10 alkalom, amikor Steven Spielberg megbukott

Vannak olyan nevek Hollywoodban, akiknek szinte elég lenne csak a stáblistán szerepelnie és máris milliók indulnának el a mozik felé.

Persze ez így túlzás, de az tény, hogy az olyanok, mint Steven Spielberg a több évtizedes karrierjük során annyi gigasikert hoztak össze, hogy a nevük sokak számára önmagában is garancia a sikerre. Aztán készítenek egy olyan filmet mint a West Side Story és e reputáció máris meginog.

Mi a legnagyobb hibája a filmnek? A rossz rendezés egész biztosan nincs köztük, az ellenben könnyen lehet, hogy egy ilyen jellegű musical ma már nem az, ami milliókat tud a mozikba csábítani, üljön bárki is a rendezői székben.

Legyen bármekkora zseni, még Steven Spielberg is képes nagyot bukni. Nem arról van szó, hogy egy-egy filmje ne sikerült volna jól, hanem arról, hogy legyen bármilyen jó, valamiért egyszerűen nem érdekli a nézőket.

Az alábbi listán éppen ezért nem olyan filmek szerepelnek, amelyek rosszul sikerültek (sőt), hanem olyanok, amikre a kutya nem volt kíváncsi. Ennek okát lehetne kutatni, de most inkább csak megnézzük, hogy melyik ilyen filmje anyagilag mekkorát hasalt.

A listában az egyes filmeknél feltüntettük a költségvetést, az amerikai bevételeket és az USÁ-n kívüli nemzetközi bevételeket is.

Íme, Steven Spielberg tíz legnagyobb bukása a kasszáknál.

#10

85 Terminál  (2004)

(51) (12)

dráma | romantikus | vígjáték

SkyShowtime

Viktor Navorski New Yorkba utazik, de a John F. Kennedy repülőtéren arról értesül, hogy kelet-európai hazájában egy államcsíny következtében útlevele egy épp nem létező... több»

Gyártási költség: 60 millió dollár Bevétel az USA-ban: 77,1 millió dollár Nemzetközi bevétel: 140,8 millió dollár
#9

83 Kémek hídja  (2015)

(87) (8)

dráma | thriller | történelmi

A hatvanas években játszódó, megtörtént eseményeken alapuló film történetének főhőse egy ügyvéd, James Donovan (Tom Hanks), akit a CIA arra utasít, hogy védjen meg egy... több»

Gyártási költség: 40 millió dollár Bevétel az USA-ban: 72,3 millió dollár Nemzetközi bevétel: 93,1 millió dollár
#8

72 A barátságos óriás  (2016)

(42) (15)

családi | fantasy | kaland

Netflix

A HABÓ (Mark Rylance) avagy a Hatalmas Barátságos Óriás, semmiben sem hasonlít Óriásország többi lakójára. Alig 8 méter magas, túlméretezett fülekkel és kifinomult... több»

Gyártási költség: 140 millió dollár Bevétel az USA-ban: 55,4 millió dollár Nemzetközi bevétel: 139,7 millió dollár
#7

75 München  (2005)

(11) (6)

dráma | thriller | történelmi

1972 szeptemberében a müncheni olimpián palesztin terroristák 11 izraeli sportolót gyilkolnak meg. Az esemény nyomán megindul az izraeli titkosszolgálat, a Moszad egyik legnagyobb... több»

Gyártási költség: 75 millió dollár Bevétel az USA-ban: 47,3 millió dollár Nemzetközi bevétel: 82,9 millió dollár
#6

69 Amistad  (1997)

(1) (3)

dráma | történelmi

1839-ben egy spanyol tulajdonú hajó fedélzetén lévő foglyok lázadása nagy vitát vált ki az Egyesült Államokban, amikor a hajót Long Island partjainál elfogják. több»

Gyártási költség: 36 millió dollár Bevétel az USA-ban: 44,1 millió dollár Nemzetközi bevétel: 23,4 millió dollár
#5

71 Örökké  (1989)

(2) (6)

fantasy | romantikus

Steven Spielberg egyszerre kalandos és romantikus filmje egy, az 1940-es években már Spencer Tracyvel és Irene Dunne-nel sikert aratott mozifilm újrafeldolgozása. A környezet... több»

Gyártási költség: 29,5 millió dollár Bevétel az USA-ban: 43,8 millió dollár Nemzetközi bevétel: 30,2 millió dollár
#4

66 Meztelenek és bolondok  (1979)

(1) (2)

akció | háborús | szatíra | vígjáték

1941-ben, hat nappal a japánok Pearl Harbor-i támadása után az amerikaiak attól tartanak, hogy a következő célpont Kalifornia lesz. Az államban eluralkodik a pánikhangulat. Egy a... több»

Gyártási költség: 27 millió dollár Bevétel az USA-ban: 29,4 millió dollár Nemzetközi bevétel: 60,7 millió dollár
#3

76 West Side Story  (2021)

(10) (13)

dráma | krimi | musical | romantikus

Disney+ | Telekom TVGO

1950-es évek New Yorkjában két rivális banda is szemet vetett a West Side kerületre. Az amerikai tinédzserekből álló Jets és a Puerto Ricó-ig Cápák között egyre jobban... több»

Gyártási költség: 100 millió dollár Bevétel az USA-ban: 24,8 millió dollár Nemzetközi bevétel: 12,7 millió dollár
#2

77 A Nap birodalma  (1987)

(9) (8)

dráma | háborús | történelmi

Az angol fiú, James szüleivel Sanghaiban él. Mikor 1941-ben a japánok megszállják a várost, elszakítják őt a családjától, és fogolytáborba kerül. James igyekszik megőrizni... több»

Gyártási költség: 38 millió dollár Bevétel az USA-ban: 22,2 millió dollár Nemzetközi bevétel: 43,6 millió dollár
#1

dráma | krimi | road movie

Egy nő úgy dönt, hogy újra egyesíti a családját, ezért segít a férjének kiszabadulni a börtönből, hogy utána együtt elrabolják a fiukat. Sajnos a dolgok nem teljesen úgy... több»

Gyártási költség: 2 millió dollár Bevétel az USA-ban: 7,5 millió dollár Nemzetközi bevétel: 5,3 millió dollár