Mindkét rész fontos kérdéseket feszeget, de a jövőre nézvést csak azt találta el, micsoda mindenható szerepe lesz a médiának hamarosan az életünkben. Ami elvész a szövegkönyv színvonalában, megtérül a látványvilágban, nem véletlenül jelölték Oscar-díjra is. Ennek ellenére, vagy talán éppen pont ezért engem újra meg újra le tud nyűgözni, egyszerűen tudni akarom, mikbe keveredhet még a McFly család!
Megint egy tipikusan olyan film (és megint Luke Greenfieldtől), amit a nézőközönség jól fogadott, a kritikusok viszont meglehetősen vegyesen. Nincs is ezzel semmi gond, ez csak annyit jelent, hogy a film azoknak való, akik szeretik a butuska, olcsó poénokra építő, de ugyanakkor sziporkázó filmeket. Én viszont még egy könnyű komédiától is egy kicsit többet várok, mint amennyit a Kamuzsaruk nyújtani tud.
Bár néhol döcögős film és a dramaturgia is számomra kínos néha, ennek ellenére én ezt a régi változat mellé örök klaszikusnak nyilvánítanám. Ez pontosan az a film, amit mindenkinek látnia kell egyszer!
Dredd bíró szerepe tulajdonképpen hálás karakter, ugyanis az őt játszó színésznek egyáltalán nem kell a mimikán dolgoznia. És ez, lássuk be, némileg megkönnyíti a munkát. A néző szerepét ugyanakkor egy fokkal megnehezíti, mivel igen bajos dolog olyasvalakivel azonosulni, akiről nem tudjuk, hogy mondjuk szokott-e sírni, vagy neki is tejfölös marad-e a szája széle egy lángos után, de hát Dredd nem az a fajta figura, aki ne használna szalvétát - és különben is, csak az igazságérzete élteti. Azért jó film, egyszer belefért.
A zenei és dalkíséret különös síkot ad hozzá az egyébként önmagában is tragikus történethez. Szeretem, amikor egy fim, amely tök ismeretlen volt számomra ennyire összeszorítja a torkomat.
88 Vissza a jövőbe 2. (1989)