fantasztikus utazásra indul, hogy bemutassa a sarkkörök élővilágát.

#9592.

A sorozatban komikusok mesélik el személyes történeteiket.

#9593.

50 2018

/ Sorozat / animáció

Lám, a láma és anyukája kalandjai.

#9594.

A "tortakirály" Buddy Valastro ezúttal olyan tortákat készít, amelyeket korábban gyorséttermi kaják ihlettek. Megismerjük ezek legjobbjait. 

#9595.

Ez a nagyot durranó sorozat az építménybontási és hulladékhasznosítási szakemberek munkáját követi, ahogy épületeket, hajókat, buszokat és hidakat robbantanak, törnek és zúznak.

Rendező: Nigel Gainsborough

Szereplők: Colin Uttley

#9596.

Ősi megjelenésük ellenére a hüllők nem a múlt állatai: szofisztikáltak, bármikor képesek meglepetést okozni, így, ami a vadásztehetséget illeti, méltó utódai a húsevő dinoszauruszoknak.

#9597.

Miként lehet életben maradni a világ egyik legcsodálatosabb, de egyben legmostohább klímájú vidékén?

Rendező: Franz Hafner

#9598.

Mit tegyünk, ha az idegeinkre megy a kutyánk? Meg lehet változtatni egy megrögzött bajkeverő viselkedését? És ha igen, akkor hogyan? A sorozat efféle izgalmas, gazdik sokaságát érdeklő kérdésekre ad választ inspiráló történetekkel és rengeteg praktikus tanáccsal és információval.

Szereplők: Matthew Beisner

#9599.

60 2019

/ Sorozat / dráma

Kusano előtt fényes jövő áll, a nagyvállalat, amelynél eddig dolgozott, azonban váratlanul csődöt jelent. A srác gyakorlatilag az út szélén találja magát, édesapja súlyos beteg, Kusanonak pedig minden leleményességére és elszántságára szüksége lesz, ha talpra akar még valaha állni.

Rendező: Yûki Kobayashi

Szereplők: Yôsuke Sugino

#9600.

Történet egy kedves kislányról, aki félelmetes dinoszaurusszá változik, ha feldühítik.