A Godzilla vs. Kong maximálisan kimeríti az ipari hulladék látványfilm kategóriáját, nem követel semmilyen intellektuális energiát az elfogyasztása, nem nyújt semmivel nagyobb élményt, mint egy nem létező lényekkel meganimált pankráció. több»
Ha anno nagyon vártad Az Igazság Ligáját és csalódtál benne ezt semmiképpen ne hagyd ki, mert erre filmre várt minden képregény rajongó és jelentem megérte rá várni! több»
Azt azért le kell szögeznem, hogy néhány vígjáték után már az elejétől a végéig tisztában vagyunk a történettel, újdonságra nem kell számítani, ha csak az alapötletet nem vesszük annak. több»
A Cherry lehetett volna valódi, csontig hatoló dráma, ám a mozi egyes részein nagyon jól működő érzelmi töltetet nem tudta konzisztensen végig kitartani. több»
Hát igen, bennem, aki nem vagyok szentimentális alkat, a stáblista alatt ez a gondolat fogalmazódott meg: szeretnék jobb ember lenni. Miért érdemes moziba járni, ha nem ezért? több»
A Moxie foglalkozik olyan valós problémákkal, amikkel foglalkozni kell, és ha csak egyetlen fiatal magára és a hangjára talál ennek köszönhetően és megtanulja kezelni a problémáit és ki mer állni önmagáért, akkor már megérte elkészíteni a filmet. több»
Egyetlen pozitív elemet tudok csak megemlíteni: a harcjeleneteket. Na, azok legalább rendben vannak, szépen koreografáltak, nincsenek eltúlozva, követhetők is. több»
Aki szereti az időmanipulációs történeteket és a feszültséggel teli thrillereket, annak egy nézést mindenképpen megér a film, mert üdítő színfolt a palettán. több»
74 A visszaút (2020)