Értékelések (899)

Tartalmaz cselekményelemzést és spoilereket. Tetszett,tetszett, de már az eleje felé felmerült bennem,hogy eddig Marvel-nél korábban soha nem látott méreteket ölt és kap teret a misztikum.Persze a megszokott sci-fitől valamelyest eltérően mindegyikben van valamennyi,de itt különösen.Ugyanis hat ún. végtelen kővel,amelyek a lét alapjait irányítják azért inkább misztikus mint sci-fi. Nem negatívumként,csak az előzőekhez képest egy icsit szembetűnt nekem. Legalábbis így tűnt nekem. A látványra nincsen panasz,végig lekötött rendesen.A történet azonban egyáltalán nem volt egy könnyű falat,legalábbis több résznél nagyon bámultam,mert nagyon összetett,már az elején megy a sztori,itt nem kellett sok... több»
2019. 09. 29.
Elsőre kissé egyszerűnek tűnt,ahol mintha már rögtön egy folytatásnál kissé eröltetett lenne,de kellemes csalódás volt-már az elején.Záporoztak a poénok,a szereplők egyre karakteresebbek lettek(bár már az elsőben azok voltak). Motkány makkért vívott harcai során pedig továbbra is rendesen megnevettet. Ellie,Ropsz és Eddie új szereplőkként szintén sok humort vittek a sztoriba,meg az,hogy Ellie oposszumnak hitte magát,amiért velük nőtt fel. Ezek után már tulajdonképpen egy átfogó személyiségfejlődés-bemutatást nyújt a film, és mindezt kicsit sem szájbarágósan,vagy unalmas módon,hanem élvezhetően,könnyedén. Az egyik legjobb jelenet a végén a gátszakadás volt,ami itt megmentette őket. 10/10

17 Kis Vuk  (2008)

2019. 09. 26.
Nézhetetlen
Szó szerint ég és föld a különbség az eredeti és e között. Az eredeti gyerekkorom egyik legnézettebb meséje volt (fülembe cseng most is a dallama), de ez annyira szétrombolta bennem ezt az emléket, hogy nehéz volt feldolgozni, visszaállítani. A vége felé már mintha egy amerikai remake-szerűség lett volna, de az is milyen szörnyen rosszul lett meganimálva. Egyébként több résznél úgy éreztem magam, mintha egy Minecraft-paródiát néznék. Igazából el nem merem hinni, hogy részben viseli az eredeti címét. Nagyon, de nagyon méltatlan hozzá. Ezek után már mondanom sem kell, hogy a történet egy nulla, és hogy sajnos ez a legrosszabb rajzfilm, amit valaha láttam. 10/0

91 Blöff  (2000)

2019. 09. 26.
Valahogy ez a film nem nagyon nyerte el a tetszésemet.Tudom, hogy akár ,,atomkemény"-nek szánt alkotásnak is mondható, de ha így is van, ez volt az egyik negatívuma számomra. Ehhez kapcsolódóan a durva ,,poénok", amelyek már a közepe felé szó szerint fájtak. Egyébként maga a film nyelvezete sem volt a ,,legfelemelőbb", holott reméltem, egy ilyen, a közvélemény szerint jónak tartott kriminél ez lehet sokféle, én mindenesetre egy lightosabb kikapcsolódást reméltem. És ez még nem is akkora probléma, mert ezután azért megpróbálkoztam a logikai és érdekességi elemek kibogozásával a film során, de hol belegabalyodtam, elvesztettem a fonalat, hol már magam sem tudtam, mi a helyzet. Először érzem ú... több»

89 Szörny Rt.  (2001)

2019. 09. 22.
Imádnivaló,szörnyen jó Disney+Pixar-mese.Rengeteg gyerekkori utalása és poénjai mellett egy igazán elragadó történettel lepi meg a közönséget.Képes egy némileg átlagos kezdetű történetet meghatóan,érzelmesen befejezni,és a mondanivalót nem(vagy csak minimálisan) szájbarágósan átadni.Ami nem más,mint az,hogy a zord külső általában megté-vesztő. Néha szívesen megnézem újból és újból. 10/10

91 Mr. Bean  (1990)

2019. 09. 22.
Annyira imádom azt a fajta humort,amit ő képvisel.A játékmacijával meg a híres kicsi zöld autójával szinte bármilyen kalandra képesek,amelyek aztán persze mindig hatalmas hahotázással járnak.Kedvenc epizódom a karácsonyi.
2019. 09. 20.
Nem volt rossz folytatás:szemet kápráztató látványvilág,és jópofa dalbetéteké volt a hangsúly,de majd kiszúrta a szememet,ahogy túltengett az utalásoktól.Ezek olyanok,amelyek a tátsadalmi problémákra,úgymint: bizalmatlanságra, esetleg tárgyalásképte-lenségre,megtévesztésre,esetleg önátverésre mutatnak rá. Emiatt a funkció miatt kissé vegyes érzelmek kavarogtak bennem egy ideig. Próbáltam ezt fenntartással kezelni a film során,de így is az jött át,hogy ez sem kerülte el ezt a tipikus ,,tásadalomparó-diát."Családi körű játszás keretein belül tudták persze a lehető legjobban ezt bemutatni,de ettől függetlenül még ma is úgy vagyok vele,hogy az első valamivel jobb. Erre nem azt mondom,hogy gyengé... több»
2019. 09. 20.
Sokáig nem igazán gondoltam bele, hogy milyen adaptációt lehetne csinálni a Lego-univerzumból, amely a franchise ,,fénykorában" képes kilógni a sorból. Ezt elsősorban érdeklődésként néztem meg. Laza kikapcsolódás volt a minden korosztálynak (nemcsak kiskorúaknak) való játék. Ezt legjobban a végső jelenet támasztja alá. Átlagosan indul: egy univerzumot megváltó hősködés a gonosz erőktől, aminek akkora happy end a vége, hogy az addig gonosz átáll a jó oldalra, és ezáltal menekülnek meg. Fantáziából természetesen kicsit sem volt hiány. 10/9
2019. 09. 20.
Tartalmaz sok jó jelenetet,tanúlságosakat, de valahogy kissé olyan silány tálalásnak tűnt.Igaz,nem vagyok túl nagy vígjátékrajongó,vannak,melyekért nagyon odavagyok,és vannak amiket csak úgy kedvelek,vagy átlagos,tehát egyszer-kétszer elvagyok vele,de sokat újat nem nyújt.Ez olyan jó egyben közepes kategória nálam.Elsődleges pozitívuma,hogy igaz történet alapján készült,és ez az atmoszférát kicsit jobban erősíti.Mivel első megnézés előtt tudtam meg,hogy így van, innentől már nyitottabban vettem.És bizony megfelelt.Ha nemis a legviccesebb,de talán a legdrámaibb francia vígjáték amit ismerek. Vicces volt itt több jelenet,noha ezeken kívül több abszurd,de a drámai atmoszféra szokatlan módon:vél... több»

82 Kántor  (1976)

2019. 09. 20.
Ma is kedvenceim közé tartozik.Régi műkedvelőként szívesen megnézem bármelyik részt bármikor. A kedvencem a vonatos rész. Persze nem feledkezek meg a régi híres idézetről: ,,Kérek engedélyt örülni!" Felejthetetlen az egész sorozat.

84 Verdák  (2006)

2019. 09. 20.
Disney Pixar alkotásként kedvelem ezt a mesét.Eleinte nem gondoltam azért,hogy autósból lehet ennyire kiemelkedő darabot összehozni,de tény,hogy sikerült. 10/9/5
Néhány része (vagy epizódja) már ismerősnek tűnt,mert korábban már találkoztam vele más kiadásban is,ugyanakkor jól jött a történethez. A végén volt a legjobb jelenet,amikor meg akartak változni Nyuszi kedvéért,de már ez igazán meggyőzte,hogy ne költözzön el.
2019. 09. 18.
Voltak jó részek benne(ezekből több),de voltak nagyon nem olyan jók.Legalábbis nem kötött le annyira,de nem rontottak sokat rajta. 10/8
2019. 09. 18.
Kissé vegyes érzelmek.Legalábbis utólag,mert újranézve már könnyebben átjött a legendás eggyüttesről készült film. Ez egy olyan modern feldolgozás,amely klasszikusként is stabilan megállja a helyét. 10/8,3
2019. 09. 18.
A legeslegeslegtöbb magyar filmért odavagyok (a legrégebbiektől kezdve egészen a legújabbakig szinte), de ez sajnálatos módon valahogy nem jött be. Persze amikor először néztem, volt, hogy röhögtem, de miután lekapcsoltam, már kezdett felmerülni bennem, hogy mégis min. Az az érzésem, hogy ebben a filmben parodizálják az akkori életet (valamennyire), valamint valamiféle tiszteletlenség is jelen van (most konkrétan ezért is nem akarom az idős hölgy karakterének nevét leírni). Ezenkívül a sok kiabálás és a történethiány (legalábbis valamennyire) viszonylag rossz hatással volt rám már másodszorra. Sajnos ez egy kivételesen nem tetszett darab.

81 Trója  (2004)

2019. 09. 18.
Ez a kedvenc filmem Brad Pitt-től. Az egyik legjobbat alakította benne,látványos csatajelenetekben többek között(és tök olyan,mintha nem is film lenne,hanem a valóság,ami már eleve kielemelkedő teljesítmény egy filmnél). Ezek után már nem is kell nagyon részleteznem,hogy a látvány mennyire szemet kápráztatóan elragadó:díszlet,az ókori görögök életét és harcait úgy mutatta be,hogy az egy történelmi filmnél csúcsteljesítmény.Valamint nem igazán finomkodtak a csatajeleneteknél:minden apró részlet tökéletes pontossággal ki van dolgozva. Csak nagyon kevés jelenet volt,ahol kicsit úgy tűnt,hogy majdnem megállt a sztori,de ez nem igazán számít. 10/9,7

69 Itt a vége  (2013)

2019. 09. 18.
Seth Rogen és Evan Goldberg talán ezzel valamiféle karikatúra-szerű ábrázolást akartak a közönségnek bemutatni,viszont nagyon nem jött be(vagy kínosan leterhelt a sok durva jelenet). Nem arról van szó,alapból bírom Seth Rogen-t,de ez a film már tényleg sok volt.Emellett több helyen leült a már eleve gyenge/unalmas sztori. 10/2
2019. 09. 17.
Nagyszerű szuperhőscsapat
Ha lehet így mondani:előzményfilmeket kapcsol össze,és ezzel egy új korszak veszi kezdetét tulajdonképpen a Marvel-univerzumban.Nekem legalábbis ez jött át. De amilyen tökéletesen-no meg addigiak közül ez volt az,amelyik legjobban lekötött a Vasember mellett. Egy hihetetlenül erős,legyőzhetetlen csapattá váltak.Ezenkívül a poénok is jók voltak. Noha akadt egy-két rész,amelyeknél kissé úgy éreztem:leűlt,de a végén a csata rendesen feldobta az egészet. 9/10
2019. 09. 13.
Minden korosztálynak való mese
Néhány év után újranéztem,és így is éreztem a varázsát,de néhány újdonság azért felmerült.Ha nem is annyira kemény,de szerintem kicsit talán kemények lehetnek kiskorúaknak ezek a középkori témák (úgymint mágia,boszorkányégetés,(nyílvános) kivégzések,meg hasonlók). Ha már viszont ezt kell bemutatni,akkor legalább minnél meseszerűbben,lightosabban-ez azért mégiscsak sikerült. Ugyanakkor a zenei része,az éneklés sokat adott hozzá.Talán a korhű ábrázoláshoz is jól jött.Az is tökéletes lett.Keresve sem találtam bakikat,vagy eltéréseket,túlzásokat. Szóval összességében nagyszerű történetet kaptunk,melyben van drámai és történelmi íz is egyaránt.
2019. 09. 13.
A sci-fik alapköve
Cselekményelemzést és (esetleges) spoilert tartalmaz. A sci-fik alapköve máig halhatatlan és szinte megmagyarázhatatlan alkotás; hol a zenei rész az eszköze a rendezőnek a történet mesélésnél, hol kizárólag a látványra támaszkodik. Amikor először láttam, kicsit érdekes volt; nem tudtam, mennyire lehet megszokott, mert addig szinte csak a Csillagok háborúja, Avatar, E.T., Vissza a jövőbe és hasonló sci-fik voltak az általam legnézettebbek, ez viszont egy olyan típusú izgalmi színvonallal szolgált, amely nagyobb rejtély, mint amivel a filmek során valaha is találkoztam. A legikonikusabb jelenettel kezdem a részletezést, amelyben a majom feldobja a csontot az ég felé, majd elkezd zuhanni, aztán... több»