Hollywoodnak mindig is megvoltak a maga felejthetetlen párosai, akik megannyi közös filmben szórakoztatták a nagyérdeműt. E párosok sorába kétségtelenül beleillik Walter Matthau és Jack Lemmon párosa is, akik évtizedeken keresztül számtalan filmet forgattak együtt. Sajnos ma már egyikük sincs köztünk, hiszen Walter Matthau 2000-ben, Jack Lemmon pedig 2001-ben hagyott itt minket. Utóbbi épp ma lenne 98 éves, így most rá emlékezünk.
Jack Lemmon 1925-ben látta meg a napvilágot és már a születése sem volt hétköznapi. Egy kórházban született meg, csak épp annak az egyik liftjében. Jómódú szülők gyermekeként alapvető jólétben nevelkedett, ám gyerekkorára jellemző volt a sok betegeskedés. Tíz éve korára már három műtéten is átesett a füle miatt, 12 éves koráig pedig összesen két évet töltött különböző kórházakban. Saját bevallása szerint már ekkoriban is tudta, hogy egyszer színész szeretne lenni. Ez az iskolában is megmaradt, ahol színdarabokban lépett fel.
Az egyetemi évei alatt besorozták a haditengerészethez, ahol a világháború alatt egy anyahajón szolgált. A leszerelése után lediplomázott, majd New York felé vette az irányt, ahol ténylegesen elkezdte felépíteni színészi karrierjét.
Eleinte rádiós szappanoperákban és kisebb színpadi darabokban kapott szerepet. Az ’50-s évek elején azonban a televíziózás felé fordult és ekkoriban több száz epizódszerepet kapott mindenféle műsorokban. Amikor megkapta első Broadway szerepét, a fellegekben járt, ám a darabot néhány hét után le is vették a műsorról. Szerencséjére ennyi idő is elég volt, hogy a Columbia stúdió egyik tehetségkutatója felfigyeljen rá.
Hollywoodban hét éves szerződést kötött a Columbia stúdióval, de végül jóval tovább maradt. Azon kevés színészek közé tartozott, akik alig egy évvel a mozis debütálásuk után máris Oscar-díjasnak mondhatták magukat. Márpedig az 1955-ös Mr. Robertsben nyújtott alakításáért megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. Később további hét Oscar-jelölést kapott, ezek közül egyet meg is nyert, így végül összesen két aranyszobrocskát tehetett otthon a vitrinbe. Golden Globe-ra huszonkét alkalommal jelölték, ebből hatszor meg is nyerte, BAFTA-díjat hét jelölésből háromszor, Emmyt pedig öt jelölésből egyszer vihetett haza.
Színészi karrierje tehát villámrajtot vett és a ’60-as, ’70-es és ’80-as években számtalan mára klasszikussá vált filmet tett le az asztalra. Közéjük tartozott a Van, aki forrón szereti, A legénylakás, a Míg tart a bor és friss a rózsa, az Irma, te édes, a Furcsa pár, az Előre!, a Szenzáció! és a Haver haver is. Második Oscar-díját (a legjobb férfi főszerepért) a Mentsd meg a tigrist! drámáért kapta, de jelölték az Eltűntnek nyilvánítva, a Kína szindróma és a Tribute mozikért is.
Walter Matthau-val 1966-ban a Sógorom, a zugügyvéd című vígjátékban szerepeltek együtt. Walter Matthau egyébként ezért az alakításáért Oscar-díjat nyert. Később olyan filmekben szerepeltek együtt, mint a Furcsa pár, a Haver haver, a Szenzáció!, később pedig A szomszéd nője mindig zöldebb, a Tengerre, tata! vagy a Furcsa pár 2.. A páros szoros barátságot ápolt egymással, így az sem meglepő, hogy mikor Jack Lemmon a rendezői székben is kipróbálta magát, a Csakazértis nagypapa főszerepére is barátját kérte fel. A film négy Oscar-jelölést kapott.
A ’90-es években is végig aktív maradt, de az egészségi állapota az évezred végére jelentősen leromlott. Élete utolsó két évében húgyhólyagrákkal küzdött, amit nem vert nagydobra. Végül sajnos a betegség győzött és 2001 nyarán, 76 éves korában egy klinikán elhunyt. Nem egészen egy évvel élte csak túl barátját, Walter Matthau-t.