Ő a világ legjobban fizetett színésze!

A Forbes idén is elkészítette a legjobban kereső mozisztárok listáját, a tavalyi első helyezett ismét az élen!

Csakúgy, mint tavaly, az elmúlt egy évben is Hollywood egyik legszorgosabb és munkatársai által állandóan méltatott Dwayne Johnson lett a legjobban kereső férfi színész.

A sztár a Forbes számításai szerint 89,4 millió dollárt keresett 2018. június 1. és 2019. június 1. között, amivel még az MCU nagyágyúit. Robert Downey Jr.-t és Chris Hemsworthöt is megelőzte. Persze ebben az összegben nem csak a filmszerepei játszanak nagy szerepet, de a produceri munkája is.

Downey-hoz hasonlóan Johnson is úgy köti meg a szerződéseit, hogy az alapösszegen felül a bevételből is százalékos arányban részesüljön. Így volt ez például a Jumanji: Vár a dzsungel esetében is, ahol 15% kapott a bevételekből, melyek nem mellesleg globálisan átlépték az 1 milliárd dollárt. A folytatásra (Jumanji - A következő szint) pedig karrierje legmagasabb összegű csekkjét kapta, mely 23,5 millió dollárra van kiállítva, plusz persze a százalékon.

És ne feledkezzünk meg a Nagypályások című HBO sorozatról sem, mellyel epizódonként 700 ezer dollárt tehet zsebre, valamint ott van a részesedése az Under Armour-ban is.

A dobogó második fokát Chris Hemsworth szerezte meg 76,4 millióval, míg Robert Downey Jr. 66 milliója (ami gyakorlatilag csak a Végjátéknak köszönhető) a harmadik helyre volt elegendő. A színész nagyon jó üzletet kötött azzal, hogy 8 százalékra tartott igényt a bevételekből, különösen, ha számításba vesszük, hogy a Bosszúállók 4 minden idők legsikeresebb filmje.

A top10-be került Akshay Kumar (65 millió), Jackie Chan (58 millió), Bradley Cooper (57 millió), Adam Sandler (57 millió), Chris Evans (43,5 millió), Paul Rudd (41 millió) és Will Smith (35 millió).