Értékelések (632)

10/8
A három rész közül eddig ez volt az első potens epizód. Nagyon bírtam. Az első két rész összeadva nincs annyira fazon, mint ez. Emiatt megérte eljutni idáig. Követhető sztori, sötét hangulat, menő jelenetek, kib*szott komoly látvány... 2005-ről beszélünk, basszus, ha idei film lenne, akkor is ütne. 2006-ban jött a 300, ezen a kettőn kívül nem nagyon tudok még egy ilyen filmet mondani a korszakból. Végre összeáll a kép, lehet érteni a történetet. Yoda mester sem akkora kretén, mint az előző részekben. Jar Jar remélem, nem szerepel többet.
2025. 06. 29.
10/5
Az első évad 10/10. A második évad 10/9. A harmadik évad 10/9-nek indul, aztán a vége akkora gyötrelmes, idegesítő f*s lesz, hogy emiatt 10/5. Nagyon-nagyon ideges voltam a végére, úgy érzem, le is rombolta az egész addig felépített történetet. Ezért nem nézek sorozatot (általában). Végignézel egy rakás epizódot, beleteszel egy csomó időt, végül az utolsó egy-két résszel simán tönkreteszik az addig felépített élményt. Kevés az olyan sorozat, ami több évadon keresztül fenntartja ugyanazt a minőséget, és a befejezésével kiteljesíti a sztorit. Számomra itt a Squid Game véget ér, jöhet bármennyi spin off. Ebben a történetben ennyi van, elég volt 3 évad.
10/6
Star Wars végignézés projekt: eddig teljesen érthetetlen számomra, hogy ezekért a filmekért rajong világszerte több százmillió (talán milliárd?) ember. Az első részhez képest érezhető a technikai előrelépés, és a sztorit is már egy fokkal jobban tudom követni. Még mindig kicsit debil hangulata van számomra, mintha egy gyerek játszaná az egészet halandzsa nevekkel a fürdőkádban. Kíváncsian várom a többi részt, és hogy lesz-e egy epikus áttörés, amikor beszippant ez a világ, és megértem, miről szól a rajongás.
2025. 06. 29.
10/7
Ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy netflixes, egész értékelhető dokumentumfilm.
2025. 06. 22.
10/8 - Trash skálán
12. filmként, a trashmaraton zárásaként ráakadtunk egy hongkongi gyöngyszemre. Ez az igazi trash. Folyamatosan lőnek és rombolnak, mint a veszedelem, félpercenként szétzúznak valamit. Mellette nagyon fura humora és hangulata is van, többször könnyesre röhögtük magunkat. Végig pörög, telis-tele van olyan ökörséggel, amiről nehéz eldönteni, hogy szándékosan készítették-e. Óriási volt.
2025. 06. 22.
10/3
Lucio Fulci a világ legtúlértékeltebb rendezője. Nincs mentség a tetteire. Nem lenne annyira pocsék ez a film, de olyan bosszantó az időhúzás és a töketlenkedés, hogy nem lehet ép idegekkel elviselni. Az összes filmjére jellemző ez a végtelenül idegesítő semmirekellősködés.
2025. 06. 22.
10/6 - trash skálán
Ezennel megvan a 200. trashfilm. Van ebben is minden: Gesztesi Károly hangján pofázó gumidémon, idétlenkedés, sok meztelenkedés, minimális gore, '80-as évek hangulata... Csak Linnea Quigley lett nagyon elpazarolva, kár érte.
2025. 06. 22.
10/3
Azért nehéz jó trashfilmet választani, mert a legtöbb esetben csak baromi unalmasak ezek a cuccok. Az ember jól akar szórakozni, ezért választ egy ránézésre viccesen rossznak tűnő holmit, de ez teljes zsákbamacska. A Madárijesztők is minden ráutaló magatartás (idióta cím, nevetséges sztori, gagyi maszkmesteri munka, '80-as évek hangulata) ellenére csak egy baromi unalmas, eseménytelen semmi, pedig potenciálisan ordítva röhögős is lehetett volna. Nem egyszerű jól dönteni, bármelyik nevetségesnek hangzó film egyaránt magában hordozza az unalom és a felejthetetlen szórakozás lehetőségét is.

43 TC 2000  (1993)

2025. 06. 22.
10/4
Az egész filmet végigbunyózzák, gyakorlatilag 40 másodpercenként van benne egy pörgőrúgás. Folyamatosan vernek benne mindent és mindenkit. Ezenkívül más nem történik. Ez rettentő fárasztó, de legalább lehet ordítva röhögni a szereplőkön. Igazi B kategóriás, menősködős-rugdalózós akciómozi.
2025. 06. 22.
10/2
Mi volt ez a végtelenül alpári, elszomorítóan gyenge mélysuttyóskodás?

37 Nemezis 2.  (1995)

2025. 06. 21.
10/4
Nem tudod már úgy péppé röhögni magadat, mint a zseniális első részen, de még ez is kellőképpen ergya ahhoz, hogy helyenként mosolygásra bírja a nézőt. Nem nagy durranás, gyakorlatilag folyamatos kergetőzés egy District 9 űrlényeire hasonlító robottal. A kigyúrt főszereplőnő "játéka" annyira rossz, hogy már bájossá teszi. Összefoglalva egy igazi Albert Pyun-féle B-filmes ökörség, még éppen (de már nehezen) fogyasztható lövöldözős pörgés.

44 Knights  (1993)

2025. 06. 21.
10/8 - Trash skálán
Oké, ezen taknyosra röhögtük magunkat. ???? Ekkora szégyentelen szeméthalmaz is ritkán kerül elő. Ha definiálnom kéne a pure 100% trash fogalmát, ez lenne az illusztráció. Albert Pyun mától hivatalosan is a kedvenc rendezőm. Sírva röhögöm végig minden művét.
2025. 06. 21.
10/3
Nem olyan rossz, mintha kétszer ilyen rossz lenne. De attól még rossz. Annak idején a Ragadozó 3-ként akarták eladni ezt a hulladékot, ez különösen nagyon vicces.
2025. 06. 19.
10/3
Bírom, hogy minden huszadrangú, elszomorítóan gagyi Zs-filmre ráaggatja valaki a kultikus státuszt. Gyakorlatilag minden második filmről azt állítja az internet, hogy alapmű, kultfilm, "must see" stb. Félelmetesen rossz, ízléstelen okádék volt ez, nem alapmű. Még a szándékosan trash-nek készült műfajban (amit egyébként nagyon kedvelek) is ízléstelen. Kellemetlen élmény volt nézni.

80 Errementari  (2017)

2025. 06. 16.
10/7
Apám, ilyen elcseszett filmet régen láttam. Közben le voltam sokkolva, hogy ilyet nem szabadna készíteni. Rendesen sajnáltam szerencsétlen démont, ami elég furán hangzik. Baromi érdekes élmény volt sok gondolkodni valóval, pedig csak egy népmese némi dark fantasy vonulattal. Baszk filmet pedig eddig még szerintem nem láttam. Ha ilyeneket tudnak az arcok, oda kell költöznie Hollywoodnak.
2025. 06. 15.
10/9
Történet arról, hogy hová vezet egy rossz döntés és a köré épített hazugságok. Mennyire az elődeink által kitaposott ösvényt járjuk, akaratlanul is. Több generáción átívelő, gyönyörű, de nagyon szomorú történet. A színészek remekelnek, mindig elfelejtem Goslingról és Cooperről is, hogy milyen jól játszanak. Ray Liottát pedig nemigen láttam még pozitív karaktert alakítani. A vége egy kisebb katarzis volt számomra, legördült a stáblista, mire észbe kaptam. Egyszer elég volt látnom, de csak azért, mert másodjára már nem ütne akkorát.

62 A melós  (2025)

2025. 06. 15.
10/5
Az még hagyján, hogy a világ összes létező közhelyét felsorakoztatja, de emellett kegyetlenül unalmas is. Ha a 2000-es évek elején jött volna ki ez a film, már akkor is elkésett volna. A becsületes munkásember, aki csak békét akar, de a gaz orosz nőverő maffiózók belekényszerítik, hogy visszatérjen eltitkolt énjéhez... Jaj. A John Wick filmek azért működnek kiválóan hasonló sztorival, mert azok pörögnek, mint az állat, és egy hosszú akció az egész. Ebben semmi nem történik, csak Statham jó emberkedik és keménykedik felváltva. Vasárnap ebéd utáni filmnek raktam be, de annak is untam.
2025. 06. 14.
10/3
Miért kínzom még magam ezekkel a filmekkel... A többi lejárt licencdíjas horror között (igen, ez is egy külön műfaj most már...) valamennyire kiemelkedik, de még mindig borzalmasan összecsapott, ergya hulladék. Azért 3 pont, mert van benne 1-2 Terrifier bohócra hajazó gore jelenet, legalább azt nem spórolták ki belőle.
2025. 06. 13.
10/6
Nem volt rossz, de nagyjából ennyi. A különböző korokba áthelyezés tetszett, ezt csíptem már a legutóbbi Predator filmben is a legjobban. A látvány rendben van, pörgős is, de annyira sablonos, mintha egy játék átvezető kisfilmje lenne. Ha 16-18 éves lennék, biztos, hogy sokkal jobban adtam volna.
2025. 06. 13.
10/6
Nagyon szórakoztató volt. Tetszett a baljós, kisvárosi atmoszféra (amit, ha jól van tálalva, képtelen vagyok megunni 2025-ben is), és a színészek is szimpatikusak voltak (pedig nem szokás magasra tenni a lécet bohócos-mészárlós filmek esetében). A főszereplő lányt kifejezetten imádtam. Remélem, fogom még látni másban is. Se nem félelmetes, se nem túl véres film, pont jók az arányok. A "woke" miatt mínusz 1 pontot levontam róla. Nem volt túl zavaró, de azért b*sszák meg akkor is. Unalmas már.