Ez egy nagyon egyedi film tele képekkel és ötletekkel. Ezt azonban csak akkor kell látnia, ha készen áll arra, hogy megnyissa az elméjét. Ez semmiképpen sem egy hagyományos film. A színészek állítólag hipnotizáltak voltak a forgatások alatt, ami tovább fokozza a film apokaliptikus atmoszféráját. Olyan, mint egy műalkotás, egy festmény, amely csak bepillantást enged a rendező belső világába. Werner Herzog: Herz aus Glas – valóban remekmű. Ebben a filmben a legcsodálatosabb látványt örökítette meg! Lehet ezt a filmet vizuális remekműnek nevezni. Herzog a filmkészítés művészetét a legmagasabb szintre emelte! A film elején látható csodálatos képek valóban csodálatosak, és a nagyszerű háttérrel párosulnak, és a zene még jobbá teszi. És ahogy a főszereplő, Josef Bierbichler mondta volna: „Ich sehe ein neue Erde...”
A film hihetetlenül lassú és mozdulatlan – van benne egyfajta derű, ami ellentétben áll a karakterek zavarodottságával és növekvő elkeseredettségével. Tőle szokatlan módon Herzog a kép nagy részében mozdulatlanul tartja a kamerát – engedi, hogy a cselekmény be- és kiáradjon a képkockán, azt az érzést keltve bennünk, hogy passzív szemlélői vagyunk ennek a kaotikus rémálomnak, amely kibontakozik előttünk.
Ez egy nagyon egyedi film tele képekkel és ötletekkel. Ezt azonban csak akkor kell látnia, ha készen áll arra, hogy megnyissa az elméjét. Ez semmiképpen sem egy hagyományos film. A színészek állítólag hipnotizáltak voltak a forgatások alatt, ami tovább fokozza a film apokaliptikus atmoszféráját. Olyan, mint egy műalkotás, egy festmény, amely csak bepillantást enged a rendező belső világába. Werner Herzog: Herz aus Glas – valóban remekmű. Ebben a filmben a legcsodálatosabb látványt örökítette meg! Lehet ezt a filmet vizuális remekműnek nevezni. Herzog a filmkészítés művészetét a legmagasabb szintre emelte! A film elején látható csodálatos képek valóban csodálatosak, és a nagyszerű háttérrel párosulnak, és a zene még jobbá teszi. És ahogy a főszereplő, Josef Bierbichler mondta volna: „Ich sehe ein neue Erde...” A film hihetetlenül lassú és mozdulatlan – van benne egyfajta derű, ami ellentétben áll a karakterek zavarodottságával és növekvő elkeseredettségével. Tőle szokatlan módon Herzog a kép nagy részében mozdulatlanul tartja a kamerát – engedi, hogy a cselekmény be- és kiáradjon a képkockán, azt az érzést keltve bennünk, hogy passzív szemlélői vagyunk ennek a kaotikus rémálomnak, amely kibontakozik előttünk.