Ezen a hétvégén sem hagyunk cserben, ha azon tanakodsz, moziba menj-e vagy streamingen keress valami néznivalót. Összedobtunk neked egy tízes listát, amelyen a legérdekesebb újdonságokat találod. Akad köztük egy mozifilm is, ami erősen megosztja a közönséget, míg a többi filmet valamelyik streaming platformon találod.
Kezdjük is a mozival és az Egy Minecraft filmmel! A Minecraft a világ egyik legsikeresebb videojátéka, amely most egészen furcsa formában elevenedik meg a mozivásznon. Lépj be a Minecraft világába, ahol a kreativitás a minimum – annak, aki életben akar maradni. Négy szélfútta, fura figura kénytelen összeismerkedni: nem mintha nagyon kíváncsiak lettek volna egymásra, de egy titokzatos átjárón keresztül mindannyian átzuhannak egy izgalmas, kiismerhetetlen és nagyon furcsa másik világba, ahol minden kockákból épül, és csak a képzelet szab neki határt. Ha haza akarnak jutni, akkor rá kell jönniük, mi hogy működik ebben a világban (és meg kell menteniük a malac és zombi formájában érkező gonosz lényektől) – ennek érdekében pedig hosszú vándorútra kell indulniuk egy új barát, egy tapasztalt építőmester vezetésével. Még szerencse, hogy út közben valamennyien felismernek magukban egy-két addig lappangó képességet, és rájönnek, hogy bennük is pezseg a fantázia: csak hagyni kell szárnyalni.
Az Ismerős a múltból egy romantikus vígjáték, amelyet a Maxon nézhetsz meg. Főhőse, Ally egy reality producere, aki mikor a műsorát törlik, hazautazik szülővárosába, hogy összeszedje magát, de itt szembesül vele, hogy volt barátja épp esküvőre készül. A sors úgy hozza, hogy őt is meghívják és elkezd összebarátkozni a mennyasszonnyal. Aztán elkövet egy hibát, ami az egész esküvőt veszélybe sodorja.
A Netflix érkezett meg a Lopakodók - A láthatatlan ellenség, a franchise már 1993 óta íródik, de rég kapott már értékelhető folytatást. Elite mesterlövészek, Brandon Beckett és Richard Miller védik a gázvezetéket, amit a terroristák keresnek. Amikor harcra kerül sor, egy szellemlövész kiiktatja a mesterlövészeket, akiknek ismeri a pontos helyzetét. Feszült helyzet alakul ki, hiszen valaki megsértette a biztonsági előírásokat, és valaki talán belülről segít az ellenségnek. Veszélyben a misszió? Talán az ezredes az, aki a szálakat mozgatja?
A Pénzeső a Max újdonsága. Keith Gill egy hétköznapi ember, aki hatalmas lavinát indít be azzal, hogy minden megtakarítását Gamestop-részvényekbe fekteti, majd erről posztol is a közösségi médiában. Amikor a posztjai felrobbannak a social felületeken, az ő és a hozzá közel állók élete is teljesen megváltozik. Ahogy az egész egy részvénytipp mozgalommá válik, mindenki meggazdagszik - egészen addig, amíg a milliárdosok vissza nem csapnak, és mindkét fél világa a feje tetejére nem áll.
Az Ostromállapotot a Netflixen nézheted meg. Miután egy fedett házat Lengyelországban támadás ér, a Navy SEAL parancsnokát azzal bízzák meg, hogy kísérje Washingtonba a terrorizmussal gyanúsított Amin Mansurt. A repülőn azonban kiderül, hogy a célállomás katonai reptér helyett egy civil reptéren szálltak le, a repteret pedig szinte azonnal megrohanja egy csapat állig felfegyverzett zsoldos.
A Telekom TVGO-n egy véres horrorfilm, a Bekövet a halál vár. A nyár közepén Alex, a menő influenszer meghívja a barátait egy elhagyott vidéki házba. A horror éjszakájának elnevezett streamelés igazi horrorba csap át, amikor egy ismeretlen fanatikus terrorizálni kezdni őket. A rettegésbe átforduló éjszakán a fiatalok számára hamarosan az életük lesz a tét – miközben rajongók sokasága követi őket élő videóközvetítésben.
Az utolsó párbajt az Amazon Prime-on nézheted meg. A 14. századi franciaországban két jóbarát, Jean de Carrouges és Jacques Le Gris egymás ellen fordul, miután Carrouges azzal gyanúsítja meg Le Gris-t, hogy megerőszakolta a feleségét, Marguerite de Carrouges-t. A férfi VI. Károly királyhoz fordul, hogy fellebbezést nyújtson be a Pierre d'Alençon gróf által hozott határozat ellen, melyről Carrouges úgy véli, hogy részrehajló Le Gris javára. A párbajt kihirdetik, amelyik fél életben marad, azt Isten akaratának jeleként nyilvánítják győztesnek. Ha Jean de Carrouges elveszti a párbajt, feleségére, Marguerite de Carrouges-ra hamis vád miatt máglyahalál vár...
A mozitörténet egyik legnagyobb klasszikusa tavaly kapott remake-et, az új Nosferatu pedig az óta megérkezett a TelekomTVGO-ra is. A történet a XIX. század elején játszódik, amikor egy fiatal nő férjhez megy egy ügynökhöz. A férj egy nap azt a megbízást kapja, hogy vezesse le Orlok grófjának egy kastélyvásárlását, ezért Transzilvániába utazik hozzá, ahol rájön, hogy a gróf egy vámpír. Csak nehezen menekül meg előle, de mire hazatér, a gróf már ott van és a feleségét vette célba.
A Maxon találod a Mission: Impossible - Utóhatást is. A korábbi részben megismert Szindikátus vezetőjét, Solomon Lane-t elfogták ugyan, de a szervezetet alkotó kiugrott ügynökök közül többen még mindig szökésben vannak, akik Apostolok néven működtetik tovább a megmaradt sejtet. Legújabb tervezett akciójukhoz több atombombát is robbantanának, amivel egy John Lark álnevű radikális terrorista bízta meg őket, csakhogy Larkot még nem látta senki. Hunt kapja a feladatot, hogy az Apostolok ne juthassanak hozzá a bombákhoz szükséges plutóniumgömbökhöz, de az akciót megzavarják és ellopják a plutóniumot.
A végére pedig a Max egy új horrorfilmje, A csontok királynője maradt. Ikertestvérek keresik a választ édesanyjuk halálával és a természetfelettivel való kapcsolatával kapcsolatban, miközben apjukkal egy távoli tanyán élnek 1931-ben, Oregonban.
53 Ismerős a múltból (2023)
(2)
Amazon Prime Video | HBO Max
Ally utazása során minden korábbi döntését megkérdőjelezi, az út során ráadásul találkozik egy fiatal nővel, Cassidyvel, aki mellett úgy érzi, újra az a férfi tud lenni,... több»
Szereplők: Haley Joel Osment, Alison Brie, Danny Pudi, Sam Richardson, Kiersey Clemons
54 Lopakodók - A láthatatlan ellenség (2016)
(1)
akció | dráma | háborús | thriller
Netflix
Elite mesterlövészek, Brandon Beckett (Chad Michael Collins) és Richard Miller (Billy Zane) védik a gázvezetéket, amit a terroristák keresnek. Amikor harcra kerül sor, egy... több»
Szereplők: Dennis Haysbert, Billy Zane, Navid Negahban, Nick Gomez, Chad Michael Collins
75 Pénzeső (2023)
(7) (3)
Netflix
Keith Gill (Paul Dano) egy hétköznapi ember, aki hatalmas lavinát indít be azzal, hogy minden megtakarítását Gamestop-részvényekbe fekteti, majd erről posztol is a közösségi... több»
Szereplők: Shailene Woodley, Sebastian Stan, Dane DeHaan, Paul Dano, America Ferrera
53 Ostromállapot (2024)
(3)
Netflix
A lengyelországi fekete helyszín elleni támadást követően a Navy SEAL Jake Harris parancsot kap, hogy kísérje el a terroristagyanús Amin Mansurt Washington D.C.-be kihallgatásra. több»
Szereplők: Scott Adkins, Tom Berenger, Alexis Knapp, Michael Jai White, Waleed Elgadi
29 Bekövet a halál (2024)
(5) (3)
Telekom TVGO
Egy forró hangulatú nyári kiruccanás alkalmával Alex, a sikeres influencer meghitt összejövetelt tart eldugott vidéki nyaralójában. Ahogy leszáll az éjszaka, és az élő... több»
Szereplők: Joy Rieger, Marilou Aussilloux, Ouidad Elma, Alix Gavoille, Lea Julian
82 Az utolsó párbaj (2021)
(33) (16)
akció | dráma | történelmi
Amazon Prime Video | TV-ben (Mozi+, csütörtök 01:33)
A 14. századi franciaországban két jóbarát, Jean de Carrouges és Jacques Le Gris egymás ellen fordul, miután Carrouges azzal gyanúsítja meg Le Gris-t, hogy megerőszakolta a... több»
65 Nosferatu (2024)
(27) (13)
dráma | fantasy | horror | misztikus
SkyShowtime (2025.08.04.) | Telekom TVGO
Robert Eggers új Nosferatu-adaptációja a megszállottság tiszta története. A történet középpontjában egy elszánt fiatal nő és a szörnyű vámpír áll, aki felemészti... több»
Szereplők: Willem Dafoe, Bill Skarsgård, Nicholas Hoult, Aaron Taylor-Johnson, Lily-Rose Melody Depp
87 Mission: Impossible - Utóhatás (2018)
(41) (26)
SkyShowtime | HBO Max | Disney+ | TV-ben (HBO 3, csütörtök 01:33)
A legjobb szándékok is visszaüthetnek később… A nagysikerű akció-thriller sorozat legújabb részében Ethan Hunt (Tom Cruise) és az IMF csapat (Alec Baldwin, Simon Pegg, Ving... több»
Szereplők: Tom Cruise, Simon Pegg, Alec Baldwin, Henry Cavill, Rebecca Ferguson
46 A csontok királynője (2023)
(2)
HBO Max
Ikertestvérek keresik a választ édesanyjuk halálával és a természetfelettivel való kapcsolatával kapcsolatban, miközben apjukkal egy távoli tanyán élnek 1931-ben, Oregonban. több»
Szereplők: Martin Freeman, Jacob Tremblay, Taylor Schilling, Christopher Heyerdahl, Julia Butters
56 Egy Minecraft film (2025)
(26) (8)
akció | animáció | családi | fantasy | kaland | történelmi | vígjáték
Mozikban | HBO Max | TV-ben (HBO, csütörtök 01:33)
Négy kívülálló – Garrett Garrison (Jason Momoa), Henry (Sebastian Eugene Hansen), Natalie (Emma Myers) és Dawn (Danielle Brooks) – kiszakad a mindennapi életéből, amikor egy... több»