Elképesztő siker a Halloween, agyonverte a mezőnyt a horror

A várakozásoknak megfelelően a Halloween dominált a mozikban. David Gordon Green filmjének nem volt kihívója a hétvégén.

77,5 millió dollárral kezdte meg mozis szereplését a Halloween, mellyel minden idők második legsikeresebb októberi filmje lett rögtön a Venom után. Ha csak a korhatáros filmek mezőnyét nézzük, ott sem hiányzott sok a rekordoz. A film még Az apácát is jócskán felülmúlta, ennél jobb premierhétvégét egyedül az Az tudott produkálni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Halloween költségvetése mindössze 10 millió dollár volt (hollywoodi viszonylatban ez az összeg elképesztően alacsony), a Universalnak bőven van oka az ünneplésre. A nemzetközi piacokról befolyt összeggel együtt a horror két nappal a bemutatását követően kis híján 100 milliót kaszált.

A dobogó második fokát Lady Gaga és Bradley Cooper zenés filmje, a Csillag születik szerezte meg 19,3 millióval, ezzel együtt összbevételei átlépték a 200 milliót. Kevesebb, mint egy millióval maradt le a második helyről a harmadik hete futó Venom, mely 18,1 millióval bővítette eddig bevételeit, és a tendenciát elnézve nem kizárt, hogy a Sony képregény adaptációja hetekben belül átlépi az 500 milliós határt.

A Halloween sikerére számíthattak a stúdiók és a forgalmazók, így egyéb országos premier híján nem történt jelentős változás az élmezőnyben. A Libabőr 2: Hullajó Halloween a negyedik,  Az első ember az ötödik helyen zárt.

A top10-es listát és a pontos összegeket idelent találjátok.

#10

56 Úriember revolverrel  (2018)

(1) (1)

dráma | életrajzi | krimi | romantikus | vígjáték

TV-ben (Filmbox Plus, csütörtök 01:33)

A Forest Tucker története inspirálta hihetetlen vígjátékban Robert Redford és Sissy Spacek alakítja a főszerepet. Forest egy bűnöző volt, aki 70 éves korában hihetetlen... több»

$2,050,000    
#9

dráma | krimi | misztikus | thriller

Disney+

Hét idegen találkozik a sötét múltú El Royale nevű hotelben. Mind a hét vendég maga mögött szeretné hagyni rázós múltját, és mindegyikük számára meg is adatik a... több»

$3,300,000    
#8

58 Esti iskola  (2018)

(4)

vígjáték

Egy csapat bajkeverő arra kényszerül, hogy éjszakai iskolába járjon, hogy végre befejezhessék a tanulmányaikat. több»

$5,000,000    
#7

71 Apróláb  (2018)

(14) (9)

animáció | családi | fantasy | kaland | musical | vígjáték

A jetik valahol messze, békésen ás háborítatlanul élik az életüket, és semmi sem aggasztja őket... egyet kivéve. Azokat a titokzatos, apró lábnyomokat, amelyek rendre... több»

$6,615,000    
#6

dráma | krimi

Disney+

Starr végignézi, ahogy legjobb gyerekkori barátját lelövi egy rendőr. Mind a két oldalról kapja a nyomást, hogy hallassa a hangját az ügyben, neki pedig rá kell jönnie, hogy... több»

$7,500,000    
#5

77 Az első ember  (2018)

(30) (17)

dráma | életrajzi | történelmi

Telekom TVGO

A Kaliforniai álom után Ryan Gosling és Damien Chazelle ismét együtt dolgozik: ezúttal egy elképesztő és igaz történetet visznek filmre a NASA missziójáról, hogy embert... több»

$8,565,000    
#4

családi | fantasy | horror | kaland | vígjáték

Netflix | HBO Max

A népszerű ifjúsági könyvsorozatból, a Libabőrből készült film folytatásában visszatér a különleges képességekkel bíró regényíró, akinek szörnyei és teremtményei... több»

$9,715,000    
#3

75 Venom  (2018)

(79) (37)

akció | sci-fi | thriller

Netflix | HBO Max | TV-ben (HBO, csütörtök 01:33)

Ruben Fleischer rendezésében kapott végre filmet a Marvel-univerzum egyik legizgalmasabb antihőse, aki űrlényként érkezik a Földre, és alig tudja kielégíteni gátlástalan... több»

$18,105,000    
#2

85 Csillag születik  (2018)

(56) (17)

dráma | romantikus | zenés

HBO Max

Bradley Cooper egy jól ismert történetet dolgoz fel a showbiznisz kegyetlen és kiszámíthatatlan világáról. A valaha híres Jackson Maine csillaga leáldozóban van: a férfi... több»

$19,300,000    
#1

72 Halloween  (2018)

(31) (16)

horror | thriller

Négy évtizeddel a borzalmas halloweeni mészárlás után a könyörtelen álarcos gyilkos, Mike Myers visszatér, hogy ismét farkasszemet nézzen Laurie Strode-dal, aki akkor sikeresen... több»

$77,501,000