Boogie Nights (1997)

Röviden, tömören: ez a film egy igazi remekmű. Bővebben: kiváló hangulatteremtés, bravúros kamerakezelés, elképesztő karakterek, nagyszerű történetvezetés. Ez a Paul Thomas Anderson egy zseni! Így megfogni egy korszakot, s egy olyan szegmensét a filmiparnak (nevesítve: a pornózást), amelyet még napjainkban is nem kevés tabu vesz körül, azt kell mondanom: le a kalappal! S mindezt úgy, hogy egy komoly és hihető dráma alakul ki belőle, amely szerencsére a humort sem mellőzi. Mark Wahlberg kiváló Eddie Adams, avagy felnőttfilmes nevén: Dirk Diggler szerepében, lehet, hogy Markovits Tamás magyar hangja is közrejátszott, de valóban egy olyan ifjúként tudott működni, akinek a tojáshéj még ott van a fenekén. Aztán ott van Jack Horner, aki pornófilm rendezőként próbálja előadni magát úgy, mint valami nagyszerű művész. Félreértés ne essék, nem a szakmáját akarom itt fricskázni (és szerintem a film sem), de azért ne legyünk álszentek: a felnőttfilmeket NEM a művészi és esztétikai hatásuk miatt nézik az emberek, hanem valami sokkal zsigeribb ok miatt. Reynolds karaktere pedig épp ennek az ellenkezőjét akarja: egy mozgókép, amely filmként és pornófilmként is megállja a helyét (s minderről nyom egy igazán érdekes monológot is). Az egész azonban nem lenne ilyen jó, ha az író-rendező nem kapja el ilyen frappánsan a '70-es évek végi, '80-as évek elejei Amerika hangulatát mind zeneileg, mind vizuálisan. A hangulaton túl pedig, azért emelném ki külön a fényképezést, mert ha valami tovább emeli az élményt, az az operatőri munka. Nagyon sok egysnittes jelenet, helyenként átmegyünk 4:3-as képarányba, hangsúlyozva a film a filmben jelleget, egyszerűen pazarul van fényképezve a Boogie Nights! Ráadásként egy szimpla karriertörténetnek tűnő sztoriból (Eddie Adams, alias Dirk Diggler felemelkedése és pofára esése) is annyi mindent ki tudott hozni, hogy arra nehezen találok szavakat: annak a bizonyos szerszámméretnek sokkal nagyobb jelentősége van, mint egy puszta szám, legalábbis az alapján, ahogyan e számhoz az egyes karakterek viszonyulnak. Amit pedig még mindenképp ki kell emelnem: ez a film egy igaz sztárparádé, nemcsak a főbb szerepekben, hanem szinte az összes mellékszerepben, de az összes nagy név pont annyit tesz hozzá a filmhez, amennyit kell, semmi öncél nincs benne. Ez pedig, valljuk be, nagyon ritka! Csak ismételni tudom magam: a Boogie Nights egy remek film, röstellem, hogy csak a napokban néztem meg, de az tuti, hogy mostantól nagyobb figyelmet fordítok PTA munkásságára. A két és fél órás játékidő egy perce sem vált vontatottá, ez külön öröm, úgyhogy ne habozzatok: ha nem láttátok, pótoljátok!

Ilyen is kellhet és biztos van olyan aki vevő is eme alkotásra de az nem én voltam sajnos. Azt hiszem engem ez a film kevésbé érintett meg mint a többséget de sajnos nálam nem hozta el a várt hatást és untatott.

Paul Thomas Anderson erőssége a hangulat teremtés. Nagyon jól eltalálja a korszak stílusát (nem úgy mint Buck). A zenék, a ruhák nagyon jó körítésül szolgálnak egy felemelkedést, majd bukást és talpra állást bemutató filmnek. Mindegyik karakter fel van építve a maga módján. Bemutatja felszínességeiket, örömeiket, problémáikat. Nekem tetszett.

Valószínűleg tökéletesen korhű ábrázolása a film a témának, a színészek is hatalmasat alakítanak és még a 2 és fél óra játékidő sem volt utólag túl sok. Mark Wahlbergről nem tudom eldönteni, hogy jó színész-e. A komolyabb szerepeivel rendre meg tud lepni, esetenként viszont elviselhetetlen a ripacskodása, ráadásul a szerepválasztással is már-már Adam Sandler szintjére süllyed néha. Ez a film ismét pozitív csalódás volt tőle, akkor is, ha ma már a témája miatt inkább szégyelli ezt a szerepet.

Annak idején nagy kedvencünk volt, káprázatos alakítás Mark Wahlbergtől és Julianne Mooretól. Bármikor szívesen újranézem, mindenkinek bátran ajánlom!