Őszintén szólva én már unom egy kicsit ezeket a found footage műfajú horrorokat. Azért a horrorra is ráférne már egy kis vérfrissítés, épp ezért tetszett mérföldekkel jobban a Valami követ. De hát ízlések és pofonok. Nekem a Sinsiter 2 valahol a középmezőnyt erősíti.
Alan Rickman kimondottan jó filmet rakott össze, mely a női nézőket egész biztosan meg fogja ragadni, de egy kis nyitottsággal a pasik sem fognak unatkozni rajta.
Nagyon kellemes meglepetés volt ez a film. Bírom a műfajt, de a német filmeknek van egy olyan jellegzetes világuk, amit nehezen tudok befogadni. Na, ez is kicsit olyan, de már az emészthető szinten. Elgondolkodtató, jó kis film lett.
Én kimondottan élveztem ezeket a sztárokat egymás mellett látni, és igaz, hogy maga film csak egy laza kis gengszterlövölde, de hát nem is krimire vagy thrillerre rendezkedtem be az előzetes alapján. Szóval én kb. azt kaptam, amire számítottam.
Nem tudok rosszat mondani egyszerűen erre a filmre. Szinte minden működött benne, hacsak nem a teátrális alakítások voltak számomra egy picit zavaróak, de azt hiszem, ez egyébként is jellemző erre a korszakra.
Nagyon vártam és nagyon örültem, hogy nem okozott csalódást. Jó a történet, izgalmas és pörgős, nagyon jó kérdéseket tesz fel, átélhetőek a konfliktusok és döntési helyzetek. Egyedül a kényszeres szerelmi szál zavar, hogy mintha anélkül nem is lehetne filmet készíteni, de lenyelem ezt a békát, mert végül is egy nagyon jól összerakott filmet láttam. A görbe tükör miatt is kap egy piros pontot Ridley Scott.
Legalább a színészek volnának jók ebben a sorozatban, de még ez sem mondható. Minden tekintetben gyenge; se sztori, se jó forgatókönyv, se normális párbeszédek. A szereplők buták és kaotikus egyéniséggel bírnak. Úgy rossz, ahogy van.
Szerintem borzasztóan unalmas, nem igazán tudom értékelni, mivel eleve nem a kedvelt műfajom. A színészek úgy érzem túl játsszák a szerepüket. Máskülönben itt-ott van egy-két humoros rész, az egész jó.
Kicsit bajban vagyok. Egyrészt féltem, hogy nagyon rákattanok majd erre a sorozatra, de ettől nem kell tartani, mivel nem kifejezetten fordulatos, egy kicsit összecsapottnak érzem a forgatókönyvet. Viszont annyira jól néz ki, hogy nem lehet nem nézni. :)
Nem éppen valami cselekményes. Nekem igazából Ormond rideg és jellemtelen alakítása volt teljesen kiábrándító. Valahogy egyáltalán nem érzem a kémiát a két szerelmespár között, így nagyon erőltetett is az egész koncepció.
Hát, szerintem irtó gyenge koncepció, nem igazán tudom elfogadni semmilyen ellenérvet, mert egyszerűen dilettáns az egész. Az alakítások siralmasan rosszak, a forgatókönyv pedig már-már követhetetlen egy idő után. :(
Annyira nagyon akartam szeretni ezt a filmet, mert egyszerűen pokolian jól el van találva az alaphangulata és a képi világa, de a sztori felépítését és a karaktereket inkább mondanám kínosnak, mint ütősnek vagy emlékezetesnek. Sajnos eléggé gyenge lett a folytatás, de egyszer meg lehet nézni, azután már sajna semmi sem garantált. Legfőképp az, hogy nem fogjátok-e megbánni az egészet. :)
45 Sinister 2: Az átkozott ház (2015)