Kormos József taxisofőr nem igazán volt Adonisz földi megtestesítője, ennek ellenére úgy ragadtak rá a nők, mint legyek a légyfogóra. Valamiben biztos, hogy nagyon jó volt, ez pedig a házasságszédelgés. Hét hölgynek ígérte meg, hogy a vele kötött házasság révén elérik a régóta vágyott boldogságot. Aztán bonyolódtak a dolgok, kénytelen volt egy trükkel kivonni magát az élők sorából, de ez a fogás sem jött be úgy, ahogy tervezte. Ebben az 1964-es Gertler Viktor által rendezett vígjátékban Garas Dezső és Pécsi Sándor játéka mellett élvezhetjük a hét „özvegy menyasszony” szerepében a korszak vonzó és kevésbé szemrevaló hölgyeinek szereplését is.
Életszerű jelenettel kezdődik: zárás előtt 20, a presszósnő szerint 17 perccel betér egy férfi vendég valahol a Dunakanyarban lévő üres eszpresszóba és kávét kér. A presszógépben nincs elegendő nyomás, mert már ki lett kapcsolva. A folytatásban játékos évődés kezdődik a két szereplő között, majd bemelegedve a beszélgetésbe mindketten kitárulkoznak, szinte az egész életüket elmesélik. A darab végén pedig… de ezt már nem írom le, tessék megnézni! Az érdekesség rovatban említett szereposztásos színházi közvetítés rádiófelvétele meghallgatható, illetve le is tölthető a http://misogaeva.weebly.com/raacutedioacutesziacutenhaacutez/dunakanyar# internetes címről.
Truffaut 1964-es híressé vált filmje Pierre Lachenay történetével egy hagyományos szerelmi háromszöget mutat be, amiben senki sem győzhet, senki sem lehet gondtalan. A rendező – ismerve életrajzát - felvállalta saját magánéleti problémáit és egy végtelenül személyes filmben bemutatta mindazt a fájdalmat, és szomorúságot, amit egy megcsalás jelent. Szereplői legritkábban élik meg a boldogságot. Pierre nem tud szakítani az ismertségével járó társadalmi konvenciókkal, csak félszívvel vállalja a szép Nicole iránti szerelmét, amit a lány érthető módon elutasít. A feleség, Franca elkeseredettségében, felháborodásában nem gondolja végig tettének következményeit és megtörténik a tragikus, kissé melo... több»
Meglehetősen kevés alkalommal fordult elő, hogy egy magyar író, jelen esetben Török Rezső (1895-1966) regénye nyomán a magyar filmadaptáció után egy másik országban is készítsenek filmet belőle. 1941-ben pedig ez történt. Érdeklődéssel fogtam hozzá, hiszen a rendező és a főszereplő a „Biciklitolvajok” alkotója, Vittorio De Sica. Nagy volt a csalódásom, mivel egy tingli-tangli (ezer bocsánat signore De Sica!) filmet láthattam. Még nyomokban sem lehetett felfedezni a Brüsszeli 12-ben szereplő elismerten klasszikus film értékeit. Úgy látszik az alapanyag minősége ilyen nagy mértékben befolyásolja a film minőségét. Ezerszer látott fordulatok, sablonos figurák, lejáratott poénok. Nem értem, hogy ... több»
A thrillerként, vagy horrorként is működő film kettős tragédiába torkollik. 1989-ben nagy merészség volt ezt a témát filmre vinni, bár az alapötlet mozzanatai egy éjszakai műsorban, Szilágyi János: „Halló, itt vagyok” című műsorában hangzott el. A rendező Tímár Péter vizsgafilmje olyan történetet mutat be amely addig a magyar filmművészetben tabutéma volt. A három szereplős kamaradarab túl a drámai végkifejleten bizonyos áthallásokkal rendszerkritikai elemeket is tartalmaz. A sikeréhez jelentős mértékben hozzájárult a kiváló szereplőválogatás is. Máté Gábor félelmetesen zseniális alakítása a mindenhol jelenlévő Gonoszra asszociáltat, Bodnár Erika pedig az élet által megtört, kiégett pénztáro... több»
Szigorúan egyszeri megnézésre való csekély szórakozást nyújtó sablonokra épülő „műremek”. Húzónévnek betették a manapság egyre rosszabb alakításokkal előálló Bruce Willis-t, aki mintha nem is lenne azonos az első „Die hard”, vagy a „Hatodik érzék” főszereplőjével. A rezzenéstelen arcú, tekintélyt parancsoló rendőrfőnök szerep kevés játéklehetőséget biztosított neki, ugyanakkor ilyen figurát már számtalanszor láthattunk. A játékával remekül idomult a házaspárt játszó meglehetősen kevés színjátszói tehetséget mutató két figurához (Megan Leonard, Hayden Christensen). A feszültség fokozására egy 11 éves gyerekszereplőt, Dannyt is beírták a forgatókönyvbe, de ezzel is csak a sablonok számát növel... több»
Minden horrornál félelmetesebb szörnyűségeket élt át Jan Baalsrud, aki a történet szerint 12 ember közül egyetlen túlélőként menekült meg a németek üldözése elől. Saját magát nem tekintette hősnek, azokat a honfitársait inkább, akik veszélyeztetve életüket segítettek neki. A megszállt Norvégia a színhely, ahol még májusban is a hó és a fagy uralkodik és ahonnan a semleges Svédországba kell eljuttatni a bátor és sebesült Jant. A sikeres mentésről nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy valóságos csoda! Az, hogy egy ember ennyi minden megpróbáltatást túléljen hihetetlen akaraterő és elszántság, az igaz ügyben való feltétlen hit kell. Hatalmas tett volt az is, hogy a színész Thomas Gullestad elválla... több»
Jack Higgins-adaptáció, ami egyben azt is jelzi, hogy erősen ponyvaízű. Rourke vörös hajjal egy ír szuperterroristát játszik, aki megcsömörlött a gyilkolástól, mert véletlenül egy szörnyű, csupa gyerek áldozattal járó robbantást követett el. A főgonosz – mellékállásban temetkezési vállalkozó – igazán elvetemült, de őt is eléri a végzete. Van benne még vak lány, prosti, terrorista nő, aki parancsra végez a társával, stb. A terror a létező legrosszabb megoldás, az emberi mivoltából kivetkőzött lény pótcselekvése. Nem hiszem, hogy valaha is újra meg fogom nézni!
Az amerikai elnöki ősökkel (John Adams és John Quincy Adams) bíró Wendell Corey alakítja a felesége halála miatt senkit sem kímélő bűnözőt. Ámokfutása során három gyilkosságot is elkövet. A rendőrség természetesen hatalmas erőket mozgósít a megállítására. A rendőrfeleségek nem igazán nyugalmas életét is bemutatja a film, mivel a szerencsétlenül lelőtt felesége halálát Wagner nyomozó (Joseph Cotten) Lila nevű, áldott állapotban lévő feleségén akarja megtorolni. Láttam már sokkal jobb, izgalmasabb történetet is, de egyszeri megnézésre ez is alkalmas volt.
Feltünő, hogy mennyire megoszlanak a vélemények erről a filmről. Én is azok közé tartozom, akik egy szirupos, giccses, fantáziátlan mozinak tartják, egyedül a főszereplő, a mindeddig előttem ismeretlen Patrick Huard játéka miatt nézhető. Már annyiszor lehetett látni a film elcsépelt üzenetét, hogy a körülmények hatására a főhős, az infantilis, megbízhatatlan egyéniség megváltozik, felnőtté válik, olyanná, aki vállalja tetteiért a felelősséget. Egy vígjátéknak szánt film alapvető kellékei a poénok, de ebben alig-alig voltak, viszont a túlzott érzelgősségre hajló jelenetek száma három filmre is elegendő.
Eléggé átlagos színvonalú heist film. Két szerintem pozitív jellemzője van; az egyik Robert Redford szereplése, a másik, hogy magyar szinkronhangja Szakácsi Sándor. Már az elkészítése idején, 1972-ben sem hozott sok újdonságot a zsáner megszokott és esetenként megunt sajátosságai közé. Talán az volt az igazán újszerű, hogy a jól kieszelt rablás során az elkövetők óriási pechszériával találták magukat szembe. A film alapja Donald E. Westlake (1933-2008) nagyon szorgalmas amerikai krimiíró 14 kötetből álló Dortmunder-sorozatának egyik része sem sorolható igazán a bűnügyi irodalom gyöngyszemei közé, amit a film csak megerősíteni képes.
Az Osztrák-Magyar Monarchia sorsát jelentősen befolyásoló kémügy, Alfred Redl története ahogy Egon Erwin Kisch leleplezte és több munkájában közreadta. Esztergályos Károly 1977-es TV-filmje az alcímben megjelölt „rétegfilm”-hez illően hol történelmi hűséggel, hol paródiába illő jelenetekkel mutatja be az 1913-ban történt eseményeket. A Redl-ügyet sokszor és sokan feldolgozták, azonban az biztos, hogy az évekig az oroszoknak kémkedő busásan megfizetett vezérkari tiszt hazaáruló tevékenysége nélkül a Nagy Háború eseményei másként alakultak volna. Elképesztő, hogy a bürokrácia kiterjedt rendszerében ilyen magas polcra jutott és ilyen hosszú ideig tudott, lebukás nélkül tevékenykedni. A Sors gro... több»
Két tényező miatt néztem újra ezt a vígjátékot, egyrészt a magyar szinkron okán (Ruttkai Éva és Gábor Miklós hangját manapság nagyon ritkán lehet hallani), másrészt nagyon kedvelem Ingrid Bergmant. A másik két főszereplő (Hawn Aranka és W. Matthau) nem tartozik a kedvenceim közé. Goldie Hawn első jelentős filmszerepe, sikeresen bele is ragadt a buta szőke elcsépelt figurájának alakításába, Matthau pedig nem igazán iskolapéldája a szerelemtől eszét vesztett férfiaknak. Francia színpadon tűnt fel először a kissé limonádé ízű történet, majd az amerikai színpadi sikert követte a megfilmesítés, Gene Saks kevés rendezői munkáinak egyike. A sztori elég lapos, csak a színészek teljesítménye tudott r... több»
Egy argentin, Buenos Airesben játszódó olyan darab, amelyiktől nem kap kedvet a néző, hogy ott éljen. Voltak benne érdekes, ötletes képek, jelenetek, de egészében véve kissé untam. A nagyvárosi lét, az elmagányosodás mint a modern világ velejárója már igen sok jobb, színvonalasabban megoldott filmnek volt a témája. A főszereplő pár viszont nagyon rokonszenves volt. A honlapszerkesztő férfi, Martin és az építészből boltkirakat-tervezővé lett nő, Mariana epizódokon keresztül önmaguk mesélik el az élettörténetüket. Az általam nem túlságosan kedvelt romantikus filmek közül ez még a nézhetők közé tartozik, nem utolsó sorban a felettébb szimpatikus madridi születésű Pilar López de Ayala (Mariana) ... több»
A zene, amely generációkat köt össze Mindig jobb visszatérni az eredeti forráshoz, mint az utánérzésekhez, vagy az egyszer sikeres darabok népszerűségét kihasználó folytatásokhoz. Éppen ezért a „Mamma mia” nézése közben 20 vagy 30 perc után használtam a delete gombot, a második résszel pedig már nem is próbálkoztam. Ma reggel a rádióban játszották az ABBA „Knowing Me, knowing You” című dalát, amely nagy vonalakban összefoglalja a tíz éven keresztül tartó hatalmas sikerszéria befejezésének okait. Nosztalgia ébredt bennem, hiszen pont negyven évvel ezelőtt láttam ezt a filmet. Megkerestem, megnéztem és most is tetszett! 400 millió eladott lemez döbbenetes szám. Mi lehetett a titkuk? Agnetha szoprán, Frida mezzoszoprán hangszínén ... több»
Nehéz feladatra vállalkozott David Rocksavage, amikor Capote kisregényének megfilmesítését tűzte ki célul. Olyan műről van szó, amelyben a valóság és a képzelet határai összemosódnak. A kamaszkorra visszatekintő történetben a leglényegesebb elem egyike a Dél nyomasztó és fullasztó légköre, amely rátelepszik mindegyik szereplőre. Nem könnyű visszaadni az írás hangulatát egy alapvetően különböző művészeti formában, bár sok helyen ez sikerrel teljesült. Az egyik szereplő, Idabell Thompkins (Aubrey Dollar) alakjának modellje az író gyermekkori barátja Harper Lee, aki a „Ne bántsátok a feketerigót!” című regényével írta be nevét a világirodalomba. Capote egy későbbi művében, a „Hidegvérrel” címűb... több»
Egy újabb olyan film, amelynek az elkészítése teljesen felesleges volt. Csak a szereplő női sztárgárda számára volt értelme, a felvett gázsi miatt. Botrányos, hogy egy filmnek csak az az értelme, hogy egy már háromszor lehúzott bőrt egy újabb alkalommal legyűrjenek a nézők torkán. Az egyetlen újdonság, hogy férfiak helyett nők játszották el az egy az egyben lekopírozott sztorit. Hollywood ezzel átlépte a pimaszság határát, remélhetőleg ennél lejjebb már nem fog süllyedni, bár ebben nem lehetünk biztosak! Arra viszont nagyon ügyeltek, hogy vegyes legyen a női „felhozatal”, minden rajongó megtalálja a maga ideálját. Az ázsiai gyökerekkel rendelkező rapper, Awkwafina, a barbadosi színésznőnek h... több»
A készítés idejéhez képest feltűnően jó film-noir, a szó szoros értelmében is, hiszen a cselekmény majdnem teljes egészében az éjszakai Párizsban játszódik. Rögtön az elején belekerül a néző egy kivégzéshez hasonlító gyilkosságba, majd következik a felmentett elkövetőn végrehajtott bosszú. A továbbiakban egy olyan tanú utáni hajsza következik, aki rosszkor volt rossz helyen. A rendező, Édouard Molinaro sajnos a későbbiekben a középszerű, vagy annál rosszabb vígjátékok gyártására adta a fejét, pedig a noir műfajához igazán volt érzéke. Remekül értett a sötétben játszódó jelenetek izgalmas megjelenítéséhez, meg a pergő cselekmény bonyolításához. Feltétlenül ki kell emelni Lino Ventura kiváló a... több»
Végignéztem ezt az 1981-es Billy Wilder komédiát a Lemmon-Matthau párossal. Összesen kétszer el is nevettem magam a jelenetein. A páros gyengébb filmjei közé tartozik, az alapanyag a francia „nagymester” Francis Veber-től (Balfácán, Miniszter félrelép, etc.) származik, fantasztikus, hogy milyen termékeny az idén 81 éves sokoldalú francia. Rengeteg forgatókönyv, színdarab és néhány rendezés is fűzödik a nevéhez. Kristóf Tibor nagyon jó volt, Zenthét néha nehezen értetem, amikor magasabb hangon beszélt. Igaz, hogy ő az egyetlen elképzelhető magyar hangja Lemmon-nak!
NA Özvegy menyasszonyok (1964)