Nagyon kellemes fim, lágy humorral és nagyon megérintő történettel, én ezt egy családi filmezéshez nagyon tudom ajánlani. A képi világa valami csodálatos. Remek alkotás!
Zseniális casting, nagyszerű történet, és remek megvalósítás. Csatlakozva az előttem szólóhoz, baromi erős sorozat lehetett volna ebből, ha végül berendelni az FX, így viszont be kell érnünk ennyivel.
Bár általában is szerettem Hitchcock alkotásait, ezt sokáig nem ismertem, de miután megnéztem, az egyik kedvencem lett. Kivételesen jónak találtam a forgatókönyvet és a színészeket, és valahogy az volt az érzésem, hogy H. ebben a típusú filmben van igazán elemében, ahol fel kell építenie a feszültséget kevés eszközzel és néhány kimagasló színésszel.
Ez egy nyugtalanító film, egy nem konszenzuális narratívát mutat a szexről. Úgy gondolom, hogy ez egy érdekes szatíra. Eltartott egy ideig, hogy megemésszem a látottakat. Még az utolsó jelenet sem értelmetlen.
Kettős érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban. Egyrészt zsniális a történet és igényes a megvalósítás is. Mind a csatajelenetek, mind pedig az apróbb részletek tekintetében. Igyekeztek tényleg visszatekerni az időt. Másfelől viszont nagy hullámzó színészi teljesítményt nyújtanak a színészek: a nagyon jótól az egész rosszig mindennel tlálkozhatunk. Szóval vannak jó jelenetek, sikerült elkapniuk az érzést, de nem sikerült profi színészeket találniuk minden szerepre.
Sosem gondoltam volna, hogy lesz olyan tudományos jellegű sorozat, melyetvárni fogok epizódról epizódra, de ezzel a sorozattal így jártam. Nagyon megszerettem, mert érdekes és közérthető.
Ez egy abszolút Duel koppintás, szerintem Spielberg ezt annak idején sokkal jobban megcsináltam és felépítette dramaturgiailag. A Hush erőssége azonban az, hogy sokkal sötétebb és borongósabb a hangulata, ami mondjuk nagyon is hozzátesz a történethez.
Már elnézést, de szerintem ez a történet már abszolút elcsépelt. Talán ami érdekes benne, hogy ismét a tinik életébe láthatunk bepillantást, de ebből a szemszögből is a szokásos klisét tudja csak hozni a film. Pedig ez egy hálás téma, rengeteg mindent lehetne még mondani benne.
Számomra pont az az értékelhető az egészben, hogy Bud Spencer tud filmezni Terence Hill nélkül is. Oké, ott vannak pl. a Piedone filmek, de azok krimik, eleve nagyon izgalmasak. Itt meg gyakorlatilag egy csomószor előtt témából hozott ki újat.
Részemről kellemesen csalódtam ebben a filmben, bár az első fele sokkal érdekesebb volt, mivel a történet valahogy leült a második felére. Jól megírt párbeszédekkel operál a film és az alakítások is szerintem igazán pazarak.
Szerintem akinek nem jött be a sorozat, annak a film sem fog. Egyszerűen rá kell érezni az ízére ennek a koncepciónak. Abszolút magával tudja ragadni az embert a hangulata, de aki esetleg pörgős cselekményre számít, az csalódni fog.
Nagyon tetszett a film alapelgondolása és maga a megvalósítás is nagyon hangulatos, ez a része engem teljesen lebilincselt. Ami talán kevésbé fogott meg, az talán az alakítások, amelyek talán kissé teátrálisra sikeredtek.
Már bocs gyerekek, de én ezt a filmet egyszerűen senkinek sem tudom ajánlani. Sajnos annyira gyenge minden szempontból, hogy már-már a nézhetetlenség határait súrolja. Próbáltam fogódzót találni és próbáltam szeretni is, de azon túlmenően, hogy a sztori rémunalmas és klisés, pocsék alakításokkal is meg van spékelve az egész. Sajnálom, mert azért volt kraft a koncepcióban.
Csuja László debütálását inkább ígéretesnek mondanám, mint kirobbanónak. Érezni a rendezői koncepciót, az amatőr színészek viszont, hát, érezni, hogy rajtuk azért itt-ott megbicsaklik a mozit. Vannak erős pontjai a Virágvölgynek, de maradjunk annyiban, hogy ez egy sokat ígérő szárnypróbálgatás. Kíváncsian várom Csuja következő moziját!
Végül is nem egy rossz film, nagyon jól vegyítették a kalandot a humorral, fordulatos, de valahogy azért csak kiszámítható, hová is tart a történet. Bár én elég sokszor láttam, de szubjektíven tekintve, egy sima egyszer nézhetős film.
Na, ez az a film, amit egyszer az életben látni kell legalább. A történet nem nagy szám, de az alakítások és a hangulat az valami fenomenális. Szerintem ez még azoknak is tetszeni fog, akik nem kifejezetten kedvelik a régi filmeket.
Hát. szerintem ez nagyon hasonlít a Leon, a profira. Csak épp valahogy a karakterek nem annyira komplexek. Hiába az egy utánozhatatlan film, ez viszont sajnos egy zsákutca, amit nagyon sajnálok, mert láthatóan a színészek mindent megtesznek, de sajnos kevés.
Valahogy nem igazán tudtam ráérezni erre a filmre, vannak jó pillanatai, de közben meg az egész olyan műfaji katyvasz. Nem egészen értem, mit szeretett volna a rendező, mert annyi féle elem keveredik a a Pompom klubban, hogy végül semmivé nem áll össze igazán. Egy nem túl erős közepest tudok neki adni.
70 Tangó és tulipán (2000)