
Vélemények (12)
Azt gondoltam, izgalmasabb lesz; kicsit fárasztó ez az időben ugrálósdi. Nem történt benne sok minden, kicsit sablonos a befejezése is, de egynek éppen elment.
Szerintem érdekes film volt, főleg az eleje volt erős. Én fejben mindenféle forgatókönyveket gyártottam, hogy mi is lesz a film végkimenetele. A közepétől azért sejteni lehetett a turpisságot.
A történet egy gyenge négyes, az alakítások egy kettes alá. Ennyivel nagyjából le is lehet írni a filmet. Rengeteg a logikátlan cselekedet. Kár érte, komolyabb gárdával és rendezéssel valami maradandóbb is létrejöhetett volna.
Nem ragaszkodom a happy endhez, és az sem baj, ha nem varrnak el minden egyes szálat, de így lezárni egy filmet szemétség.
Az alapötlet nagyon jó, de a kivitelezés már nem annyira. A film első fele maga a dögunalom, a második felében bontakoznak ki a dolgok. Az is zavaró, hogy ugrálnak az időben, így nehezebb követni a történetet.
Minden tetszett benne, a hangulat, a színészek, viszont eleve nem volt nagy szám a film, és a csavar sem, ezért elég gyengére sikeredett, emellett vontatottra is. Nem volt itt semmi misztikum, de én örültem volna, ha valamilyen irányba elviszik a filmet, és nem maradnak a kaptafánál. Kár.
Hasonló filmek
Ettől a filmtől vagy legalábbis a sztori alapján többet vártam, a bezártság miatt a feszültség keltés a nézőt is eléri, csavaros de egyben unalmas is a menete, a zenéje tetszett, a főszereplő karatere is szimpatus volt bár a játéka lehetett volna jobb is.
Gyengére sikerült misztikus thriller dráma, amatőr dramaturgiával és színészekkel. Egyszernézős kategória, átlagos és sablonos, nem kötötte le a figyelmemet.
Hát, ez egy elég rosszul sikerült horrorfilm. Zagyva és gagyi. Nem hozták ki belőle azt, amit egy horrortól várna az ember. A szereplők sem meggyőzőek, nem jó színészi alakítás
Nagyon gyenge alakítás sivár story. Unalmas, thrillernek nem nevezhető . Sok részben amatőr hibákat követnek el, amitől egyáltalán nem lesz meggyőző.