Az emberi faj Az a baj, hogy ezt a filmet pont azok nem fogják látni, illetve megnézni, akiknek nagyon is kellene. Bár kétlem, hogy ettől az erősen figyelemfelkeltő filmtől változtatnának a hozzáállásukon, és elgondolkodnának azon, hogyan maradhatna élhető a bolygónk, és hogyan lehetne esetleg tenni is valamit ezért.
Ez lenne a XXI. századi valóság? Sajnos igen. A történet karakterei, a rendezésnek és a színészi játéknak köszönhetően (szerintem) nagyon plasztikusan prezentálják, merre tart a világ. A siker hajhászása mindenek előtt. Kiemelkedően jó film volt.
Érteni, nem csak nézni. Előre is elnézést, de nem állom meg szó nélkül. Nagyon sokan képzelik magukat profi műkritikusnak, persze véleménye mindenkinek lehet, ehhez joga van.
77 Bugonia (2025)
Az a baj, hogy ezt a filmet pont azok nem fogják látni, illetve megnézni, akiknek nagyon is kellene. Bár kétlem, hogy ettől az erősen figyelemfelkeltő filmtől változtatnának a hozzáállásukon, és elgondolkodnának azon, hogyan maradhatna élhető a bolygónk, és hogyan lehetne esetleg tenni is valamit ezért.