1,5 milliárd forintnál a Star Wars VIIA kép forrása: Lucasfilm

A Star Wars VII továbbra is az élen, a második helyet a Holtpont, míg a dobogó alsó fokát a Káosz karácsonyra szerezte meg.

Folytatódik a Star Wars - Az ébredő Erő diadalmenete. A sikerfilm harmadik hete kirobbanthatatlan az első helyről, és egyelőre nem látszik, ki fogja majd letaszítani a trónról. J.J. Abrams filmjére ezen a hétvégén 120 ezer néző 181 millió forint értékben váltott jegyet, mellyel a produkció csak hazánkban már 1,4 milliárd (!) forintot kaszált. A második helyet a kultikus Holtpont remake-je szerezte meg, melyre közel 25 ezren voltak kíváncsiak. A meglehetősen negatív kritikai fogadtatású akciófilm 37 millió forintos bevételnél jár. A bevételi lista utolsó dobogós helyezését a negyedik hete futó vígjáték, a Káosz karácsonyra szerezte meg, mely további 20 millióval tudta gyarapítani bevételeit.

Ami a premierfilmeket illeti, a Holtponton kívül egyedül a Jennifer Lawrence, Robert De Niro és Bradley Cooper hármasával fémjelzett Joy fért fel a legmagasabb bevételű filmek listájára. A produkció a maga 13 ezres nézőszámával alig maradt le a dobogóról. Nem szerepelt ilyen jól a Nagytudásúak 2. (11 mozi) és a Pavarotti és barátai: Duettek (3 mozi), míg a Truman, a Szüleink szexuális neurózisai és a Lépcsőházi történetek című filmekről nem érkeztek adatok.

A tengerentúlon is meglepetés nélkül zárult a hétvége. Az első helyen továbbra is meggyőző magabiztossággal áll a Star Wars VII, mely 88 millió dolláros gyarapodásával már megelőzte a Jurassic Worldöt és a Titanicot is, míg az Avatar korszakos rekordjának megdöntéséhez már csak szerény 100 millióra van szüksége. A második helyen nálunk már előjátszásban vetített, de a héten országszerte is debütáló Megjött Apuci végzett, míg Quentin Tarantino új westernje, az Aljas nyolcas a harmadik legnézettebb produkció lett az Államokban.

A teljes hétvégi bevételi listát ide kattintva találjátok.