/ Sorozat / romantikus | vígjáték
Charlie Harper halálát követően Alan attól tart, ki kell költöznie a házból - egészen addig a pontig, amíg találkozik egy depressziós milliomossal, akit éppen elhagyott a felesége.
/ Sorozat / romantikus | vígjáték
Walden a lehetőségeit mérlegeli, miután pompás lánykérése tűzijátékokkal és Michael Boltonnal kudarcba fullad.
/ Sorozat / romantikus | vígjáték
Waldennek két ingyenélő Harperrel kell megküzdenie, miután feltűnik a színen Charlie lánya, akiről senki sem tudott.
/ Sorozat / romantikus | vígjáték
Halloween napján Walden aggódni kezd egészségügyi állapota miatt, ezért Alan segítségével újragondolja prioritásait.
Raymond Reddington, volt titkosügynök évekig Amerika egyik legkeresettebb szökevénye volt, akinek különféle bűnözőkkel állt kapcsolatban szerte a világon. Azonban egy napon megadja magát az FBI-nak, és alkut köt. Segít kézre keríteni a világ legnagyobb bűnözőit, egy feltétellel: csakis Elizabeth Keennel hajlandó együtt dolgozni, egy FBI profilozóval, aki frissen került ki az akadémiáról.
Red továbbra is segítő kezet nyújt az FBI-nak a bűnözők letartóztatásában, miközben folytatja személyes háborúját Berlin ellen. Amikor egy kulcsfigura a múltból újra felbukkan, halálos ellenséggel kell farkasszemet néznie, míg Liz egy pénzmosás ügyében nyomoz.
Az FBI vadászatot indít Liz ellen, miután a Cabal tőrbe csalja, ezért menekülni kényszerül Reddel. Harold Cooper ellen is nyomozás indul, Donald Ressler pedig az FBI élén vezeti a fejvadászatot Liz és Red ellen. Hőseinknek mindent meg kell tenniük, ha egy lépéssel volt kollégáik előtt akarnak járni.
Kaplan árulása után Red csak egy dolgot szeretne: megmenteni Lizt. Eközben az FBI főhadiszállásán Keen kollégái próbálják megérteni, miért játszotta el a saját halálát, és hazudott nekik. Harold megkéri Ressiert, hogy lépjen közbe Kubában, és keresse meg Lizt és családját. Kirk próbál magyarázkodni Elizabeth-nek, viszont a nő nem akarja elhinni, hogy rokonok. Meddig hajlandó vajon Reddington elmenni, hogy kiszabadítsa Lizt és Agnest Kirk karmaiból? Megkapja Liz a válaszokat, amikre várt?
Red romokban hever, egy motelban él, és abból tartja fenn magát, hogy luxusautókat lop, illetve ad el. Az FBI főhadiszállásán Harold közhírré teszi, hogy Reddington Liz apja. Az új információ rengeteg hozzászólást és kétkedést eredményez, viszont Harold támogatja Lizt, akinek fogalma sincs apja kilétéről. Azt sem tudja, mi van a fekete aktatáskában, amit Tom hozott el egy vonatállomás csomagmegőrző szekrényéből, majd Kaplan hívta fel rá a figyelmét, mielőtt eltűnt. Kinek a tulajdona a sok csont, ami benne rejtőzik? Hogyan deríthetnék ki, kihez tartoznak?
Még mindig sokkban a ténytől, hogy Red egy imposztor, Liz és Jennifer próbálja kideríteni, mi történt igazi apjukkal. Mikor ellátogatnak gyermekkori otthonukba, Liz szembesül egy félelmetes emlékképpel. Reddington segít az FBI-nak megtalálni a bűnöző sebészt, Hans Koehlert. Mindeközben Liz és csapata szembekerül egy kemény és veszélyes terroristával, akinek beceneve "Le Corse".
Elizabeth kétségek között vergődik, mivel szeretné megismerni valódi apját, de kapcsolata az emberrel, aki Rednek adta ki magát, szintén fontos számára. Mindeközben Red végigkalauzolja az FBI-t és Lizt a legfurcsább és legveszélyesebb bűnözők listáján, növeli birodálmát, és elpusztítja a konkurenciát.
Red irányítja a különleges alakulatot, mely Roanoke, a hírhedt bűnöző után nyomoz. Mindeközben Liz egy titkos terven dolgozik édesanyjával, Katarina Rostovával.
A tragikus események óta két év telt el. Az operatív csoport feloszlott, és Rednek nyoma sincs – egészen addig, amíg új fenyegetés nem jelenik meg.
Várdai István világklasszis magyar zenész, korunk egyik legkeresettebb csellóművésze. Szóló karrierje mellett a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetője, a bécsi Zeneakadémia professzora, aki világszerte tart mesterkurzusokat, és még mindig csak a harmincas éveiben jár. Történetén keresztül, az életébe bepillantva láthatjuk, mi mindennel jár, ha valakinek egyedülálló tehetsége van. Hogyan lehet ilyen fiatalon ennyi mindent elérni és mindenhol jelen lenni? Lehet-e egyáltalán? Menekülés ez valami elől vagy színtiszta elhivatottság? Áldás-e a tehetség? Vagy inkább megnehezíti az életünket, főleg, ha ambícióval és küldetéstudattal párosul? Oszinte és inspiráló portré-dokumentumfilm egy kiemelkedő művészről.
A sorozat a gyilkos Baladro nővéreket követi nyomon. A lányok bűncselekményeit a Las Poquianchis néven ismert mexikói sorozatgyilkosok inspirálták.
Justin vállalja a halandóságot, hogy a családjával élhessen. Új kihívás elé állítja, amikor Alex bemutatja Billie-t, a tanuló varázslót, aki Justin mentorálására vágyik.
/ Sorozat / vígjáték
1989-ben a 9 éves Sheldon elkezdi tanulmányait a középiskolában. Miközben próbál beilleszkedni környezetébe, családja és barátai próbálnak a tőlük telhető legjobb módon alkalmazkodni egyedi intellektusához és ahhoz, hogy képtelen együttműködni a társadalommal.
/ Sorozat / vígjáték
Sheldon már 10 éves, de beilleszkedése a világba ugyanolyan problémákat okoz, mint előtte. Miközben próbál barátokat találni, családtagjai igyekeznek együtt élni atipikus személyiségével, ami sokszor nem egyszerű.
/ Sorozat / vígjáték
Sheldon kalandjai csak tovább szaporodnak az új évadban. Édesanyja mentális egészségéért aggódik, új kihívásokat keres, egészségtelenül rákattan a Gyűrűk Urára, majd amikor rádöbben, hogy a szomszéd ház eladósorba került, személyes küldetésre indul, hogy megtalálja a tökéletes szomszédokat. Időközben családja többi tagja saját életét próbálja megoldani, miközben Sheldonnal is meg kell küzdeniük.
/ Sorozat / vígjáték
Sheldon leérettségizik, majd összeomlik, amikor rádöbben, még nem készült fel a főiskolára. Nyári munkát vállal, és eldönti, itt az ideje, hogy pótkerekek nélkül járjon a biciklijével. Egy D&D játék alatt nagymamája és Dale kapcsolati problémáikat oldják.