/ dráma
A drámasorozat az 1970-es évek amerikai valóságát tárja a nézők elé. Olyan társadalmi összecsapást állít középpontba, mely során az egyenlő jogokért küzdő feminista élharcosok és a konzervatívok egyre feszülő ellentéte az Erkölcsi Többség nevű mozgalom születéséhez vezetett. A szervezet az amerikai konzervatívok óriási tömegeit mozgósította, létrejötte után alapjaiban változtak meg a korábbi politikai tendenciák. Az egyik legbuzgóbb aktivista, Phyllis Schafly mellett a film a feminizmus képviselőinek nézőpontját is bemutatja, többek közt Gloria Steinem, Betty Friedan, Shirley Chisholm, Bella Abzug és Jill Ruckelshaus szemléletmódján keresztül.
Pentezugban járunk, a Hortobágy egyik lélegzetelállítóan gyöngyörű védett területén, ahol a világ egyik legnagyobb vadló ménese is található. A Mongóliában őshonos faj mára már a kihalás szélésre sodródott, éppen ezért Magyarország kulcsszerepet játszik a vadlovak megmaradásában. Csenke, a vadcsikó erre a helyre születik, később a szülei mellett járja a tájat, mocsarakon, rónákon gázolva át, miközben számos más állattal is megimserkedik. Ez a világ azonban egy cseppet sem veszélytelen. A Vad Magyarország rendezője, Török Zoltán tíz év után jelentkezik új filmalkotásával. A Vadlovak - Hortobágyi mese közel három éven át készült, hogy minél tökéletesebben mutathassa be a hatalmas puszta izgalmas élővilágát.
A történet egy magyar alföldi kisvárosban játszódik. Csikorgó, igazi hideg van - hó nélkül. Több százan állnak a főtéren felállított cirkuszi sátor körül, hogy végre megláthassák az attrakciót, egy bálna kitömött tetemét. Jönnek mindenfelől. A környező tanyákról, az Alföld különböző zugaiból és az ország egészen távoli vidékeiről is. Néma, arctalan, rongyokba burkolódzó tömeg követi az otromba szörnyet. Ez a furcsa állapot - az idegenek megjelenése és a rendkívüli fagy - megzavarja a kisváros békésnek amúgy sem nevezhető rendjét. Az emberi viszonyok felborulnak, a történet ambíciózus szereplői úgy érzik, kihasználhatják a helyzetet, az amúgy is passzivitásra ítélt emberek pedig még nagyobb bizonytalanságba zuhannak. Az elviselhetetlenségig fokozódó feszültséget a bálna mögött lapuló, arctalanságba burkolódzó Herceg figurája robbantja fel. Puszta megjelenése is elegendő ahhoz, hogy elszabaduljanak a gyilkos indulatok. Nem kíméli a tudományosság mögé bújó kívülállást, sem a kamaszos lelkesedést, a kispolgári kényelemféltést, a családot - semmit, amit az európai kultúra az utóbbi évszázadokban magatartásformaként konzervált.
Pentezugban járunk, a Hortobágy egyik lélegzetelállítóan gyöngyörű védett területén, ahol a világ egyik legnagyobb vadló ménese is található. A Mongóliában őshonos faj mára már a kihalás szélésre sodródott, éppen ezért Magyarország kulcsszerepet játszik a vadlovak megmaradásában. Csenke, a vadcsikó erre a helyre születik, később a szülei mellett járja a tájat, mocsarakon, rónákon gázolva át, miközben számos más állattal is megimserkedik. Ez a világ azonban egy cseppet sem veszélytelen. A Vad Magyarország rendezője, Török Zoltán tíz év után jelentkezik új filmalkotásával. A Vadlovak - Hortobágyi mese közel három éven át készült, hogy minél tökéletesebben mutathassa be a hatalmas puszta izgalmas élővilágát.
Az On the Spot: Kilenc hónap alatt a Föld körül című dokumentumfilm sorozat a születés tematikája körül járja körbe a világot. A két műsorvezető-riporter, Cseke Eszter és S. Takács András járt szír menekülttáborban, a világ leghíresebb bábáival volt jelen számos születésnél, de megfordult a világ legkisebb klinikáján is, mely a Fülöp-szigeteken található.
/ dráma | misztikus | romantikus
Rubí egy munkásosztálybeli lány, aki az egyetemen tanul. Legjobb barátnője, a gazdag Maribel, aki azt hiszi, hogy Rubí-ban igazi barátnőre talált, de a lány csak tehernek tekinti őt. Maribal vőlegénye Héctor, aki bemutatja Rubí-nak orvos barátját, Alejandro-t. A fiatalok egymásba szeretnek, de amikor kiderül, hogy Alejandro nem gazdag családból származik, Rubí-nak választani kell az áhított gazdagság és a szerelem között... Végül a lány elhagyja Alejandro-t, és szemet vet Héctor-ra.
A történet egy diplomás orvosról szól, aki háziasszony lett, de úgy döntött, hogy visszatér az orvosi pályára, és egy orvos férjről, aki tökéletes kettős életet folytat. Nagyszerű a munkájában, és abban is nagyszerű, hogy megcsalja a feleségét.
/ dráma
Annak ellenére, hogy az élet nem épp a napfényes oldalát mutatja, és hogy számos nehézség és bánat keresztezi a mindennapokat, a tizenhárom éves Sasha elhatározza, hogy soha nem fog sírni. Ellenkezőleg, elhatározza, hogy stand-up komikus lesz, és mindig megnevettet mindenkit. Kezdve az apjával. Sanna Lenken rendezésének főszerepében Sigrid Johnson, Anna Bjelkerud, Oscar Töringe, Jasmin Ashkani, Tyra Askerlund, Nick Basiri és Frida Beckman láthatók.
/ dráma
Egy fiatal ápolónő eltökélt szándéka, hogy fényt hozzon a gondozottak világába. Próbál eligazodni a mentális betegségek között, és az azokat körülvevő sokszínű történetekben.
Németország 1942 A Hitler-rezsim politikai és katonai hatalma csúcsán van. A berlini Wedding munkáskörnyékről származó 17 éves Friedrich Weimer kiváló bokszoló. Tehetsége megnyitja előtte a Birodalom jövendő elitjét képző, politikai oktatási intézmény a Napola Allenstein kapuit. Friedrich ebben élete nagy lehetőségét látja, hogy megszabaduljon osztálya korlátaitól. Szülei akarata ellenére jelentkezik a neves iskolába. E számára idegen világban, melyben a nemzeti szocialista képzés és rend uralkodik, kemény konkurenciaharcra és váratlan bajtársiasságra talál egyszerre. Egy szökött hadifoglyok elleni szörnyű bevetés és az egyre mélyülő barátsága a csendes és okos Albrecht Steinnel választás elé állítják Friedrichet mely egyúttal fiatalsága végét is jelenti.
Fionna, legjobb barátnője, Cake és az egykori Jégkirály, Simon Petrikov kalandra indulnak a multiverzumon keresztül, új fenyegetések elől menekülve, és felfedezve önmagukat útközben.
A film lerántja a leplet a világ vezető márkáiról, leleplezve a rejtett taktikákat és stratégiákat, amelyeket arra használnak, hogy mindannyiunkat a vásárlás végtelen körforgásában tartsanak, ahol nem számít az ár.
/ dráma
Jacob egy indiai árvaházban dolgozó idealista. Annak ellenére, hogy dán állampolgár, már húsz éve nem járt Dániában. De az árvaháznak pénzre van szüksége. Jorgen, dán üzletember, felajánl egy nagyobb összeget, egy feltétellel: Jacobnak Dániába kell mennie, hogy aláírja a szerzõdést. Hogy, hogy nem, Jacob Dániába érkezésének idõpontja egybeesik Jorgen lányának esküvõjével, így Jacob is hivatalos az eseményre. A helyszínen rájön, hogy a menyasszony édesanyja (azaz támogatójának felesége) Helen, az õ fiatalkori szerelme.
/ dráma
Alan befutott fogorvosként dolgozik New Yorkban, mikor egy nap összefut egyetemi évfolyamtársával, Charlie-val. Rájön, hogy egykori barátja szörnyű tragédia áldozata lett: elvesztette gyermekeit és feleségét a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban. A férfi azóta nem képes felépülni, saját kis világában él visszavonulva. Alan úgy dönt, segít neki.
/ dráma | romantikus
Az ikertestvérek, Yoo Mi Ji és Yoo Mi Rae mindenben különböznek egymástól, kivéve az arcukat. Yoo Mi Ji, az ikrek közül a fiatalabbik, befejezte rövid fénykorát, amikor ígéretes atlétaként futott, és jelenleg szabad szellemű életet él. Az ikrek idősebbik nővére, Yoo Mi Rae viszont már iskolás kora óta az elit útját járja, és jelenleg maximalista, aki egy állami vállalatnál dolgozik. Az ikrek, akik fizikailag egyformák, de merőben különböző életet élnek, merész színjátékba kezdenek, és valamilyen meg nem nevezett okból életet cserélnek.
/ dráma | háborús | történelmi
A második világháború a végéhez közeledik. A németek már elvesztették Franciaország nagy részét és a szövetséges csapatok úgy döntenek, ideje végső csapást mérni rájuk. A tervek szerint többezer amerikai, lengyel és angol ejtőernyőst dobnak le Hollandiába, hogy kiépítsenek néhány bázist, amíg az erősítés megérkezik. Három hidat kell elfoglalniuk a Rajnán és a legnagyobb stratégiai fontosságú hely az Arnhem-híd, amit ha elfoglalnak, azzal leblokkolhatják egész Nyugat-Németországot.
Tim Ballard (Jim Caviezel) az Amerikai Egyesült Államok kormányának különleges ügynökeként dolgozik. A belbiztonsági minisztériumban a nemzetközi gyermek- és emberkereskedelem ellen küzd. Ám minden sikere ellenére egyre inkább kiábrándul a szörnyű bűncselekmények végtelennek tűnő áradatából. Végül Miguel (Lucas Ávila) esete jelenti az utolsó cseppet a pohárban. Ballard kiszabadítja a kisfiút a jéghideg gyermekkereskedők karmai közül Hondurasban, és megtudja, hogy a bűnözők még mindig fogva tartják a húgát, Rociót (Cristal Aparicio). Ekkor felmondja kormányzati állását, és egyedül indul el a kolumbiai dzsungel közepére, ahol az emberkereskedők fogva tartják a kis Rociót, és fegyverrel próbálják megakadályozni, hogy Ballard megmentse a lányt.
Pentezugban járunk, a Hortobágy egyik lélegzetelállítóan gyöngyörű védett területén, ahol a világ egyik legnagyobb vadló ménese is található. A Mongóliában őshonos faj mára már a kihalás szélésre sodródott, éppen ezért Magyarország kulcsszerepet játszik a vadlovak megmaradásában. Csenke, a vadcsikó erre a helyre születik, később a szülei mellett járja a tájat, mocsarakon, rónákon gázolva át, miközben számos más állattal is megimserkedik. Ez a világ azonban egy cseppet sem veszélytelen. A Vad Magyarország rendezője, Török Zoltán tíz év után jelentkezik új filmalkotásával. A Vadlovak - Hortobágyi mese közel három éven át készült, hogy minél tökéletesebben mutathassa be a hatalmas puszta izgalmas élővilágát.
/ dráma
Megindítő történet egy kilencéves kislányról, aki ellenséges magatartással reagál a szülői szeretet hiányára. Mindenhol kívülállónak érzi magát, nem tud beilleszkedeni, engedetlen, egyszóval problémás gyerek, aki komoly feladat elé állítja a családsegítő szociális szerveket, melyek sajnos nem állnak a helyzet magaslatán. Benni viselkedése már nemcsak az őt körülvevőkre, hanem saját magára is veszélyes. Nem tud belenyugodni, hogy az anyja eldobta őt, töretlenül hisz benne, hogy egyszer véget ér a rémálom, kinyílik az ajtó és egy szerető anya vár rá tárt karokkal. Amikor már úgy tűnik, a düh teljesen hatalmába kerítette a megtört lelkű gyereket, egy nevelő védelmébe veszi őt, és egy nem szokványos, kicsit sem veszélytelen ötlettel rukkol elő. A film félelmetesen realisztikusan ábrázolja a magukra hagyott, állami gondozásba került gyerekek belső vívódását, a szociális ellátórendszer ugyanis a segítő szándék ellenére sem tud minden esetben megfelelő támaszt nyújtani számukra. A főszereplőt alakító Helena Zengel hiteles alakítása maradandó filmélményt garantál.
/ dráma
Annak ellenére, hogy az élet nem épp a napfényes oldalát mutatja, és hogy számos nehézség és bánat keresztezi a mindennapokat, a tizenhárom éves Sasha elhatározza, hogy soha nem fog sírni. Ellenkezőleg, elhatározza, hogy stand-up komikus lesz, és mindig megnevettet mindenkit. Kezdve az apjával. Sanna Lenken rendezésének főszerepében Sigrid Johnson, Anna Bjelkerud, Oscar Töringe, Jasmin Ashkani, Tyra Askerlund, Nick Basiri és Frida Beckman láthatók.
A második világháború után járunk, a helyszín az amerikai álom központja, Hollywood, ahol egy csapat filmes és színész aspiráns mindent elkövet azért, hogy megvesse a lábát a csillogással, hírnévvel és gazdagsággal kecsegetető filmiparban. A Hollywood új szemszögből enged bepillantást az 'álomgyár' rendszere és kulisszái mögé, ahol a reflektorfény árnyékában Hollywood aranykorától kezdve a napjainkig jelen vannak a bőrszínt, a nemet és a szexuális hovatartozást illető egyenlőtlenségek és igazságtalanságok. A 3 Emmy-díjra jelölt Ian Brennan és a 6 Emmy-díjas Ryan Murhpy egyedülálló hétrészes sorozata május 1-től látható magyar nyelven is kizárólag a Netflix műsorán.
A film története szerint egy író különleges kapcsolatot alakít ki a Guernsey sziget lakóival a második világháború után, miközben éppen egy regényen dolgozik, amely a háború borzalmait mutatja be.
/ családi | dráma | thriller | történelmi
A Strelzyk és a Wetzel család megpróbál áttörni az áttörhetetlen határt, amely a kettészakadt Németország között húzódik, és egy házi készítésű hőlégballonnal próbálnak meg egyik országból a másikba jutni.
/ dráma | életrajzi | kaland | történelmi
Az Aguirre, Isten haragja című kalandfilmben egy csapat konkvisztádor az amazonasi őserdő mélyére hatol, hogy felleljék El Doradót, az Aranyvárost. Aguirre, a csapat vezére rendületlenül törtet előre az ismeretlen erdőségben, miközben katonái felőrlődnek a bennszülöttekkel, a betegségekkel és a kiszámíthatatlan terepviszonyokkal folytatott harcban. Aguire, az Isten ostora magára marad az erdő közepén a majmok között...
Miközben Kukorica Jancsi kedvesét öleli a folyóparton, az őrzésére bízott nyáj szétszéled. Jancsinak ezért bujdosnia kell és sok nehéz kalandban, számtalan viszontagságban van része. Segít Franciaországból kiűzni a törököt, s mikor meggazdagodva hazatérhet, szép kedvesének, Iluskának csak sírhantját találja. Bánatában újra vándorlásra adja magát, s így jut el a mesék birodalmába, ahol megtalálja végre Iluskáját.
Egy kis magyar faluba riporter érkezik, összesen 20 órát tölt el ott. Látogatásának célja, hogy felidézze az elmúlt 20 év történéseit. A visszaemlékezések során négy cseléd eltérő életét, útját ismerhetjük meg. Jóska termelőszövetkezeti elnökké vált, míg Vargából ávós lett, aki majdnem lelőtte Balogh Antit az 1950-es évek elején. Ugyanakkor Jóska sem szeplőtlen, hiszen elintézte, hogy Kiskovácsot kitegyék az egyetemről, majd Varga ellen vezeti az embereket 1956-ban. A forradalmat követően Varga elhatározza, hogy rendet tesz, ám véletlenül az ártatlan Kocsis Béni kap tőle halálos lövést az ajtón keresztül. Varga már évek óta elhagyta a falut, de az emberek még ma is emlékeznek a sebekre, melyeket okozott.