Vélemények (101)

2018. 12. 27.
Hihetetlen jó folytatás!
A Pixar nem véletlenül az egyik legremekebb ha animációs filmekről van szó. Emlékszem gyerek fejjel láttam az első részt ami azonnal megfogott. Humorosak voltak a karakterek, a grafikája gyönyörű főleg az akkori technológiához mérten. Aztán sajnos szép lassan elfelejtődött ez a történet is mint oly sok másik. Aztán idén beharangozták a folytatást. Meg kell valljam, kétkedve fogadtam a hírt gondolván, hogy ezúttal már biztos nem tudnak semmi eredetivel előrukkolni. Nos tévednem kellett, mivel egy igazán szerethető folytatást kaptunk sőt mi több nekem még jobban be is jött mint előde. Kifejezetten tetszett az, hogy a készítők nem mentek el afelett, hogy mennyi idő telt el a két történet között... több»
2018. 07. 17.
Nem egyszerű ezt a filmet véleményezni de azért mégis teszek egy próbát. Összességében nézve maga a film tetszett hisz remek tempója volt, nem lehet unatkozni egy percig sem a filmen. Ezen felül továbbra is lenyűgöző volt a látványvilág, és a dínók maguk is. Azonban ami nem tetszett az az, hogy ahelyett, hogy az első rész után kapott volna valami újszerűt, valami másat. Ehelyett elég erősen emlékeztetett engem a Jurassic Park 2. részére ahol szintén a civilizációba kerülnek a dínók. Mindenesetre azért tetszett és epekedve várom a következő részt.
2015. 09. 01.
Sokszor fogom megnézni! Nagyon rég láttam ennyire jó filmet és biztos, hogy még egy párszor újra fogom nézni. Zenében és karakterekben nagyon erős film. Nyugodtan nézd meg!
2015. 09. 01.
Egy tökéletes alkotás, a hideg ráz még mindig. Fergeteges film, oda vagyok érte! Magával ragadó alkotás, ha az ember egyszer látja, nem tud vele betelni.
2015. 09. 01.
Imádom ezt a filmet. Nagyon jó. Igazi klasszikus. Soha nem láttam még ennél nagyobb színészi alakítást. Mindenkinek kötelező. Szuper színészek, fantasztikus zenék. Egy szóval: zseniális!